Hatalmas szemek, cuki orr, imádnivaló mancsok. Ki ne szeretné a cicákat? És most adunk még néhány indokot, amiért még inkább szeretni fogod őket!

A macskákat elképesztő misztikum veszi körül, szinte azóta, hogy háziasították őket, az ókori Egyiptomban pedig szentként is tisztelték a bársonytalpúakat. Tudjuk, hogy elméletben látják a szellemeket, több fényt és rezgést érzékelnek, mint mi. De itt egy újabb, bizonyított szupererő, amivel a cicátok is rendelkezik:

Gyógyító erővel bír

Itt most nem Sheldon Cooper „Szép cica, jó cica” dalára gondolok, ami tudjuk, hogy mindig meggyógyította a kocka agymenőt, hanem arra, hogy tudósok bebizonyították, a cicadorombolás jó hatással van az egészségünkre.

A macskák alapvetően önmaguk és a kicsinyeik miatt dorombolnak, ugyanis ezzel nyugtatják meg a kölyköket, ezáltal teremtenek kapcsolatot. De saját magukat is ugyanígy gyógyítják meg. Például a csonttörés vagy ízületi probléma esetén is gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek vagy más állatok. Mindez a dorombolásnak köszönhető.

De mivel már annyira az emberhez szoktak, így velünk is megosztják ezt a képességüket. Hát nem jó fejek?

Először is, miért tud ránk hatni a dorombolás?

Ennek az az egyszerű oka van, hogy a cicák 20-140 Hz közötti értéken dorombolnak, ami már az emberi fül számára is észrevehető. Sőt, a szervezetünk is észleli és reagál rá. Na, de akkor nézzük is, mire jó, ha a cicád az öledben dorombol.

Nyugtat

Biztosan megfigyelted már – de ha nem, akkor itt az ideje –, hogy amikor a cicád az öledbe ül és elkezd dorombolni, máris megnyugszol. A ritmusos berregéssel hatással van az idegeidre, és lassan lenyugszik a légzésed, így a feszültség is kiáramlik a szervezetedből.

Keringési-és szívpanaszok orvoslója

Vizsgálatok szerint, akár 40%-kal is csökkenhet a macskatartók között az infarktus esélye és a keringési panaszok. Sőt, a koleszterin szintet is alacsonyan tartják. Oké, nyilván beleszámít az életvitel is, de azért jó tudni, hogy a cicusaink is tesznek ennek érdekében.

Csonttörés, ízületi sérülések gyógyulásának felgyorsítója

Mint ahogyan a saját csontjuk is gyorsabban gyógyul, ráadásul fájdalomcsillapító hatással is bír a dorombolásuk a saját testükre, úgy az emberi törések is gyorsabban összeforrnak a segítségükkel. Ezenfelül a regenerálódásra és a csontok erősségére is jótékonyan hat. A duzzanatok és sebek elfertőzésének gyógyulását ugyancsak felgyorsítják.

Depresszió ellen

Segíthet kihozni a depressziós időszakból. A dorombolásnak van egy olyan tulajdonsága is az emberre, hogy kiváltja belőle a gondoskodást, mivel a csecsemőkre emlékezteti. Így nem hagy tunyulni, gondolkodni, túlagyalni dolgokat, hiszen sokan ezért kerülnek depresszív hangulatba, amiből van kiút.

Minden cicus megérdemli hogy kényeztessük, hiszen jó érzés amikor ránk telepszik és hangosan dorombol, de annak tudatában, hogy ezzel jót tesz neked, még inkább megérdemlik a törődést.

Fotó: freepik.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!