Mikor apámmal láttam először a moziban, még nem értettem. De azóta felnőttem, és vagy tízszer láttam, – ha nem többször – mert végre megvilágosodtam és azóta imádom.

Egy különleges, nem hétköznapi teremtés, Amelie világába kalauzol el minket a film. Amelie élete bárkié lehet, az enyém, az olvasóé, akárkié, csak ki kell nyitni a szemünket és részt venni a játékban, ami nem más, mint az életünk megélése, ami akár egy mese is lehet. Olyan világot teremthetünk magunknak, amilyet csak akarunk. És igen, vannak az Amelie félék, akik kilógnak a sorból, akikre sokan azt mondják „flúgos”, és hogy soha nem fog beilleszkedni a társadalomba. De lehet nem is akar, mert neki úgy tökéletes a világa, ahogy van és mert valójában nem flúgos, „csak” egy fantáziadús lélek, aki felmeri vállalni önmagát.

Erről szól Amelie csodálatos élete, ami nem véletlenül söpörte be anno az Oscar-, az Európai film-, a Cézar-, a BAFTA- és a Golden Globe- díjakat.

Amelie Poulain-nek (Audrey Tautou) teljesen hétköznapi az élete. Kislány korában képzelt barátai voltak, és a többi gyerektől eltérően, cipőtisztítókrémből készített palacsintát, ujjairól ette meg az epret, fülére akasztotta a cseresznyét és vicces papírmasékat készített.

Aztán tizennyolc évesen elköltözik otthonról és Párizsban próbál szerencsét. A Montmartre-on, a Kék Malomban bisztróban szolgál fel, ahol közeli barátokra tesz szert. A szomszédjaival bensőséges, meghitt kapcsolatot ápol. Az élete aznap változik meg, mikor a hírekben bemondják Diana hercegnő halálát és felfedez egy rejtett zugot a fürdőszobájában, ahol egy kis dobozkát talál, amiben egy kisfiúnak a kincsei lapultak. Ekkor eldönti, hogy visszaadja a doboz a tulajdonosának. „Ha sikerül az egy jel, és ezen túl jobbá teszi majd mások életét. Ha nem, akkor mindegy.”

 

Természetesen a doboz kalandos úton, de célba ér, és Amelie élete megpecsételődik, kerek lesz számára a világ, és egyensúlyba kerül önmagával. Onnantól kezdve mindenkinek csak segíteni akar, és kifejezetten keresi erre a lehetőségeket. Összehozza a szerelmes párokat, látást ad a vak embernek, életkedvet az életunt festőnek, reményt a feleségnek, aki azt hitte, hogy a férje nem szerette és ugyancsak hitet és ihletet ad egy bukott írónak is. Egyszóval, mindenki életét megváltja. Csakhogy közben szerelmes lesz, és ez okozza benne a konfliktust, hogy mindenkinek tud segíteni, csak magán nem. De miközben megfejti a titokzatos fényképgyűjtő Nino Quincampoix (Mathieu Kassovitz) kilétét, aki ugyanolyan habókos, szórakozott, és individuum, akárcsak ő. Amelie érzi, hogy ő a lelki társa, ezért jeleket hagy maga után, hogy elvezesse magához: izgalmas szórólapokat készít, cetliket, nyilakat hagy lépten-nyomon, és még Zorrónak is beöltözik. Végül Nino megérkezik hozzá…

Egy igazán szép film

Megható és egyszerre meghitt a rendezése (Jean-Pierre Jeunet). Szép. A képek gyakran melegséget, örömöt, és izgalmat árasztanak magukból. Barátság, biztonság, otthonosság érzetét kelti az emberben. Táncoló poharak a szélben. Ujjak, amik a babszemek közé fúródnak. Nekem a legszebb jelenet benne az, mikor megérkezik hozzá Nino, Amelie pedig megmutatja, hova adjon neki csókot. Egyet a homlokára, egyet a szemhéjára, és egyet az ajkaira.

Részletesen mutatják be a szereplőket, a gondolataikat, érzéseiket, életüket, és aprólékosan tárja fel előttünk a narrátor az eseményeket.  A filmzene meg egyenesen mesés! A múlt századi pezsgő, vidám Párizst idézi, a szerelmeseket, a bohémeket, a szabad lelkű szellemeket. Ez az andalító szellemidézés Yann Tiersen műve.

Amelie élete lehetne a minta élet?

Adott egy nő a mindennapokban. Aki lélekben egy különös személyiség, akire azt szoktuk mondani, hogy furcsa, mert… kicsit eltér a megszokottól. Ugyanúgy dolgozik és él, mint mások, de jóhiszemű, önzetlen, szeretetteljes, és együtt érző.  Azért van azon mindennap, hogy valami jót tehessen másokkal, mert ezáltal úgy érzi, segített a világnak, és közben saját lelkével is jót tesz, hiszen mindenki szereti azt az elégedett érzést, hogy na, most valami jót cselekedtem. Amelie egy ilyen hétköznapi hősnő, aki boldogságot és örömöt csempészik mások életébe. De mi van akkor, ha fordul a kocka, és a hős van bajban? Hiszen ha a hős élete nem rendezett, akkor hogy tudna másokon segíteni? Így a környezet kezdi meghálálni önmagát, és segítenek be Amelie-nek, hogy végre ő is igazán boldog lehessen. A kölcsönös segítségnyújtásról, az önzetlen szívességekről, és barátságokról szól ez a film. Arra hivatott, hogy erre emlékeztesse az embereket, és hogy ösztönözzön, fedezzük fel a saját világunkat, álmodjunk, képzeljünk és kezdjünk el játszani, megélni az életünket. A szerelem mindehhez a ráadás, mert ha két ember teszi ugyanezt, akkor még  érdekesebb tud lenni az élet.

 

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Képek: giphy.com, rebloggy.com, tribecashortlist.com, xcitations-of-films.skyrock.com Leadkép: rebloggy.com