Érdemes tisztázni egy fontos kérdést. Spirituális vagy. Nem szent, nem Jézus, nem Buddha. Persze ha tévedek, elnézést kérek. És igen, élhetsz aszkéta életet, ha arra vágysz. De ha úgy érzed, nem annak születtél és nem kötelezted  el magadat valamiféle isteni küldetés mellett, amely keretei között felteszed az egész életedet mások megsegítésére, akkor nyugodtan lehetsz néha önző.

Úgy látom, manapság kimondottan divatos dolog önzetlennek lenni. Vagy legalábbis úgy tenni, mintha azok lennénk. Gondolkodás nélkül igent mondunk a szívességekre, kölcsönadunk, segítünk, ugrunk, amikor csak mások kérik. Hétköznap-hétvégén, 0-24-ben elérhetőek vagyunk a családunk, a barátaink, a kollégáink, de talán még a szomszédok számára is.

Mégis miért? Egyesek azért, mert így szeretnének szeretethez jutni. Azt gondolják, hogy ezzel azt érik el, hogy mások jobban fogják őket szeretni. Tárt karokkal várják a szeretetesőt meg a hálazáport. Sokaknál ez megfelelési kényszerrel jár. A figyelem, és szeretetmegvonással arra tanították a gyereket kiskorában, hogy lábtörlőnek kell lennie ahhoz, hogy szeressék, illetve elfogadják.

Ezek az emberek lelki sérültek, nincs bennük önbizalom. Nem szeretik magukat és másoktól függővé teszik a boldogságukat.

Ez természetesen bocsánatos „bűn”, senki sem érdemel érte megkövezést. Egy alapos önvizsgálat majd a megfelelő önfejlesztés mellett, akár segítséggel, de sikeresen felépíthetné önmagát és nem kellene többi „üzletelnie”. Nincs több, mindent megteszek neked egy kis szeretetért cserébe.

Ugyanakkor megint mások egyfajta kötelességnek érzik. Íratlan szabálynak, feladatnak. Ők egy kicsit hajlamosak félreérteni a spiritualitást. Azt gondolják, hogy azaz igazi spirituális ember, aki önzetlen. Való igaz, egy spirituális ember jóval önzetlenebb másokhoz képest. Ez annak köszönhető, hogy érzékenyebb, empatikusabb, nyitottabb és sok olyan bölcsességet, leckét sajátított el, amely arra intette: nemcsak magára, hanem másokra is kell gondolnia ebben a világban. Nagyon helyes.

Ám ez nem jelenti azt, hogy kötelezően önzetlennek kell lennie.  Nem azzal lesz csak és kizárólag jobb ember, ha mindig segít másoknak.

Sokan esnek abba a hibába, hogy eleinte lazán adnak és adnak, és beérik azzal, hogy másik fél a boldog. Vannak, akiket ez tényleg boldoggá tesz és nem vakítja el őket a saját glóriájuk fénye. De egy idő után a lélek ezt megelégeli. Ha mindig csak adunk, egy idő után kiürülnek lelkünk raktárai. Ha nem kaptunk semmit (mert mondjuk nem hagytuk), akkor el fog bennünket az üresség, a kihasználtság érzete. Nem lesz miből többet adnunk. Ekkor szoktak mások megharagudni a környezetükre és azt mondják, sosem kapnak semmit. Pedig ez nem mások hibája, hanem egyes egyedül a sajátja. Az egója vitte tévútra.

Akkor leszel valóban spirituális, ha megtalálod az egyensúlyt és onnantól kezdve törekszel a fenntartására. Minden téren.

Tudni kell adni és kapni. Kell néha önzetlennek, de olykor önzőnek lenni. Igyekezz javarészt egyenlő szinten mondani igent és nemet. Attól nem leszel rossz ember vagy kevesebb, ha néha nemet mondasz valamire. Hogyha olykor „önző” vagy. Komolyan mondom, ez valami fóbia, hogy egyesek annyira félnek önzők lenni, mintha  pestissel fenyegetnék őket. Jézusom, csak önző ne legyek!

De legyél nyugodtan! Mert ha te nem vagy boldog, hogy akarsz másokat azzá tenni? Hogyan szeretnél segíteni nekik? Márpedig, aki lelki szinten kiégett, padlón van, az nem lesz boldog. Csak néma csendben fog szenvedni. És ez nem fog plusz pontot érni a Mennyek kapujában, sem máshol.  Hiszen miközben másokat teszel boldoggá, magadat teszed boldogtalanná. Ez is egyfajta vétség önmagunk ellen, még ha sokszor tudattalanul is követjük el.

Akkor legyél önzetlen, ha szívből megy! Ha őszinte szeretettel akarsz adni! Amennyiben kicsit is rossz érzésed van a dologgal kapcsolatban, mondj nemet, ne tégy semmit! Ettől leszel bölcs ember, hogy fel tudod ismerni a saját igényeidet és nem teszed kockára a lelki egészségedet!

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Ciki spirituálisnak lenni?!

leadkép