Támogatom, hogy spiritualitást vagy ha jobban tetszik: önismeretet. Milyen jól is hangzik: önismereti óra. El tudnék képzelni egy olyan oktatási rendszert, amelyben a gyerekek önismeretet tanulnak. Sőt, azt még kevésbé esik nehezemre elképzelni, hogy mennyivel jobb lenne tőle nekik és a világnak is.

Nem kampányolok, nem szállok harcba, nem gyűjtök aláírásokat. Csak gondolatot ébresztek. Hogy mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha a gyerekek nem csak matematikát, irodalmat, nyelveket, környezetismeretet, stb. tanulnának. Ezek is kétségkívül hasznosak és szükségesek. De a tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy ugyanilyen fontos lenne a spiritualitás vagy ha úgy tetszik: önismeret.

Természetesen leginkább a szülőn van a felelősség, ha azt nézzük: mivé válik a gyerek. Hogyan nevelik. Ám a gyermek az iskolában, a táborokban, a baráti környezetben is tanul. Az iskolára, jobban mondva a tanárok vállaira is részben súly nehezedik olyan téren, mit visz haza a gyermek. Jó volna, ha a tanárok nem csak arra ügyelnének, hogy a gyermek elegendő „tudást” vigyen haza.

Bölcs dolog lenne az értelmi intelligencián kívül az érzelmi intelligenciára is koncentrálni.

Igen, a legtöbb tanárnak kell valamennyi pszichológiát tanulnia és el kell sajátítania a szükséges ismereteket, hogyan kell bánni a diákokkal, gyermekkel. Csakhogy nem mindenkinek van ereje, energiája, ideje erre ügyelni is.

Ehhez pedig kellene egy külön tanár. Egy jó önismereti oktató, aki összehangoltan végzi a munkáját a többi tanárral. Ez az oktató megtaníthatná azt a gyerekeknek, ami sokakból ma hiányzik. Kezdjük mindjárt a megfelelő érzelmi intelligenciával. Hacsak tudatosan nem dolgozik ezen a szülő (vagy majd a mostani gyerek felnőttként), akkor rengeteg lesz az szeretethiányos, önbizalomhiányos, empátiahiányos, összességében lelki sérült gyerek.

Talán most azt mondod, hogy mindez az iskolapszichológus feladata vagy ha a szülő aggódik a csemetéért, majd elviszi egy magán pszichológushoz. Persze, ez is lehet jó megoldás. De más a pszichológia és más a spirituális megközelítés. Különben meg nem akkor kell vinni a gyereket hozzá, ha probléma van. Az önismereti óra épp azt előzhetné meg, hogy egyáltalán gond legyen!

Tehát, a spiritualitás és az önismeret megadhatná megtaníthatná őket az önszeretetre. Segítene felépíteni az önbizalmukat.

Az is nagyon fontos lenne, hogy kellően empatikus legyenek és felismerjék a saját érzéseiket és másokét is. Ha meditációval, jógával vagy relaxációs gyakorlatokkal kombinálnák, még türelemre, lelki békére is szert tehetnének amellett, hogy megtanulnak jobban összpontosítani. Számos fizikai és lelki előnye van a meditációnak és a jógának.

Érdekes, izgalmas történetek, tanmesék keretei között tanulhatnának önmagukról, a világról, az emberekről, a dolgokhoz megfelelő, akár helyes hozzáállásról. Így lehetne belecsempészni az áldásos keleti filozófiákat a mindennapjaikba.

Miért lenne jobb ez, mintsem letudni az egészet egy sima keresztény vagy buddhista hittannal? Mert ezek vallások (méghozzá nagyon szuperek), míg a spiritualitás egy nézet, életszemlélet, életmód, inkább önismeret. Sokkal tágabb, több lehetőséget ad. Nem szabályokat nevelne a gyerekbe, hanem a gondolkodását segítené fejleszteni, hogy ő maga dönthessen, illetve megérthesse, miért érdemes mondjuk egy bizonyos dolgot tennie.

Hogyha mindezt be lehetne építeni az oktatásba, esély lenne arra (hiszen csodát a spiritualitás sem ígér) hogy a gyerekek sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lennének. Harmóniában élnének önmagukkal és a környezetükkel.

Fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznének, ami igenis a boldog élet és a jó kapcsolatok alapja.

Szörnyen fontos, hogy képben legyen a gyerek a saját képességeivel és érzelmi világával, mert így sokkal jobban kezelheti a fájdalmat, a kudarcot, a tragédiát, a gyászt, mindent. Nem lenne annyi lelki sérült felnőtt, aki nincs kibékülve önmagával, mindenféle méltatlan kapcsolatba megy bele és hagyja magát elnyomni vagy éppen belőle válna elnyomó.

Mondom, az önismereti órák sem jelentenének garanciát semmire, de igenis van bennük potenciál. Talán kevesebb lenne a sérült, az agresszív, az érzéketlen, az antiszociális vagy akár lusta gyermek. Az önismeret kulcs lehet a sikerhez és a boldogsághoz. Ettől a gyermek nem lesz fanatikus, zizi, flúgos. Legfeljebb emberségesebb.

Bölcs dolog lenne beiktatni az oktatásba egy ilyen órát. Kár biztos nem származna belőle, ellenben jó esély van arra, hogy hasznosnak bizonyulna. Lehet hőbörögni, hogy jaj persze, varrjunk még egy órát a gyerek nyakába, aki így is agyon van terhelve. Szerintem biztos meg lehetne oldani, hogy mégiscsak beleférjen a keretbe. A gyermek érdekében. A jövője és mindenki jövőjének érdekében. MOST kell döntést hozni arról, hogyan neveljük a gyermeket, milyen irányba terelgetjük. A spiritualitás, az önismeret, jó alapot szolgáltatna!

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Mi a jobb egy istenadta tehetséggel bíró gyereknek? – A tehetség, illetve a Megáldva c. film

Leadkép