A boszorkányoknak, a wiccáknak, illetve a druida és kelta híveknek ma bizony ünnepnap van! Természetesen a Te ünneped is lehet ez a nap, ha hitedet leled benne, vagy legalábbis „megtetszik”. De lássuk, mit ünnepelhetünk ma meg!

 

Az ősi kelta ünnep az előző nap sötétedésekor veszi kezdetét és ma, vagyis február elsején egész nap tart. Imbolc a tél végét, a tavasz eljövetelét szimbolizálja. A pontos eredete a homályba vész és a mai napig csak találgatások vannak róla. Az egyik feltételezés szerint erre a napra esett az, hogy a pásztorok a juhokat ismét kiterelték a karámból, tejjel etették őket (ami nagy szó volt, mert igen drága árucikknek számított), de ezekkel mind a tavasz eljövetelét köszöntötték. Más kutatók az etimológiát hívták segítségül: az imbolc, ami a folcaim (’mosakszom’) – igealakból képződött, egyfajta megtisztulást jelenthet, tehát ez a nap a megtisztulásé is. Egy régi ír intelem is erre utal: „Vizsgálj meg minden régi élelmet annak rendje szerint. Ennek Imbolc napján kell megtörténnie; kezed, lábad, fejed mosd meg!”

(oclccog.wordpress.com)

Természetesen van ennek egy „legendás” változata is, amely szerint Imbolc előestéjén Cailleach, a Tél Banyája elutazik egy mágikus szigetre, ahol a Fiatalság Forrása található. Hajnalban iszik belőle,  és akkor a fiatal, a szűz Brigiddé változik vissza, aki fehér pálcájával a földre mutat és előhívja a rügyeket.

Imbolc istennője

Imbolchoz már nagyon régóta Brigid, illetve Brigit istennőt társítják, aki a kovácsmesterség, a tűz, a költészet, a gyógyítás, a házi tűzhely, a termékenység és a család istennője. Éppen ezért Imbolc-kor szokás örömtüzeket is gyújtani. De hozzá sorolják még a női foglalatosságokat, a szerelmet, a jövendőmondást, a látnoki képességeket, az állattenyésztést, a harcművészeteket és a boszorkányságot is. Egy igazi Nagy Anyává nőtte ki magát, aki minden életért felelős.

Azért is lehet így, mert Brigid egy tipikus háromarcú istennő, vagyis a női nem minden oldalát képviseli. Ő a szűz, az anya és a banya is.

(oiradobem.blogspot.hu)

Brigid szent szimbóluma a triskele, a háromkarú spirál, ami három világ (Alvilág, Föld és Isteni Világ) mellett Brigid három arcát is jelképezi.

Persze ahogy az lenni szokott a vallás hagyományait átvették a keresztények, és Brigit keresztény megfelelője Kildare-i Szent Brigitta lett, aki a termékenység a pásztorkodás védőszentje, így a keresztény világ őt ünnepeli. Még Írországban is  február elsejére esik Kildare-i Szent Brigid ünnepnapja.  Illetve a katolikus egyház február 2-án tartja a Gyertyaszentelőt, ami Szűz Mária ünnepe.

Hogyan ünnepeltél, illetve ünnepelheted ma Imbolc-ot?

A népi hagyományok – és persze a boszorkányok szerint – kiváló ez a nap a jövendöléshez, a gyógyító, a megtisztulással és a családdal kapcsolatos mágiákhoz is.

(groupnameforgrapejuice.blogspot.hu)

De kezdheted azzal is, hogy kitakarítod az otthonodat, hiszen mégiscsak a megtisztulás ünnepe. Szabadulj meg a felesleges holmiktól, mindattól, amire nincs szükséged. Végy rituális fürdőt! Égesd el rituálisan papíron mindazt, amitől szeretnél megszabadulni.

Emellett szokás ilyenkor kitakarítani a tűzhelyeket és ahol kályha van, ott új tüzet gyújtani, a söprűt pedig a bejárati ajtó mellé helyezni, mert ezek mindig azt szimbolizálják, hogy „ki a régivel, be az újjal”. Továbbá a Nap és a tavasz újjászületésének tisztelegve minden helységben gyertyák égtek, ezzel idézve meg a jó energiákat.

Egy másik jellegzetes Brigid szimbólum a Brideo`gas is, amit ilyenkor sokan elkészítenek zab vagy búza szárából és kosarakba rakják, amikbe előtte fehér virágokat helyeztek. Régen a fiatal lányok házról-házra jártak a Brideo`gas-szal áldást szórva és adományokat kaptak cserébe. Az otthonban kihelyezett Brigid Kereszt védelemül szolgál egész évre. Készítsd el bátran te is és helyezd ki a konyhádba, ami kapcsolatban áll az étellel, ami pedig a bőséggel és a jóléttel.

(oclccog.wordpress.com)

Szokás volt – illetve valahol most is – Imbolc-kor a ház úrnője dalokkal és kántálással hívta Brigidet, hogy őrizze és óvja a ház tüzét. Aztán éjszakára egy szelet kenyeret, tejet és egy gyertyát helyeztek ki Brigidnek. A modern szokás már az, hogy süteményt raknak ki a tej mellé Brigidnek – a legjobb, ha a ház elé – mert örömmel veszi a felajánlást, aki éjjel, amikor végigjárja a házakat, hogy megáldja őket.

(theuntamedalchemist.com)

Ha pedig a ruháidat, szalagot vagy bármit ott hagysz az ajtó előtt, Brigid megáldja, és azután gyógyító célokra is használhatod.

Van itt még más fontos jelkép is, ez pedig az eke. Ugyanis néhány helyen ez a szántás első napja, felkészülés a növények bepalántázásához. A gyerekek egy díszített ekét húznak házról-házra, és ételt, italt vagy pénzt kérnek.

Másutt sajtot, tejet, mézet és kenyérdarabokat raknak a frissen felforgatott földbe így adakozva a természeti szellemeknek.

Jó, ha tudod, hogy Imbolc ideje alatt tilos növényeket vágni és törni! Ugye nem akarod magadra haragítani az istennőt és a szellemeket?

Mivel Brigidhez társítják a forrásokat, a kutakat is, így Imbolc napján szokás meglátogatni a kutakat, ahol egészségért imádkoznak Bridighez. A kútból származó vizet hazavitték, hogy a család, az állatállomány és a mezők áldására használják.

(thethirstysoul.com)

Használd ki ennek a csodás napnak a varázsát és ünnepeld meg te is Imbolc-ot!

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Leadkép: flickr.com