Szeptemberben végre lehetőségünk volt eljutni a csodálatos szigetre, Afrodité szülőhelyére, Ciprusra. Miért mondom ezt el? Azért, mert elképesztő dolgokat tapasztalhattam meg, és most nem a festői környezetről és a helyi finomságokról beszélek. De nem ám! Pedig azok is megérnének pár bejegyzést. Mivel azonban ez egy spirituális, ezoterikus és életmódmagazin, szerintem sokkal jobban értékelitek majd, ha inkább a helyiek hozzáállásáról és a bennem megfogalmazódott élettapasztalatokról írok.

A sziget mantrája

Valójában nem mantra, viszont olyan gyakran használják, hogy akár még annak is hívhatjuk. Ez nem más, mint a sziga-sziga, amely azt jelenti lassan-lassan. A helyi magyarok szerint néha rendkívül bosszantó, de a ciprusiak egyáltalán nem sietnek el semmit. Mottójuk: amit ma megtehetsz, azt halaszd holnapra. Vagyis biztosan nem a stresszbe fognak belebetegedni. Nem úgy, mint itthon sokan.

A legtöbbünknek rohanás az egész napja. Nem szól másról csak a teendők kipipálásáról és a feladatok elvégzéséről. Ha pedig valamit nem sikerül magunk mögött hagyni, azon stresszelünk, hogy holnap még azt is meg kell csinálni. Mi lenne, ha csak egy hét múlva intéznéd el? Igazából semmi, de valamin mindig idegeskedni kell, nem igaz?

Persze ezzel nem azt sugallom, hogy nyugodtan halassz mindent az utolsó pillanatra, de legalább gondolj bele: megáll a világ, ha ezt nem intézed ma el? Megéri éjjel álmatlanul forgolódni miatta? Másnap fáradtan és idegesen belevágni a napba?

Nem. Nem éri meg.

BuzzFeed.com

Ajándék. Nekem.

A napokban voltam egy Szabó Péter előadáson, aki arról is beszélt, hogy mekkora tévhitben élnek az emberek: úgy gondolják, van idejük. Pedig nincs. És igaza van. Nincs időnk. Azt mondta: ő nem akarja, hogy a hátralevő napjaink miatt idegeskedjünk, egyszerűen szeretné, ha belátnánk, hogy az időnk véges. Hogy végre annak szentelnénk, amit igazán szeretünk. Ez persze a kötöttségek mellett rendkívül nehéz, mégis érdemes megfogadni a tanácsát.

Hányszor kelsz fel úgy egy nap, hogy megkérdezed: mivel hozhatok ma fényt az életembe? Reális dolgokra gondolj! Az apró örömökre! Engem például tökre fel tud villanyozni az, ha reggel elmegyek a közelben lévő kedvenc kávézómba, veszek egy turmixot, hazasétálok, és azt iszogatva dolgozom tovább.

Vagy, amikor lefekszek egy fél órára – igen napközben –, és meghallgatom a kedvenc motivátorom videóját. Vagy néhány hónap után végre összegyűlik a pénz egy újabb utazásra. És itt most nem arra gondolok, hogy lelépek két hétre. Nem. Legtöbbször 3-4 napokra utazom el Európa egy-egy országába, mert erre van keret. De nekem ez a 3-4 nap is hatalmas ajándék!

giphy.com

Vagy: Szabó Péter előadása előtt beültem egy kávézóba egyedül, megittam egy pohár kávét, közben pedig az embereket néztem magam körül. És jól éreztem magam. Könnyednek. Kipihentnek. Nyugodtan.

Te mennyi időt töltesz magaddal? Mikor ajándékoztad meg magad utoljára? Mikor figyeltél a saját vágyaidra és céljaidra?

Hú, de eltértem az eredeti témától!

A lényeg: nekem Ciprus is egy cél volt. És nem a múlt hónapban fogalmazódott meg, hanem évekkel ezelőtt.

Átment az üzenet? Összegezzük:

  1. Tarts életben a vágyaidat!
  2. Sajátítsd el a ciprusiak kedvenc mondását: sziga-sziga!
  3. Szánj időt magadra!
  4. Ajándékozd meg magad időről időre!

pinterest.com

Ha pedig úgy döntesz, hogy a saját bőrödön tapasztalod meg a sziget varázsát, az emberek természetét, hadd ajánljam neked a Ciprusi Nyaralást. Mi az oldal készítőinek, Bálintnak és Katának köszönhetően fedezhettük fel Páfoszt és környékét. Olyan helyekre is eljutottunk, ahová magunktól nem tudtunk volna.

standard.co.uk

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Hogyan maradjunk pozitívak egy negatív világban?

 

Leadkép:  youtube.com