Egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Egy csillag felrobban, de egy új születik. Isten az egyik kezével elvesz, míg a másikkal ad. Így működik az Univerzum. Folyamatos adok-kapokból és építkezésből áll. Ugyanis időnként mindennek össze kell dőlnie ahhoz, hogy egy világ épülhessen. Egy sokkal jobb, sokkal szebb világ.

Ha valami nem működik, azt le kell rombolni. Illetve ha te nem teszed, megteszi azt más. Legfőképpen az élet. Mert ilyen ez az Univerzum, folyamatosan változik és a változások közepette arra törekszik, hogy minden jobb legyen benne. Szóval, ha te nem vagy hajlandó magadtól lerombolni az egyébként is roskadozó váradat, akkor majd az Univerzum megteszi helyetted. Kihúzza a lábad alól a talajt. Olyan dolgok történnek, amelyeket nem tudsz megállítani, nem lesz hatalmad felettük. Jön egy vihar és mindent letarol.

De te ne azt nézd a romok között térdelve, hogy szent ég, mindemet elveszítettem. Oda az életem, minden, amit felépítettem. Inkább próbáld így nézni a dolgokat: jé, rengeteg terem lett egy új és még szuperebb, még erősebb vár felépítéséhez. Ha pedig körbenézel, meg fogod látni az élet ajándékait. Új eszközöket küld majd neked, sőt, akár segítséget is ahhoz, hogy egy jobb várat építhess fel.

Ugyanis mindez érted történt.

Te persze eleinte csak a rosszat, a pusztítást, a veszteséget látod. Ellenben, ha megérted, hogy ezek a szükséges változások azért vannak, hogy te fejlődhess, továbbléphess, jobb életet élhess, akkor a történtekben a lehetőséget, az ajándékot fogod látni.

Így működik ez világi szinten is. Jön egy háború, egy járvány, de nem azért, hogy nekünk rossz legyen. Pont azért, hogy inkább jobb legyen. Mindez értünk történt.

Másképp nem tanulunk a hibáinkból, nem feszegetjük a határainkat, nem alkotunk egy még szebb és jobb világot.

Azért kényszerít néha térdre bennünket a sors, mert úgy fest, nem értünk a szép szóból. Célozgat, jelezget, de ha nagyon makacsok vagy vakok vagyunk, bekeményít és durván arcul vág bennünket. Lerombolja a világunkat.

Elhiheted, nem lesz mindig így. Kétségkívül jó pár várat fel kell még építened, ahogy az egész világnak is. Ám egyszer eljön az a pont, mikor azt veszed észre: egy ideje nem dőlt össze a világod. És mikor jön egy világszintű vihar, ami végigsöpör a föld lakosain, akkor sem fog. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtanultad a leckét. A te várad már erős. Talán lerepült egy-két cserép (hiszen holtunkig tart a tanulás), de a kár nem számottevő, az alapok megmaradtak. Végre olyan várat építettél, ami mindent kibír. Megtanultad a leckéidet. Erre a szintre kell eljutnod neked és a többieknek is.

Bár mindannyiunknak egyedül kell ezt az utat járnia és felépíteni a világunkat, amely porrá lett. De olykor, egy kicsit besegíthetünk egymásnak, ám semmiképpen sem úgy, hogy kivesszük a spaklit a másik kezéből. Adhatunk egy-egy téglát, felhívhatjuk segítőszándékkal a másik figyelmét arra, hogy ott még van egy kis lyuk, de legfőképpen: bíztathatjuk. Szép munka, jól haladsz! Jó lesz ez! Kitartást! Ez minden, amit megtehetünk egymásért.

Mindannyian életünk és bolygónk építészei vagyunk.

Egy művész, egy mesterember nem épít ingatag területre, nem végez félmunkát, és nem éri be egy papírdobozokból épült várral. Inkább lerombolja, amit addig csinált, csakhogy olyat építsen, ami biztos, erősebb, tartósabb, jobb és akár szebb is. Légy te is igényes a munkádra és ne félj rombolni! Ne félj a változásoktól!

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

6 válasz spirituális szemszögből arra, miért van most járvány

leadkép