Oda vagy a Nicolas Cage féle Angyalok Városáért?

Nem is csodálom, Hollywood kiválóan feldolgozta az eredeti verziót, és a rendezője, Wim Wenders nem kevés díjat bezsebelt a német-francia filmért. Az angyalfanoknak és a romantika híveinek egyenesen kötelező megtekintenie ezt klasszikus kiválóságot!

Wim Wenders  1987-ben mutatta be a művész filmet, és még akkor elnyerte a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező címet is.

„Mikor a gyermek, gyermek volt…” kezdődik el a fekete fehér film, ami nagyon retro és művészein hat, ugyanis a rendező így akarta érzékeltetni az angyalok világát, hogy miként tekintenek le ránk. Szürkében látják a világot, mert nekik csak egy szín létezhet, az Isten aranysárga fénye. (Egyébként, az angyalok természetesen színesen látnak, de ez most mellékes.) Persze tudjuk, hogy az angyalok Istenen kívül mást nem dicsőíthetnek és szerethetnek. Ebből adódnak majd a gondok, hogy ha már egyszer az angyalok gondolkodó lények… ki fogják agyalni, mivel is lehetne jobb az életük.

A főszereplő és a mellékszereplő angyal, Damiel és Cassiel egy közös füzetbe gyűjti az emberek örömeit, és bánatait, a haláluk előtti utolsó mondatokat, és egyéb pillanatképeket, amik számukra szép és kincset ér. Például a nő, a ki bátran elázik az esőben. Mindaz, amiben nekik nem lehet részük, csak „színileg”, hiszen ott vannak velük, de még sem érzik át istenesen, ami az emberekkel történik.  Ebből kifolyólag kezdik el hangoztatni vágyaikat, mi mindent lenne jó megtenni. Vadnak és rossznak lenni, hazudni. Amiket ők soha nem tehetnek meg.

A gyerekeknek kiemelkedő szerep jutott a filmben. Gyakran hangzik fel a: „Mikor a gyermek, gyermek volt…” és Damiel elmondja, mi minden volt, avagy nem. A gyerekek ugye őszinték, ártatlanok, tiszták, nem fertőzte meg őket a civilizáció és ebből kifolyólag láthatják az angyalokat.

Az egyik központi helyszín a filmben a könyvtár, ahol az emberek csendben vannak, pörgetik az agyukat, és aktív szellemi tevékenységet űznek, ami az angyalok specialitása, akik megihletik az embereket, segítenek nekik a tanulásban és hallgatják a gondolataikat. A könyvtárban jelenik meg Homer, az idős költő is, aki egyfajta mesemondó. A film végére egészen úgy fog kinézni, mintha ő lenne Isten, aki elmeséli a maga történetét, ezáltal teremti is azt. Azt a gondolatot ébreszti a nézőben, hogy a saját életünk is egy mese, amit mi magunk is szövögethetünk. Kivéve persze, ha Isten akarja nagyon szőni a mi életünk meséjét…

Homer ellenpárja Peter Falk, a filmsztár, aki önmagát játssza, és ha nem is látja, de érzi az angyalokat, és beszél hozzájuk. Nosza, akkor ő most egy bukott angyal, vagy maga a Sátán? Azt ecseteli Damielnek, hogy milyen jó a földi élet, és kissé mintha ajánlgatná is, hogy leszabad zuhanni, megoldható öregfiú, gyere csak.

Angyalunknak  sem kell túl sok biztatás, miután szerelmes lesz. A cirkuszban megismeri Mariont, az artista nőt. Damiel hozzászegődik, és Peter Falk gonosz kis lurkóként suttogja neki továbbra is a lezuhanás tényét. A film második felébe zuhant egyet, és mikor magához tér, nyomban színes lesz a világ. Ugyanis a földi élet színes dolog, ahogyan azt már elképzelték.

Aztán rohanás, megkeresni a nőt, aki szintén angyalunk után vágyik. A végére tartogatták a megható és romantikus jeleneteket, – bár megható akad közben is, elnézve az angyal vágyakozást nő iránt –  de szerencsére nem szirupos és csöpögős. De The End így is szép lett, ahogy láthattuk, miként találja meg magát a Test és a Szellem, hogyan teljesülnek be a vágyak, és lelik meg a boldogságot azok, akik elérhetetlennek hittek. Mint egy mese…

Dráma, és szerelmes sztori is, de miután nem hollywoodi szinten, ezért nagyon is fogyasztható. Lehet, hogy időnként túlságosan elszalad a ló velük a nagy filozofálgatással, de legalább nem egy egyszer-nézhetős film, érdemes többször megnézni, ha valaki meg akarja érteni. Ugyanis van benne tartalmi mondani való, aki figyel, meg is hallja.

Képek: berlinale.de, cineplex.com, filmportal.de, wimwendersstiftung.de, youtube.com