Amint meghalljuk, hogy mágia, rögtön misztikus és ködös dolgokra gondolunk, mindenféle megfoghatatlan, ugyanakkor csodálatos dolgokra. Másoknak viszont a kalapos varázslók, a Harry Potter meg a boszorkányok jutnak az eszébe, akik varázslatokat végeznek és egy pálcasuhintással meg egy kis abrakadabrával dolgokat varázsolnak elő a kalapból. Ja, azok a bűvészek, bocs. De mi igazából a mágia? Miből van? Esszük vagy isszuk?

Természetesen egyiket sem, mert nem kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy kijelentsük, a mágia kérem szépen egy tiszta erő, energia. Mások úgy hívják, hogy teremtő erő, Titok, Vonzás Törvénye, meg miegymás. Hiszen valójában egy és ugyanaz. A világból, a kozmoszból áradó erő, amit a beavatottak, a „tudós” személyek értsd: boszorkányok, mágusok, képesek megfogni és a szolgálatukba állítani. Képesek érzékelni ezt az energiát és megfogni majd valamilyen eszközzel, teszem azt varázslat, rítus, szertartás, mágikus tárgyak segítségével uralkodni felette és irányítani. Ez az erő attól lesz mágia, hogy ezek a személyek azzá teszik. Másoknak csak egy „sima” teremtő erő, amivel gyakorolhatják a vonzás törvényét. Vagyis felhasználási, szintbeli különbségekről beszélhetünk.

A mágia, mint elnevezés, egy ógörög eredetű szóból származik, ami ’varázslást’, illetve ’szemfényvesztést’ jelent. Sőt, még messzebbről pedig az óperzsa mager alakból alakult ki a mágia. Úgy határozzák meg, mint természetfeletti erőt, amivel befolyásolhatjuk az élőlényeket, tárgyakat és az eseményeket is. Más értelmezés szerint a mágia olyan praktika, amely szerint az elme valamilyen titokzatos módon képes hatást gyakorolni az előbb leírtakra.  

A mágia és az okkultizmus kéz a kézben a járt. Az okkult szó a latin ’rejtett’ szóból ered, vagyis rejtélyes, természetfeletti, titkos. Az okkult hatalmak pedig származhatnak más világokból, és entitásoktól, mint például angyaloktól, démonoktól, istenektől, szellemektől és más egyéb lényektől. Vagyis hozzájuk is lehet fordulni mágikus hatalomért, természetfeletti erőért és akkor ez is egy újabb magyarázat arra, mi a mágia.

Az egyik legősibb dolog a világban. Gondoljunk csak bele, a világban mindenütt jelen volt a mágia, a hit a természetfeletti erőkben. Érthető, ha az emberek igyekeztek kapcsolatba lépni velük, hogy uralkodhassak felettük, de legalábbis ha kell, felvehessék velük a harcot. Varázsoltak esőt, jó termést. A helyi bölcs, a sámán, a wicca, a guru felvette mágikus úton a kapcsolatot az istenekkel, hogy közvetítse akaratát, majd levette az átkot a faluról és áldást hozott a fejükre. Az ilyen mágiában jártas személyek űzték el az emberekről a rontást, segítettek a meddőnek teherbe esni és gyógyították meg a betegeket. Mondhatja a mai ember, hogy ez mind csak a tudatlanság miatt volt, mert az emberek mágiával, varázslattal, természetfeletti erőkkel magyarázták azt, amit akkor nem értettek, ma viszont tudományosan meg lehet. De, akik gyakorolják a mágiát, minimum hisznek benne, azokat úgy sem lehet meggyőzni ennek az ellentérétől. A mágia létezik kész pász slusz.

Amit pedig még fontos tudnod, hogy a „gyári” mágiának nincs színe. Az egy erő. Attól válik színessé, hogy mi eldöntjük, mire használjuk. Jó dolgokra és akkor fehér lesz vagy rosszra és akkor fekete. Természetesen jóval több mágia típus is létezik, de arról majd egy másik cikkben értekeztünk.

Szóval, ebből adódóan nagy felelősség van a vállunkon, hiszen a mágia, az erő, hatalom. Jó kezekben csodákat tehet, a rosszban viszont pusztíthat. Úgyhogy igen, veszélyes is lehet, a megfelelő kezekben. Mert mint arról szó esett, nem mindenki élhet ezzel az erővel. Úgyhogy bármily’ elszomorító is legyen, nem mindenki tud mágiázni, varázsolni és ezért inkább hálát is kellene adni, mert hová is fajulna a világ, ha mindenki orrba-szájba mágiázna. Ettől még mivel energiával bíró lények, a jó és a rossz kívánságaik megfoganhatnak, elvégre a szó teremtőereje mindenki számára adott, így imádkozhatnak és kérhetnek. De a tuti biztos és atomerős dolgokat, csak a mágia tudói, a beavatottak érhetik el. Azok, akik örökölték a képességet, hogy uralkodjanak a mágia fölött vagy akik elérik azt a szintet, hogy megtegyék. Mondjuk, hogy ez az átlagon feletti szint, amit nem mindenki érhet el, de a szavak ereje bárki számára elérhető.

Hozzá kell tenni, vannak meg lesznek olyanok, akik ezzel nem értenek egyet, akik szerint mindenki számára elérhető ez az erő és bárki mágiázhat. Adassék meg mindenkinek a saját hite, az olvasó is eltudja dönteni, hogy szerinte mindenki mágiázhat vagy sem.

„A mágia egyetlen törvénye: a látható dolgok gyökere a láthatatlanban van” – Szepes Mária

„A mágus a mágia mestere. A láthatatlant láthatóvá teszi.”  – Szepes Mária

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Az örök vita – Bűnös dolog pénzt elfogadni ezoterikus szolgáltatásért cserébe?

Leadkép: wjournal.ru

Gifek: imgur.com