Mindenkinek van egója. Az EGO maga azt jelenti: ÉN. Ez az Én pedig minden szenvedésünk forrása. Nemcsak boldogtalanná tesz, de elválaszt a valódi boldogságtól és magától a Teremtőtől is.

Az ego egy jelző ránk nézve, ami kiemel bennünket az átlagból, megkülönböztet másoktól. Én vagyok, mert egy van belőlem, ezért egyedi vagyok. A testem, a külső, belső tulajdonságaim, mind ÉN vagyok. Hogy miként alakul ez az én, az énképünk, azt főleg a környezetünk határozza meg. Ahogy azt is, hogy pozitív, negatív vagy reális az énképünk. A születésünktől kezdve, egész életünkben nem teszünk mást, mint elkülönítjük magunkat másoktól. Minden percben személyazonossággal ruházzuk fel magunkat.

A szüleink megmondták, hogy mikor vagyunk jó kislányok vagy éppen rossz kisfiúk. Nem direkt akartak kibabrálni velünk, ők is így nevelkedtek. Majd a barátok, az iskolai tanárok, a szerelmek, a munkaadók, mind-mind hozzátettek valamit az énképünkhöz. Egyre inkább eltávolodtunk Istentől, az egységtől, a valódi boldogság forrásától, mert meg akartunk felelni másoknak. A külvilágba helyeztük a boldogságunkat és egyúttal mások véleményétől függővé tettük azt, milyen is a magunkról alkotott kép. Mindez pedig félelmet, szorongást, stresszt szült. Meg kell felelnünk másoknak, és az egónknak.

Az ego, ott van benned. Ahogy a lelked is. Ám az ego a földhöz köt, míg a lélek az éghez, Istenhez, ha úgy tetszik. A lelked tőle származik, míg az ego egyfajta melléktermék, ami a születésünk során jön létre. Ezért is hallasz sokszor kétféle hangot magadban: az egyik hang az egóé, a másik a léleké.

De milyen az ego hangja?

Kétségbeesett és birtoklással teli. Mindent megtesz azért, hogy ragyogjon, kitűnjön a tömegből. Ezért hizlalni kell. Hatalommal, szépséggel, pénzzel, kapcsolatokkal, sikerrel, minden olyan dologgal, ami a földi világhoz köthető. Éppen ezért örökké fél. Rettegésben éli az életét (ezáltal te is) mert tart attól, hogy egyszer mindent elveszít és semmisé válik, jelentéktelen lesz. Márpedig az ego, ami a Napnak képzeli magát, hogy élhetné túl, hogy egy jelentéktelen kis valaki legyen?

Kezded érteni, miért okozza az ego minden szenvedésedet?

Amikor ítélkezünk, az egónkat erősítjük. Aki igyekszik szebbnek, jobbnak mutatni magát. A panaszkodással is folyamatosan önmagát erősíti. Hiszen amikor panaszkodunk, az derül ki, hogy mi vagyunk a jóságosak, az ártatlanok, nekünk van igazunk és ez egyre csak dagasztja az ego keblét. Kétségbeesetten törekszik arra, hogy kilógjon a sorból és hogy irányítson. Irányítania kell az életét és természetesen mások életét is, mert azt hiszi: ez a boldogság titka, hogy mindent megteremt magának.

A túlságosan egós ember törtet, átgázol másokon, hogy elérje célját. Megsértődik, hogy ki kelljen őt engesztelni. Eléri, hogy mások féljenek tőle vagy éppen csodálják, mert ezekből merít erőt. Ezért törekszünk annyira mások szeretetére, és arra, hogy elfogadjanak. Az egód éri el, hogy szeretetkoldussá válj.

Az EGO minden szenvedésünk forrása

Érted már, hogy az ego mozgatja minden tettedet?

Amikor más szebb, okosabb, tehetségesebb, sikeresebb, az ego félni kezd, fenyegetve érzi magát és kritizálni kezdi a másikat, csakhogy az kevesebbnek tűnjön, míg ő maga többnek. Szerepeket játszik, hogy megkapja mindazt, amit akar. Szeretet, dicséret, siker után sóhajtozik. Emiatt van az, hogy amikor bennünket ér kritika, szinte azonnal támadásba lendülünk. Az ego védelmére kelünk, nehogy az önbizalmunk csorbát szenvedjen. Ha pedig nem tesszük, akkor összeroppanunk. Áldozattá válunk és megjelenik az önutálat. Az egónak ez is jó.

Mire tanít az ego?

Hogy küzdj. Légy önző, tegyél meg mindent azért, hogy neked jó legyen. Akár úgy, hogy közben hazudsz magadnak – és másoknak – és megmagyarázod, hogy amit teszel, azt valójában a szeretteidért vagy más emberekért teszed. Mert az ego már csak ilyen, baromi trükkös, és rettenetesen tudja manipulálni az embert.

Az ego elválaszt téged a valódi boldogság forrásától

Amíg egós ember vagy, addig külső körülményektől teszed függővé a boldogságodat. Csak akkor lehetsz boldog, ha van pénzed, házad, párod, jó munkád, szépséged és minden, amire vágysz. Önmagadban sosem lehetsz boldog.

Egyúttal amíg az én-világában élsz, mindig egyedül fogsz evezni a csónakban. Csak szenvedés vár rád. Folyton magányosnak érzed majd magad. Az ego elválaszt téged Istentől vagy attól a feljebbvalótól, akiben te hiszel. Hiszen az ő gyermeke vagy. A te lelked az ő lelkének darabja is. Ő pedig maga a szeretet, a békesség, a boldogság. Ám ezt soha nem tapasztalod meg és nem térhetsz vissza hozzá addig, amíg az egódat élteted.

Ezért kell tudatosan élned és elfordulnod az egódtól. Megölni nem lehet, legfeljebb elnyomni és felismerni, mikor duruzsol és próbál beleszólni az életedbe. Az út hosszú és nehéz, amíg visszatalálsz Istenhez és a szeretethez, de megvan a módja annak, hogy megtehesd!

Képek: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Hasonló cikkeink

A kétségbeesett pillanatok tanítanak meg bennünket imádkozni