Nagyon sokan vagyunk, akik, hajlamosak vagyunk rá, hogy ragaszkodjunk a problémáinkhoz, és ha valaki segíteni akar a megoldásukban sértődötten visszautasítjuk. Maga a megoldandó, mint valamiféle örök támaszték van jelen az életünkben és semmiképpen sem vagyunk hajlandóak elengedni, pedig nem véletlenül kapjuk őket. Valamiféle tanítást, tapasztalást rejtenek a számunkra, és ha hajlandóak vagyunk erre ránézni és felismerni, nagyot lendíthetünk a sorsunk kerekén.

Például ha gyermekként megtanultuk, ha megbetegszünk, akkor sokkal több figyelem jár, nekünk akkor hajlamosak leszünk ezt az életünk során tudat alatt alkalmazni. Ha több figyelemre van szükségünk, akkor generálunk magunknak valamiféle betegséget és már meg is kaphatjuk az extra figyelmet.

Ebből a játszmából úgy lehet kiszállni, hogy, felkutatjuk a mintázatot például egy Theta Healing kezelés alkalmával és felülírjuk a tudatalattiban. Megtaníthatjuk az elménknek azt, hogy akkor is szerethetők vagyunk és akkor is érdemesek vagyunk arra, hogy kedvességet és figyelmességet kapjunk, ha egészségesek vagyunk és felesleges megbetegíteni magunkat. A thetagodollo.hu oldalon erre remek megoldásokat találhatunk.

gifer.com

Fontos hogy minden esetben csak magunkon dolgozhatunk, ami persze a környezetünkre is hatással van, de ha felismerjük, hogy életünk párja valamiféle hasonló játszmát játszik velünk akkor abban választásunk, hogy belemegyünk-e a játékba inkább kiszállunk. A párunk játszmáit neki magának kell felszámolnia. Akik nem akar változtatni, mert a számára úgy komfortos, ahogy van annak meg kell engedni ezt.

A szegény én, az önsajnálat passzív agresszív játszmájában nincs nyertes. A lelki terror és érzelmi zsarolás hálójában minden résztvevő szenved. A változáshoz elengedhetetlen, hogy felelősséget vállaljunk saját magunkért és hajlandóak legyünk választani a változást. Előfordul, hogy csak az egyik fél áll készen a változásra és elkezd dolgozni magán felülírva az addig működtetett mintákat. Szerencsés az esetben a játszma másik résztvevője tudja követni a változásokat. Ha ez nem sikerül neki az akár a kapcsolat végét is jelentheti. Nem tud semmi ugyanolyan maradni, ha megváltoztatjuk az energiánkat. Ez gyakran a másik fél részéről nagyon sok neheztelést generálhat.

tumblr.com

Ha megváltoztatjuk a hitrendszereinket, akkor ezzel jelentős változásokat vagyunk képesek generálni a környezetünkben is. Tudatosabbá válva jobban toleráljuk a környezetünkben élőket, ahogyan ami energiánk megváltozik, a környezetünk leköveti azt.

Vannak, akik úgy próbálnak kellemetlen helyzetükön segíteni, hogy odébbállnak, párt cserélnek, új munkahelyre mennek, sőt van, aki még arra is hajlandó a változások reményében, hogy másik országba akár a világ másik végére költözzön. Mivel a hitrendszereink nem egy batyu, amelyet valahol otthagyhatunk, bárhová megyünk, mindenhová visszük magunkkal, ahogyan a személyiségünket is. A megoldandó problémák, amelyek elől menekültünk sajnos bárhová is megyünk előlük velünk tartanak.

tenor.com

Egy probléma kihat az életünk minden területére, például ha nehezen nyílunk meg mások számára ez nem csupán a párkapcsolatunkban okozhat fennakadásokat, hanem a munkahelyi és egyéb társas kapcsolatainkban is. A jó hír az, hogyha az egyik területen javulást érünk el Theta Healing kezelésekkel, Access Barssal vagy bármilyen más technikával, akkor a hatással lesz az életünk minden aspektusára.

Egy-két vagy néhány kezelés inspirálhat, elindíthat az úton, de valódi tartós eredményt folyamatos önmunka hozhat, bármelyik technikát is választjuk a megoldáshoz. Érdemes őszintén ránézni az igényeinkre, amelyek a kor előre haladtával sokat változhatnak. A folyamatos önmunka eredményeként ráláthatunk, arra milyen hozzájárulás lehetünk a világ számára, a környezetünk számára. Képesek leszünk a másokkal szembeni teljes megengedésre, elfogadásra és egyre inkább tudunk az ítéletmentesség teréből működni. Amikor már megengedjük magunknak, hogy hozzájárulás legyünk a világnak a bőség visszaáramlik, jólétet generál, egészséget, boldogságot, örömöt, anyagi függetlenséget.

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Akarod tudni milyen életcéllal születtél?

 

Te is szeretnéd nálunk bemutatni tanfolyamaidat, szolgáltatásaidat? Keress bennünket a feltételekért Facebook oldalunkon vagy e-mailben az arkadia@szerkesztoseg.hu címen!

Leadkép: videoblocks.com