Kedves szülő, rokon, családtag: köszönöm szépen, ha nem nézed bolondnak a szellemeket látó gyerekedet. Ezzel máris óriási lépést tettél annak érdekében, hogy a gyereked igazán boldogságban és szeretetben nőjön fel, hogy tudja, a szerettei megértik és nincs vele baj. Ezzel elkerülheted, hogy sérült legyen, önbizalomhiánytól szenvedjen meg mindenféle komplexustól, arról nem is szólva, hogy így egy csodálatos képességet őrizhet meg.

 

Azt mondják, mindannyian úgy születünk, hogy nyitva van a harmadik szemünk, csak egy idő után vagy bizonyos körülmények hatására bezárul. Az a mai napig vita tárgyát képezi, hogy a gyerekek meddig képesek látni, illetve érzékelni a szellemeket. Egyesek azt mondják hároméves korig, más beszámolók szerint az 5, de még a 7 éves gyerek is látja a holt lelkeket. Vagyis ez változó, de igazából nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy igenis, vegyük tudomásul, a gyerekek láthatják a szellemeket. Temérdek hiteles, másképp aligha lehet magyarázni beszámolók vannak arról, hogy a kicsik látják őket. Konkrét és pontos leírásokat adnak és rengeteg esetben derült ki, hogy az elhunyt rokont, előző lakót vagy valaki olyat látnak, aki kapcsolódik a házhoz vagy a családhoz.

A baj ott kezdődik, amikor a szülőnek feltűnik, hogy a gyerekének képzeletbeli barátja van, beszél hozzá és esetleg mesél róla. Eleinte szinte úgy mosolyog a csemetére: „Jó’ van kicsim, mondjad csak, hát persze!” Vagyis zizinek nézi, és betudja az élénk fantáziának. Talán így is van. Dehogy zárom ki a lehetőségét, vannak barátok, akik tényleg csak a képzeletben léteznek. Bár egy pszichológus az összes ilyen esetre azt mondaná, hogy a gyerek agyszülemények terméke.

 

pinterest.com

Na, de mikor jön a történés! A gyerkőc elmeséli, hogy néz ki a szellem és ez gyakran halálra ijeszti a szülőket. Borzalmakat lát a gyerekem, irány az orvos, vizsgálja meg miért lát ilyen sötét dolgokat, miért boldogtalan, elégedetlen, mert csak lelki baja lehet…

Majd mindig eljön a fordulópont a valós eseteknél: Kiderül,  leírás alapján, hogy ki az a szellem, vagy mert a gyerek rámutatott egy fotón. A halott nagyi, az bácsi, aki a házban halt meg, az egyik rokon elhunyt kislánya. De mások úgy jöttek rá, hogy maguk is különös hangot hallottak a bébi monitoron keresztül vagy a kamera felvételen, hallották, kivel beszél a gyerek. Szóval jön a felismerés: Basszus, a gyerekem látja a szellemeket.

Innentől két felé vezet az út. Az egyik, hogy a szülő annyira beparázik, hogy sietve elviszi pszichoterápiára, ahol bebeszélik neki, hogy hülye, nem lát szellemeket, csak képzelődik és ennek az a vége, hogy megkattan vagy elhiszi. Vagy a vallásosabbak az ördögűzőhöz, a paphoz viszik vagy a jó Isten tudja kihez, hogy „szedje ki a gyerekből” a képességet. Így lehet újabb lelki sebeket szerezni a gyereknek…

bustle.com

Aki a másik utat választja (egyenlőre még kevesen), az felvállalja, hogy igen, a gyerekem szellemeket lát. Megpróbálja megérteni a gyerekét és segíteni neki abban, hogyan éljen együtt ezzel az adománnyal. Még egy megértő, illetve érdeklődő szülő mellett is előfordulhat, hogy bezárul a harmadik szem és később újra kinyílik. Ez főleg akkor fordul elő, ha egy gyerek sokáig nem lát szellemeket, nem foglalkozik velük vagy esetleg fél a képességétől, fél a szellemektől, és saját magát blokkolja.

Egy minimális, szűk rétegnél pedig nem csukódik be és egész életükben látják őket. Tény és való, nem lesz mindig sétagalopp az életük. Nem könnyű vele együtt élni, esetleg elfogadni, de nem is lehetetlen. Nagyon sok múlik a szülő hozzáállásán!

Akik esetén komolyan megértem, hogy attól félnek, hogy őrült a gyerekük, vagy, hogy amúgy sem könnyű mindig a gyerekek élete, az ovi, az iskola, a kapcsolatok kialakítása, a tanulás és félnek attól, hogy egy ilyen képesség csak bonyolítaná, esetleg tönkre tenné az életüket. De ez nem biztos. Lehet ez majd nekik a pluszt, ettől lesz különleges a gyerekkoruk. Nem szabad, hogy kizárólag a szülő döntsön erről. Szerintem igenis figyelembe kell venni, amit a gyerek szeretne, hiszen az ő képessége. Egy intelligens, érett gyerkőccel meglehet beszélni, hogy ne ezzel akarjon felvágni és ne kürtölje szét a suliban vagy minden idegennek, hogy szellemeket lát. Szép dolog a hit, meg a képességek felvállalása, de az tényleg megnehezítheti a gyerek életét, ha a többi gyerek, a szülők, a tanárok, mindenki bolondnak nézik és csúfolják érte. Főleg ha valami okoskodó hadjáratot indít a szülők ellen, hogy vegyék el a gyereket tőlük, mert rosszul bánnak vele és nem foglalkoznak azzal, hogy beteg.

weheartit.com

Ez az a pont, amikor nem könnyű okosan sakkozni. Egyesek azt se szeretnék, ha a gyereknek hazudnia kelljen vagy titkolózni, de azt se, hogy kiközösítsék vagy cseszegessék. Ezért kell a döntéseket közösen meghozni. Mondom, nem mindig könnyű egy ilyen képességgel, de nem is lehetetlen így élni. Mert ne felejtsük el, hogy mindennek oka van.

Úgyhogy meglehet érteni az aggódó, túlféltő szülőket, de könyörgöm, értsük már meg a gyereket is: az a képesség a része. Ha erőszakosan próbálják kiölni belőle, az olyan, mintha egy része is meghalna, levágnánk a karját. De azt is mondhatnám, hogy olyan, mintha eltörték volna Beethoven kezét, hogy a büdös életbe ne zongorázzon, csak mert isten adta tehetség. Hogyha a gyermek nem fél, – ráadásul hozzászokik – igenis joga van eldönteni, hogy akarja-e látni a szellemeket vagy sem. Ne tegyük ki mindenféle kezelésnek meg terápiának, mikor semmi baja.

rebloggy.com

Ugyanez érvényes akkor is, ha angyalokat lát vagy nem a szellemeket, hanem a jövőt látja, mert ilyen látnok csemeték is akadnak. Ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés vagy a tudatlanság rossz döntésekre sarkalljon bennünket, esetleg társadalmi nyomás, hogy „Úristen, mi lesz, ha kiderül, hogy dilis/szellemeket a gyerekem!”

Ha nálad is bebizonyosodik, hogy szellemeket lát a gyereked, érdemes megkeresni a hasonló sorstársakat (hidd el, rengetegen vannak) és tapasztalatokat cserélni velük. Vedd fel a kapcsolatot igazi szellemlátókkal vagy spirituális szakértőkkel, akik tudnak segíteni a témában és abban, hogyan neveld így a gyermekedet, hogyan tedd neki könnyebbé a helyzetét, a gyerekkorát.

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Látnok a baba? – 10 jel, hogy igazi médium a gyereked

Leadkép: spiritualrealities.org