Alapvetően a boszorkányok színtelenek. Maguk, illetve a természetük dönti el azt, hogy feketék, fehérek vagy éppen zöldek. Természetesen a fehér boszorkányok jóságosak, segítőkészek, akik fehér mágiát használnak. A mágiájukkal inkább építenek, semmint elvesznek, hiszen inkább adni szeretnek, semmint kapni. A kérdés csupán az, te vajon fehér boszorkány vagy?

Minél több jel igaz rád a 11-ből, annál biztosabb, hogy fehér boszorkány vagy:

1. Gyakran vannak prófétikus álmaid

Gyakran válnak valóra az álmaid? A boszorkányok eleve képesek megálmodni a jövőt, de akár elhunyt szeretteikkel is találkozhatnak álmukban. Az is ékes jel lehet, ha sokszor álmodsz ötágú csillagról, ami a boszorkányok jele vagy körről, ami szintén a boszorkányság szimbóluma is, mivel a világ teljességét és az örökkévalóságot jelképezi számukra. Emellett kör szimbolizálja a holdat, ami Diana istennő jelképe, akire úgyis tekintenek, mint a boszorkányok anyjára.

2. Olvasol az atmoszférából

Belépsz egy helységbe és azonnal érzed a bent ülő emberek hangulatát. Érezd, hogy barátok vagy ellenségek, hogy jó vagy rossz passzban vannak-e. A legtöbb boszorkány nagyon érzékeny a különböző energiákra és kifejezetten képesek beletekinteni az emberekbe.

3. Inkább a szabadban tartózkodsz

Szívesebben vagy a szabadban. Imádod a természetet. Odáig vagy a tavaszi virágokért, az eső illatáért, a menydörgés hangjáért, minden olyan dologért, ami a természettel kapcsolatos. Mindig érzed magadban az évszakok váltakozását vagy éppen a hold állását. Nem csoda, hiszen a boszorkányok a természet gyermekei. Emellett főleg éjszakai bagolynak vallod magad.

4. Érzékeny lélek vagy

Olyan vagy, mint egy empata, csak annál több. De ugyanúgy képes vagy ráhangolódni másokra és kiolvasni belőlük az érzelmeiket. Együttérzel velük örömükben és bánatukban egyaránt. Ráadásul az emberek megbíznak benned, szeretik kiönteni neked a szívüket és a tanácsodat is örömmel fogadják. Te vevő is vagy erre, mert örömmel meghallgatsz másokat és segítesz nekik, de nem akarsz mindenáron belefolyni az életükbe.

5. Vonzod magadhoz az állatokat

Gondolj vissza gyermekkorodra: volt olyan állat, madár vagy rovar, amelyik mindig melletted volt? Rémlik, hogy mindig is vonzottad őket és szívesen tartózkodtak a környezetedben? Talán megrögzötten követtek téged a kóbor kutyák vagy minden macska megengedte, hogy megsimogasd. Elhiheted, az állatok is ösztönösen érzik, kiben bízhatnak és a kimondottan vonzódnak a boszorkányokhoz. Bizonyos állatok pedig keresik őket, hogy védelmezzék és segítsék őket.

6. Szeretsz otthoni gyógykészítményeket alkotni

Kívülről fújod a gyógynövényeket és azt is, melyik, mire való. Előszeretettel készítesz gyógyteákat vagy akár gyógykrémeket. A boszorkányok híres gyógyítók, gyógyszerészek, illetve bábák voltak.

7. Vonzod magadhoz a gyerekeket

Nemcsak az állatok vonzódnak hozzád, hanem a gyerekek is? Imádnak a rokonságodban lévő gyerekek veled játszani vagy legalábbis ott tartózkodni, ahol te vagy? Talán néha még jobban is hallgatnak rád, mint a szüleikre. A gyerekek is tudattalanul érzékelik a te különleges, varázslatos kisugárzásodat, ezért is keresik a társaságodat, amellett, hogy érzik, megbízhatnak benned.

8. Érdekel az Univerzum és a Naprendszer

Kedvedre vannak a Világegyetemről és a különféle bolygókról szóló dokumentumfilmek. Talán magad is hiszel abban, hogy elég nagy ez a Világegyetem ahhoz, hogy többen is éljenek benne. Emellett érdekel az asztrológia, mert szívesen elmélyülsz minden olyanban, ami közelebb visz önmagad vagy mások megértéséhez.

9. Szereted a kézművességet

Szeretsz gyertyákat vagy különböző tárgyakat, dekorációkat készíteni. Imádsz alkotni és újítgatni, legyen szó az otthonodról vagy egy új recept kipróbálásáról. Szívesebben készíted el magad az ételeidet vagy a dekorációs tárgyaidat, semmint megvedd őket. Örömmel készítesz ünnepekkor egyedi ajándékokat a szeretteidnek.

10. Az újrahasznosítás híve vagy

Őszintén törődsz a Földdel és a környezeteddel, és megpróbálod megvédeni a bolygót, ahogy csak tudod. Sőt, nem csak te vagy az, aki szelektíven gyűjtöd a szemetet és újrahasznosítható dolgokat vásárolsz, de erre bíztatsz másokat is. A régi dolgokat sem szereted kidobálni, amit lehet, inkább megmentesz azzal, hogy újrahasznosítod.

11. Hiszel a nagyobb jóban

Feltétlenül hiszel az olyan dolgokban, mint a jóság, a szeretet, a kedvesség. Emellett hitedet leled a régi istenekben, vagy éppen a tündérekben, a szellemekben, akikkel szívesen együtt is dolgozol. Mindig arra törekedsz, hogy önazonosan élj és közben mások segítségére legyél ott, ahol tudsz, illetve szükség van rád.

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Született boszorkányok – 10 jel, hogy boszorkányok a felmenőid

Leadkép

forrás