Érdekes dolog ez a panaszkodás: folyamatosan nyomjuk, és nem jövünk rá, hogy nem érünk el vele semmit. Akkor mégis miért tölti ki a mindennapjainkat? Annyit panaszkodunk napi szinten, hogy fel sem tűnik, ha kicsúszik egy zokszó a szánkon. Bár szerintem már az sem, ha egy egész panaszáradat hagyja el az ajkainkat. Csak mondjuk, mondjuk és mondjuk, aztán egyszer arra eszmélünk, hogy percek óta egy értelmes, tartalmas mondatot sem sikerült kinyögnünk.

Miért panaszkodunk?

Panaszkodás terén az embereket két csoportra lehet osztani: az egyiket azok a személyek alkotják, akik imádnak panaszkodni, a másikat pedig azok, akik a megkönnyebbülést várják tőle. Az első csoport az, akinek semmi sem tetszik, aki azt nézi, miért panaszkodhat az adott pillanatban. A másik csoport tagjai elkesergik, hogy milyen rossz napjuk volt a munkában vagy milyen bunkó az anyós, de egyébként elvannak. Ők az elviselhető kategória, akik csak ki szeretnék beszélni a történéseket, bár a vonzás törvénye őket sem fogja kímélni.

A panaszkodás negatív hatásai

Minél többet panaszkodunk valamire vagy valakire, annál több okunk lesz rá a jövőben is. Szokták mondani, hogy azt aratjuk le, amit elvetettünk. Ha a múltunk panaszkodásból és elégedetlenkedésből állt, nem lesz más a jövőnk sem. Mitől is lenne? Ha paprikát vetettünk a földbe, hiába akarjuk, hogy paradicsom kelljen ki, nem fog.  Ergo, ha egy verőfényes és napsütötte jövőre vágyunk, akkor a megfelelő magokkal dolgozzunk.

Nagyon jó példa erre a párunkat ért panasz. Ha állandóan azon lovagolunk, hogy a férjem, a barátom ilyen meg olyan, nem igaz, hogy nem rakja el a szennyest, nem igaz, hogy nem képes kivinni a szemetet, nem fog változni semmi. Ellenben, ha elvetjük a negatív gondolatokat, és a harmóniára, illetve a hálára összpontosítunk, máshogy fogjuk látni a mindennapokat. A panaszkodás helyett inkább hálásnak kellene lennünk azért, hogy van mellettünk valaki, hogy szeret és megbecsül minket. Amikor eltölt a hála és szeretettel fordulunk a partnerünk felé, képesek leszünk szépen megkérni, hogy vigye le a szemetet, és nem ráhurrogni, hogy már megint nem…

Tovább menve: ha arra panaszkodunk folyton, hogy a főnökünk bunkó és mindig kiszemel magának, a jövőben is így lesz; ha arra panaszkodunk, hogy az anyósunk mindig belénk köt, a jövőben is belénk fog; ha arra panaszkodunk, hogy nincs munkánk, a jövőben sem lesz. Igen, úgy működik ez az egész, mint egy önmagát beteljesítő jóslat.

Csak figyeljük meg egy napunkat. Figyeljük meg, milyen gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, miket mondunk ki, és mennyi panasz hagyja el a szánkat. Mikor ezt a cikket írtam, még kilenc óra sem volt, de már vagy hat embert hallottam sápítozni, hogy ó, milyen meleg lesz ma is. Ha panaszkodnak, ha nem, akkor is meleg lesz. Ám nem is ez az érdekes, hanem a tény, hogy ezzel szemben viszont egyetlen ember sem mondta azt, hogy milyen szépen süt a nap, milyen jó, hogy kellemes nyarunk van, hogy nem csúfítják el sötét felhők az eget és még sorolhatnám.

A panaszkodás az megy, közben pedig elfelejtünk élni, elfelejtjük élvezni a mindennapokat. Húzzuk a szánkat, mert a szomszédnak jobb a háza, a kocsija, mert a barátnőnknek ott van az élete párja, míg mi egyedül vagyunk, és azért is, mert valakinek sikeres karrierje van, míg nekünk nincs. Azt persze elfelejtjük, hogy azt az időt, amit mi panaszkodással töltöttünk és töltünk, ők talán munkára és ismerkedésre fordították.

Itt az idő, hogy másba fektessük energiáinkat a panaszkodás helyett, hogy azt a magot vessük el, aminek a termését a jövőben le akarjuk aratni.

 

Képek: digitalspy.com, huffingtonpost.com, thegloss.com, ivona.bigmir.net, wallstreetinsanity.com