Ludányi Bettinával, a négykötetes írónővel – és egyben igen kedves barátnőmmel – beszélgettem a munkásságáról, meglévő és készülő regényeiről, illetve a pszichopaták és az ő különleges világáról!

Minek a hatására kezdtél el írni? Egyáltalán mikor tört rád a vágy, hogy írni kezdj?

Már nagyon rég történt. Körülbelül 10 éve. Igazából azzal a vággyal kezdődött, hogy egy olyan regényt írjak, amibe minden benne van, amit szeretek: egy kis romantika, egy kis fantasy és persze fontos volt, hogy happy end legyen a vége. Sok könyvet olvastam akkoriban is, de mindig hiányzott egy pont, ami miatt nem éreztem teljesnek. Szóval írni akartam magamnak egy regényt, amibe minden megvan. 🙂

Hogyan képzeljük el egy átlagos napodat?

Szeretek hamar nekifogni a munkának, ezért általában hatkor kelek. Először az újságírós feladatokkal kezdek, azután jönnek a szövegírós munkák. Ha az ember vállalkozó, akkor sosincs záróra, én mégis próbálok 4-5 körül felállni a laptop elől. Ez nálam alapszabály. Rájöttem, hogy ha nem készítek magamnak szabályokat, akkor átesek a ló túloldalára.

Így is van, hogy csak 7-kor kelek fel, mert munka után még elkezdek a regényen dolgozni. Persze azt már lazábban, néha ágyból, fotelból, esetleg kiülök az udvarra, hogy egy kicsit levegőn is legyek.

Hozzáteszem: ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hatkor leülök és fel se kelek négyig. Általában óránként vagy kétóránként tartok pihenőt, csinálok kaját, elmegyek edzeni egy órát, elmosogatok, kimosok stb., ami éppen van.

Az íráson kívül mi van még, amit szívesen csinálsz?

Szeretek utazni, olvasni és szívesen töltök időt a családommal, a párommal és a barátaimmal.

Tavaly jelent meg a harmadik regényed, a Meghasadt valóság. Miért pont erre a címre esett a választásod?

Azért, mert szerintem ez a cím fejezi ki a legjobban, hogy semmi sem az lesz, aminek látszik.

Kik számára írtad, ki a célközönséged?

Kezdetben romantikus regényekben gondolkodtam, és a Meghasadt valóság is ezt a vonalat képviseli. Romantika valami plusszal, ebben az esetben egy kis pszichothrillerrel. Ám pont a közeljövőben fogok változtatni: lassan magam mögött hagyom a romantikus vonalat, így a célközönségem is változni fog.

Szeretnék azoknak írni, akik imádják az izgalmat, ha egy könyv átveri őket, és nem a szokványos, happy endes végű regényeket keresik.

Kellett végezned kutatómunkát a regény megírásához? Vagy honnan ismered ilyen jól a pszichopatákat?

Mindig végzek kutatómunkát. Egyébként is szeretem az ilyen jellegű sorozatok, dokumentumfilmeket, filmeket és könyveket, tehát semmi olyat nem csináltam, amit egyébként ne tennék.

Ezen regény esetében James Fallon pszichiáter előadását hallgattam meg, illetve a könyvét is olvastam, amelynek címe: A pszichopata belül. Emellett mivel a regényben megjelenik a freudi elfojtás, ezért ebben a témában is végeztem egy kis kutatást.

Ha három mondatban kellene összefoglalnod miről szól a regényed, mit írnál?

Ez egy olyan regény, amelyben a sorok mögé kell látni. Sophia története nem csak Sophia története: sokkal többről szól. Megjelenik benne az elfojtás, vagyis hogyan csapja be magát az ember tudattalanul, a pszichopaták kérdései, hiszen nem minden pszichopata veszélyes gyilkos, illetve a pszichológiában a vágyott énként elnevezett fogalom.

Mi a három legfőbb érzelem, ami megjelenik a könyvben?

Bizalmatlanság. Szeretet. Fájdalom.

Mennyire hasonlítanak rád a regényeid szereplői? Akár Sophia Santillo a Meghasadt valóságból akár Isabella da Silva a Mennem kellből?

Bella sokban hasonlít rám, ám Sophie már kevésbé. Ettől függetlenül imádtam Sophie nagy száját és azt, hogy mennyire érdektelen. Nem reagál túl semmit, nem érzelmeskedik – szemben ugye Bellával, aki egy empatikus és lelkis karakter volt.

Belőle azért van még több bennem, mert a történetet valós érzések ihlették. Annyi minden volt bennem, hogy muszáj volt kiírnom magamból. Így született meg a Mennem kell.

Kerültél már valaha olyan helyzetbe, mint Sophia Santillo?

Nem. De nem is szeretnék.

Melyik a kedvenc könyved az eddig megjelent négy közül és miért pont az?

Ez nehéz kérdés. Mindig azt mondom, hogy a Mennem kell örök szerelem marad – a fent említett okok miatt. Viszont, ha a fejlődést nézzük, akkor a Nyomodban az, amit most igazán szeretek. Tudod, mindig az éppen aktuális regény. 🙂

Nemrég jelent meg a negyedik regényed. Megosztanál velünk néhány infót vele kapcsolatban? 

A Nyomodban két szempontból biztosan olyan lesz, mint a Meghasadt valóság volt: pszichológiai és átverős. Nem hiszem, hogy bárki is kitalálja, hogy fog majd végződni. Egyébként ez egy romantikus krimi, amelyben a főhősnő, Daisy, egy gyilkossági tanácsadó. Arra tette fel az életét, hogy elkapja a gyilkosokat, és ezért bármit képes megtenni. Akár még a szabályokat is megszegi (meg is teszi nem kevésszer). Itt is egy elég velős kérdés áll a történet középpontjában: te megszegnéd a törvényt, ha egy élet lenne a tét? Daisy egyértelműen igen. Kerüljön bármibe.

Mit szoktál javasolni a kezdő íróknak, akik azzal a kérdéssel fordulnak hozzád, hogyan lehetne belőlük is író?

Az egyik, hogy írjanak sokat, a másik, hogy olvassanak sokat, a harmadik pedig, hogy találjanak valakit, aki őszinte kritikát ad. Nem azért húzza le a regényüket, mert féltékeny, hanem mert tényleg van rajta mit javítani. Szerintem ez utóbbi megléte az egyik legfontosabb. Így lehet a legtöbbet fejlődni.

Ha ezek után te is szívesen olvasnál Ludányi Bettinától, kattints erre a linkre és szerezd be a könyveit!