Hallottam már férfi szájából, ahogy a spirituális beállítottságú nőkre azt mondta: „Azok kettyósak.”. Vagy: „El vannak szállva, nem is a földön járnak.”, meg: „Vallási fanatikusok.”. Innen is látszik, mennyi negatív sztereotípia kering a világban a spiritualitással kapcsolatban. Most viszont elárulom, miért is jó spirituális nőt szeretni!

Én is spirituális nő vagyok. De sosem kezdtem így egyetlen bemutatkozást sem. Nem azért, mert szégyellem, hanem mert tudom, milyenek az emberek. Hajlamosak egyből leírni valakit, én viszont sosem kívántam senkit győzködni. A spirituális ember nem érzi szükségét annak, hogy hirdesse meggyőződését vagy másokat győzködjön az igazáról.

Ám előbb-utóbb úgyis szóba jön a vallás, a sors, a csillagok, az ezotéria valamely formája és mindig elárultam, hogy spirituális alkat vagyok. Nekem is jutottak olyan jelzők, mint: flúgos, kettyós, bolond, fanatikus.

Igen, mindent túlzásba lehet vinni. A spiritualitást is. Én is találkoztam már olyannal, aki másról sem tudott beszélni, vagy aki ál-, esetleg divatspirituális, netán spirituális értelemben vett egoista volt és olyanokat mondott: nem vagyunk egy szinten, csak spirituálisan fejlett emberekkel állok szóba. De nem kell ahhoz spirituális embernek lenni, hogy átessünk a ló túloldalára. Senkit sem szabad leírni azért, mert spirituális.

Miért is jó dolog egy spirituális nőt szeretni

A spirituális nő hiteles. A spiritualitás lényege az önismeret. Ez egy hosszú és kemény munka. Nagyfokú tisztánlátást igényel, hogy az ember képes legyen meglátni az erényeit és a hibáit. Éppen emiatt egy ilyen nő mindig önmagát adja. Nem játszik szerepeket. Nincs gyurmából, hogy mások kedve szerint formálódjon. Képes elfogadni magát olyannak vagy ha úgy kívánja: változik. Tudja, hogy nem tökéletes, ezért igyekszik mindig egyre jobb és jobb lenni. De mindig önmagáért és nem másokért! Hiszen önazonos. Ebből kifolyólag őszinte önmagával és a környezetével szemben is.

[uam_ad id=”5204″]

Tele van szeretettel. Ugyanis megtanulta a spirituális úton járva, hogy a legfőbb erő, erény, az a szeretet. A szeretet a kulcs mindenhez. Elsősorban önmagát tanulja meg szeretni. Azután őszinte szeretettel fordul mások felé. Mindig igyekszik meglátni másokban a jót, a szeretnivalót, de nem elvakultan. Nem rózsaszín szemüvegen át látja a világot. De természetesen dolgozik azon, hogy minden élőlényt szeressen ezen a bolygón. Tiszteli, becsüli és szereti önmagát, ahogy az egész világot. Mentes az előítéletektől, mindenre és mindenkire nyitott. Felismerte, hogy a szeretet átalakító, gyógyító, csodatévő erővel bír. Ahogy a megbocsátás is.

Hiszen aki az önismeret útját járja, az igyekszik megszabadulni a félelmeitől, az aggályaitól, a negatív érzelmektől (féltékenység, irigység, birtoklási vágy, stb.) és a haragtól. Ehhez pedig meg kell bocsátania önmagának és másoknak. Le kell zárnia a múltat ahhoz, hogy a jelenre koncentrálhasson. Nem a jövőre. A jelenre. A spirituális nő tudja, hogy csak afelett van hatalma. Egyedül a MOST számít.

Spirituális nő

Elérkeztünk a hit részéhez, ugyanis igen: a spirituális nő hisz. Attól még, hogy spirituális, lehet vallása, vagy érdeklődhet a keleti tanok, a különböző filozófiák iránt. De ez a legtöbb emberre igaz. Innen-onnan összecsipkednek magunknak szimpatikus gondolatokat, bölcsességeket, amelyekben hitüket lelik, jóérzéssel tölti el őket. A nem spirituális embernek is lehetnek buddhista gondolatai.

A spirituális nő hisz az Univerzumban, a sorsban, a szinkronicitásban, hogy semmi sem történik véletlenül. Mindennek oka van. Tudja, hogy jóval több rejlik a világban, mint amennyit látunk.

Ugyanakkor figyel és igyekszik megérteni mindazt, ami vele történik. Amikor tragédia, csapás, kellemetlenség éri azt nézi: mit tanulhat belőle. Hová vezetheti az esemény. Attól még ugyanúgy szenvedhet és átélheti a fájdalmat, de már képes meglátni: az élet a legnagyobb tanító.

Ami még különlegessé tesz egy spirituális nőt, hogy lelki ember. Sokkal boldogabbá teszi egy kedves szó, egy ölelés, egy romantikus vagy meghitt pillanat, semmint egy ékszer vagy más tárgyi ajándék. Ez nem azt jelenti, hogy megveti ezeket, de neki fontosabb az élmény, az érzés, a tett.

Folyamatosan fejlődő érzelmi intelligenciával rendelkezik. Fejlett empátiával bír, emiatt előfordulhat, hogy szuperérzékeny. Rendkívül együttérző az emberekkel, és szívén viseli az állatok és a világ sorsát. Emiatt sokuk keresi a módját annak, hogy mások segítségére legyen. A spirituális emberek legtöbbjére igaz, hogy célja, szívbéli vágya a segítségnyújtás. De nem úgy, hogy másokra erőszakolja magát. Mindig tiszteletben tartja mások határait, ahogy önmagáét is. Nem csinál magából hőst vagy áldozatot.

A spirituális nő nem tökéletes és nincs készen. De célja elérni mindazt, amit itt áll. Dolgozok magán. Mindettől pedig igen bölcs és egy bizonyos szint és tapasztalás után nagyon békés és kiegyensúlyozott. Ami ugyancsak célja: békében élni önmagával és másokkal.

Mindennek fényében… nem úgy tűnik, hogy egy spirituális nőt szeretni felemelő? Egy ilyen ember hozzátesz a férfi életéhez, nem pedig elvesz. Mellettük sokat lehet tanulni, fejlődni és rengeteg élménnyel gazdagodhat az ember.

Fotók: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Hasonló cikkeink

Enélkül sosem leszel boldog és a párkapcsolatod sem lesz hosszú

A Shakti felébresztése: 6 legfontosabb gyakorlat a nők számára a spirituális úton

Tudod mi okozza a problémáidat? Nem hiszed el, hogy szerethető vagy!

Ilyen egy spirituális szingli gondolkodása