A spiritualitásban kulcsfontosságú szerep jutott az álmoknak. Hiszen az álmok segítik az önismeretet. Megtudhatjuk, mi foglalkoztat bennünket, mire vágyunk vagy éppen mitől félünk. A tudatalattink tele van rejtett üzenetekkel, amiket csak alvás közben vehetünk át. Éppen ezért olyan kellemetlen, ha valaki ébredés után nem emlékszik az álmaira.

Egyesek szerint nemcsak önmagunkról kaphatunk képet az álmaink révén, hanem üzeneteket vehetünk át az égiektől, a szellemektől, az angyaloktól, a felsőbb énünktől. Igazából bárkitől, mert az álom egy kommunikációs csatorna. A tudat pihenése során könnyű kapcsolatot teremteni más elmével, illetve létsíkon élővel. Emiatt előnyös lehet az, ha képesek vagyunk emlékezni az álmainkra.

Mi lehet az oka annak, hogy elfelejted az álmaidat ébredés után?

Stressz: Az alvás legfőbb ellensége. Egy kutatás során kiderült, hogy a stressz nemcsak megzavarja és csökkenti a REM alvást, hanem növeli az éjszakai ébredések számát is. A REM (rapid eye movement – gyors szemmozgás) alvásnál az agyi tevékenység olyan, mint ébrenlét vagy szendergés esetén. Ilyenkor történik az álmodás. Mindkét dolog megnehezítheti az álmaidra való emlékezést.

Trauma: Akár testi, akár leli jellegű a trauma, álmatlansághoz vezethet, de az álom felidézésének teljes elnyomásához is a fájdalmas rémálmok esetén.

Alkohol, kávé és drogok: Rossz hír mindazoknak, akik szeretnek lefekvés előtt felhörpinteni egy pohár bort. A kutatások szerint az alkohol, koffein, valamint a marihuána –és összességében a drogok – negatívan befolyásolják a REM alvást és az álom felidézését.

Bizonyos gyógyszerek: Az alvásszakértő és az New York-i egyetem professzora, Girardin Jean-Louis Ph.D. szerint “bizonyos gyógyszerek befolyásolhatják a REM-ciklusokat – vagy rémálmokat válthatnak ki”.

Alvási rendellenességek: Az álmatlanságtól kezdve az alvási apnoétól a narkolepsziáig, minden rendellenesség negatívan befolyásolhatja az ember REM-ciklusait. De ilyen esetekben mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.

Túl korán kelsz: Ph.D. Rubin Naiman pszichológus és álomszakértő szerint a túl korai ébredés miatt elfelejtheted az álmaidat. A hajnali órákban tud az ember a legjobban pihenni, tökéletes időszak az álmodásra.

Nem figyelsz eléggé: Robert Wagoner álomszakértő megemlítette, hogy egyeseket egyszerűen jobban érdekel maga az álmodás, semmint az elemzés, ezért egyszerűen ébredésnél elfelejtik, amit álmodtak.

Mit tehetsz annak érdekében, hogy emlékezz az álmaidra?

1.  Készítsd fel magadat a jó éjszakai alvásra.

A nap folyamán igyekezz lefárasztani a testedet. Ügyelj arra, hogy egészséges étrended legyen, amely nem zavarja meg az alvást. Olyan ágyban aludj, ami kényelmes, illetve a párna, a takaró is legyen az, akárcsak a pizsamád. Lefekvésnél meditálhatsz, relaxálhatsz, tudatosan felkészítheted magadat a pihenésre. Az is sokat segíthet, ha mindig ugyanabban az időben fekszel le. Semmi esetre se telefonozz lefekvés előtt, mert az is megzavarhatja az alvási ritmusodat, de sokaknál az esti tévézés is.

2. Vess be egy kis szuggesztiót.

Néha a szuggesztió erejére van szükségünk, amikor az álom felidézésére van szükség. Jean-Louis megjegyzi, hogy a szuggesztió segíthet emlékezni az álomra. Elalvás előtt mantrázz magadnak olyat, hogy „ébredésnél emlékezni fogok az álmaimra.”

3. Próbálj meg tudatosan álmodni.

A tudatos álmodozás megkönnyíti az álmokra történő emlékezést Jean-Louis és Wagoner szerint. Érdemes megtanulni tudatosan álmodni, hiszen akkor kedved szerint befolyásolhatod az álmaidat és ez olyan dolog, amit az ember nagyon is megjegyez. Wagoner azt javasolja, hogy ösztönözd magad lefekvés előtt: “Ma este tudatosan fogok álmodni és ha valami furcsát látok, rájövök, hogy álmodom.”

4. Lassan ébredj fel.

Naiman, Jean-Louis és még a Harvard kutatói szerint, amikor az álom felidézéséről van szó, fontos tényező az ébredés körülményei. Ha kipattansz az ágyból, és már kezded is a napodat, jó eséllyel elfelejted. De ha szánsz egy kis időt a lustálkodásra, lassú ébredésre, nem illan el olyan gyorsan az álom.

5. Írd le, amit álmodtál.

Miután felébredt, és álmai darabjai visszatérnek hozzád. Több szakértő is egyetért abban, hogy az álmaid leírása óriási segítséget fog nyújtani. Érdemes lehet az éjszaka közepén is leírni vagy nagyjából lefirkantani, mert sokan elfelejtik reggelre azt, amit ilyenkor álmodtak.

6. Légy türelmes és következetes.

Végül Jean-Louis megjegyzi, hogy türelmesnek és következetesnek kell lenned, ha éppen az álom felidézésén kezdesz dolgozni”, mivel némi gyakorlatra van szükség, mielőtt elsajátítanád az álmaira való emlékezés művészetét”.

Bónusz tipp:

Ha emlékezni szeretnél az álmaidra, igyál meg egy nagy pohár vizet közvetlenül lefekvés előtt. Ez arra késztet, hogy éjszaka többször kimenj a mosdóra.  A legtöbbször a tested a REM-ciklus után ébreszt fel, hogy ki kellene menned, és ilyenkor nagy valószínűséggel emlékszel az álmaidra. Persze csak akkor próbáld ki ezt, ha az egészséged megengedi és utána nem leszel túlságosan fáradt a gyakori ébredések miatt.

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

leadkép

forrás

Szólj hozzá!
Ezt olvastad már?