Az egyik legszebb film a Virágok Völgye, amit életemben láttam. Nemcsak a történet a szép, hanem a szemet és lelket gyönyörködtető jelenetek is. A film egy szerelmespárról szól, akiket a sors hozott össze és mágikus képességeket, halhatatlanságot és szerencsét lopnak azért, hogy örökké együtt lehessenek.

A sztori

A film Alexandra David-Néel Fekete mágia, szerelmi mágia – avagy az ismeretlen Tibet könyve alapján készült.

Pan Nalin elrepít minket a mesebeli Himalája hegyei közé, ahol egy rablóbanda a sírba is követi imádott vezérüket, Jalant (Milind Soman), aki nem mellesleg valami orvos-méregkeverő is egyben. Egy karaván kirablásának alkalmával megismerkedik Ushnával (Mylene Jampanoi), akivel földöntúli erők hozták össze, és misztikus szerelmük az egész filmet beszövi. Hogy lehet így indítani egy első találkozásnál, hogy „Álomban már láttalak”?!

Végig ott lappang a nézőben a kérdés: Akkor most ki… jobban mondva, mi Ushna? Aki egyébként ráveszi Jalant, hogy ne csak földi, hanem szellemi kincseket is kezdjenek el rabolni. Így fosztanak ki egy jóst, akinek segítségével ellopják más emberek árnyékait (ami ez konkrétan az illető életét jelenti), hogy szerencsére tehessenek szert. Kirabolnak egy jógit, akitől elveszik a levitálás képességét, és egy csodálatos, levegőben játszódó szerelmi jelenetnek is a tanúi is lehetünk. Mindeközben vadászik rájuk  egy bizonyos Yeti, aki egyfajta törvény embere és világok közötti őr, mágus felügyelő szerepet tölti be.

Párhuzamosan tovább haladva az időben, a szerelmespár a mindent elsöprő szenvedélyes szerelem gyönyöreit élvezik, miközben a rablóbandában felüti a fejét a féltékenység, az irigység, és zsákmányhiány, ezért feloszlik a társaság. Ez kapóra jött Ushnának, aki bedobja a legnagyobb képesség elrablásának lehetőségét. Lopjanak hallhatatlanságot, hogy szerelmük örökké élhessen a Virágok Völgyében. De a művelet nem úgy sül el, ahogy várnák, és kénytelenek, elhagyni 18. századot, és a 21. században találkozni újra, ahol ismét lehetőséget kapnak beteljesíteni a szerelmüket.

Nagyon megható és elgondolkodtató a film, hogy két szerelmes meddig mehet el annak érdekében, hogy szerelmük tökéletes legyen. Minden tekintetben megnyerő, tökéletes film a szerelemről, a mágiáról, a végzetről, a reinkarnációról, a buddhizmusról és a titokzatos Tibet világáról.

Valet.ru

Mit tanulhatunk a Virágok Völgye c. filmből?

Hogy álmunkban megláthatjuk a férjünket… na jó, viccet félretéve, de érdemes odafigyelni az álmokra.

Hogy nem csak a földi kincsek számítanak, hanem a szellemi értékek is. De ha egy mód van rá, ne lopjuk, hanem fejlesszük ki magunkban őket.

Mert a lopásnak és a tetteinknek ára van. Lehet, hogy Yeti jön el hozzánk, hogy helyreállítsa az egyensúlyt a világban, de a karma mindig arra törekszik rá. (Vágod, Yeti= karma). Ezért van meg mindennek az ára, ezért kell a következményekkel számolni és emiatt nem játszhatunk élet-halál urait. Ezért is kapunk lehetőségeket akár a következő életeinkben, hogy jóvátehessük a hibáinkat vagy éppen beteljesíthessük a sorsunkat és a kapcsolatainkat. Ami az egyik életben nem ment, majd megy a másikban is.

alchetron.com

A mágia veszélyes dolog is lehet avatatlan kezekben, ne játszadozzunk vele!

Mint azt tudjuk, a buddhista tanítások szerint a vágy minden baj a forrása, amit meg kell szabadulni. Mint ahogy a szerelmespár, Ushna és Jalan vágyai is előbb-utóbb csak bajt hoztak a fejükre és kivívják maguk ellen a sorsot.

Azt pedig sose feledjük, hogy a szerelem hatalmas erő, amiért az emberek képesek a világvégére is elmenni meg marhaságokat csinálni.

alchetron.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Leadkép: medium.com