Szerettem volna sokkolóbb címet írni. De a Google vagy az olvasók nem biztos, hogy díjazták volna. A legújabb hír, ami megint sokkolt, az a július 4-ei riport a Tényekben, „Halál rugdosták a kismacskát” címmel. A sokadik olyan riport, amelyből az derül ki: valami óriási nagy gond van a gyerekkel, a mai fiatalokkal.

Hadd szögezzem le: nem mindegyikkel. Hála az égnek vannak jóravaló, jól nevelt csemeték. Adná az ég, hogy több legyen belőlük. De nincs elegendő adatom ahhoz, hogy meghatározzam: melyikből vannak többen. Csak reménykedhetek.

Ám tagadhatatlan, hogy rengeteg a beteg, érzelmileg és valószínűleg értelmileg is fogyatékos gyerek, fiatal.

Nehogy azt higgyük, hogy áááá, csak egy-egy, mert mondjuk egy hónapban két ilyen riportot látni, olvasni. A többiről csak azért nem születik, mert nincsenek szemtanúk vagy videófelvételek.

De az aktuális esetnél, ami kiverte nálam a biztosítékot, ott a biztonsági kamera rögzítette az esetet. Őszintén megmondom, elkezdtem megnézni, de beletekertem. Egyszerűen nekem fájt, ahogy a kis… fiú (bár leírhatnám azt, amit valójában gondolok róla) belerúgott a kis, pár hetes macskába, ami pörögve repült odébb. Ópályiban három kisfiú halál rugdosta, megkínozta, a földhöz verte a kismacskát, ami egyébként egy ötéves kislányé volt…

Próbálom nem vértől elborult, habzó szájjal írni e sorokat, hogy mit… mit ártott nekik az a kismacska? Hát semmit, ugye? Vagy mit ártott 2016-ban az a sündisznó, akit egy fiatal fiú kínzott meg és szénné égette egy disznóvágásnál használt pörzsölővel majd feltette a netre a képet? Vagy mit ártott 2017-ben az akkor 15 éves fiúnak Tatabányán az a két hajléktalan, akiket halál rugdosott?

Érzelmi intelligenciahiány.

Ez itt a baj többek között. Hogy ezek a gyerekek, fiatalok, sérültek. Az utóbbi esetén ez konkrétan kiderült, hogy a fiatalnak kisiskolás kora óta megatartási problémái voltak, kezelték és gyógyszereket kellett volna szednie, de az anyja nem foglalkozott vele.

Mind úgy születünk, hogy lehetőségünk van elsajátítani az érzelmi intelligenciát. A képességet, amellyel felismerjük a saját érzéseinket és másokét. Az együttérzés képessége. Ezt a szüleink, ill. családunk révén tanulhatjuk meg elsősorban. Na igen, de nagy bajban van az, aki olyan családba születik, ahol a szülők nem törődnek vele, vagy érzelmi netán fizikai szinten bántalmazzák. Ugyanis nem minden elvált szülő vagy rossz családban nevelkedő gyermekből fog hiányozni az érzelmi intelligencia, ha volt lehetősége mástól, más révén eltanulni ezt a képességet. Senkire nem akarom hárítani a felelősséget, senkit sem vádolok, csak leírom, honnan kellene a gyermeknek hozzájutnia az érzelmi intelligenciához.

A családja, barátok révén vagy akár az iskolában. Minimum a mesékből, filmekből, könyvekből.

De kellene! Óriási hiba az, hogy nem helyeznek erre elég hangsúlyt!

Ha az a három gyerek rendelkezne érzelmi intelligenciával, akkor nem azt gondolják: hohó, most megyek és megrugdosom azt a macskát.

Hanem azt: itt egy cica, megyek és megsimogatom! Vagy megkérdezi: Hol van a gazdája?

Fel kellett volna ismernie: az egy kiscica. Védtelen, törékeny, ártalmatlan kis jószág. Akinek van gazdája. A cica a simogatást szereti.

Talán(!) fel is ismerte és épp ezért bántotta. Mert végre valakin kiélhette magát. Talán a szülei őt is bántalmazzák valamilyen módon és a macskán akart bosszút állni. Esetleg így akart felvágni a barátai előtt. A franc se tudja. Túlságosan összetett probléma ez és mivel nem ismerjük a családi hátterét, nem is lehet kibogozni az okokat. Ahogy a sünégető fiatalnál is rejtély, mi lehetett az indítéka. Igazából a hajléktalanokat rugdosó fiú esetén is.

De megtették. És ez a kezdet.

Előbb a macska, a sün. Később jöhetnek az emberek, mint a hajléktalanok esetén. Ez a probléma nem tűnik el magától, nem oldódik meg. Csak rosszabb lesz és nem biztos, hogy időben észreveszik. Nem kellene lelki terroristákat meg sorozatgyilkosokat nevelni… mert ez nem túlzás. A sorozatgyilkosok és pszichopaták többsége gyerekkorukban már kínoztak, öltek állatokat. Vagy vegyül példának a családon belüli erőszakot: a bántalmazók erőteljesen hiányt szenvednek az érzelmi intelligenciából. Hosszú távon mindenképpen ki fog ütközni az, ha nem foglalkoznak az emberek ezzel a problémával!

Ha kíváncsi vagy arra, milyen ítéletek születtek a sünégető és a hajléktalan gyilkos fiú kapcsán, kattints ide és ide.

Mindenesetre három dolgot leszögeznék így a cikk végén:

Az egyik: Országunk még mindig szörnyen el van maradva az állatkínzással kapcsolatban. Szomorú, hogy a mai állás szerint csupán három évig terjedő szabadságvesztés jár érte és természetesen csak olyannak, aki büntethető. Valószínűleg a három kisfiú, aki a macskát megölte, kap egy enyje-bejnyét, ha megtalálják őket.

A második: Pont emiatt és számos egyéb veszély miatt, érdemes lenne benti állattartásra fókuszálni, semmint a kintire. Aki teheti, az tartsa bent a macskáját.

A harmadik: Komolyan észbe kaphatnának már a szülők vagy az akár az iskolák is és nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük az érzelmi intelligenciára (meg az állatvédelemre). Szerencsére ez nem olyan dolog, amin nem lehet segíteni! Nagyon is lehet! Tessék megtanítani a helyes bánásmódot és azt, hogy a teteiknek következménye van! Nem lehet csak úgy életeket kioltogatni. De venni kellene a fáradtságot a szülőnek, hogy beszéljen erről a gyerekével, hogy fejlessze, dolgozzon azon, hogy érzékeny, segítőkész, jóravaló ember legyen belőle! Ha már az iskolák nem tanítanak önismeretet vagy olyan órát, amin elhangoznak az érzelmi intelligencia, akkor legalább tartsanak előadásokat a gyerekeknek, az állatvédelemről, a környezetvédelemről, hogyan kell bánni (hátrányos helyzetű) embertársainkkal és egyáltalán ott az iskolán belül egymással. Az emberséges viselkedés tanulható! Már csak meg is kellene tanítani erre a gyerekeket!

Leadkép