Ha egy valamiben biztosak lehetünk az az, hogy nem mindenki volt boszorkány, aki máglyára került. És ez a következő 5 periratokból származó, állítólagos boszorkányról is elmondható, hogy inkább csak a kor hülyeségének estek áldozatul, semmint ténylegesen azok lettek volna. Bár ki tudja, az egyik tündérrel hált, egy másik vuduzott, egy nem érzett fájdalmat…
Kael Merrie – A malacbénító
1613-ban kezdődtek meg Roermondban a boszorkányperek és ennek lett az áldozata. Még 1581-ben gyanúsították meg egy malac megbénításával – persze nem fizikai erőszakkal – illetve azzal, hogy a jelenlétében megbetegedtek a gyerekek és nem tudtak vajat köpülni a tejből (talán csak jobban oda kellett volna figyelni a melóra…). Persze épelméjű lévén letagadta az ellene felhozott vádakat, és végül száműzték Roermondból. Csakhogy pechére, miközben elhagyta a várost, beleütközött a spanyol zsoldosokba, akik valamiért úgy döntöttek, maguk tesznek pontot a boszorkánykérdésre, így a szerencsétlen Kael-t a Maas folyóba fojtották. Ha hihetünk az akkori hiedelmeknek, mivel „elsüllyedt”, ezért ártatlan volt.
Entjen Gellis – A magzat és babagyilkos
Ő is az 1613-as roermond-i boszorkányperek egyik áldozata lett. A Straelen-ben élő Entjen Gellis egy holland bába volt. Néhány társával együtt azzal vádolták, hogy fekete mágiával vetélést, sőt mi több halált idéznek elő. Persze arról fogalmuk sem volt, hogy járvány uralkodott a városban, ami főleg a terhes nőket támadta meg. Mindenesetre a szerencsétlen Entjen inkább bevallotta, hogy megölte a magzatokat és az újszülötteket, de így sem úszta meg, hogy megkínozzák és halálra ítéljék.
Bridget Bishop – A férjfaló boszorkánygyáros
1632-ben látta meg napvilágot Salemben, leánykori neve Pflayer. Ebből már mindenki sejtheti is, hogy a híres salem-i boszorkányperek áldozata lett, és Bridget volt az első nő, akit 1692-ben kivégeztek.
Első férje Samuel Wesselbe volt, de hogy mi történt vele, azt nem lehet tudni. Majd a második férjétől Thomas Oliver-től, született egy lánya, aki ugyancsak özvegy volt és tehetős üzletember. Majd mikor Thomas meghalt, kapásból Bridgetet vádolták meg a halálával, de nem volt elégséges bizonyíték ahhoz, hogy perbe fogják. Ellenben jött a harmadik férj is, Edward Bishop, a sikeres fűrészelő.
Bridget nem csak az előbb említett tények miatt volt boszorkánygyanús a kor szemében, bűne volt az is hogy túlságosan szókimondó volt, kihívó ruhákat viselt és több vendéglőt is a magáénak tudott, ergo sikeres üzletasszony volt.
De azért találtak neki ezeknél jóval mágikusabb bűnöket is: például, Samuel Shattuck azt állította, hogy elvarázsolt öt lányt, továbbá vudubaba készítéséhez alkalmas, festett csipke anyagot kért tőle.
Egy másik középkorú férfi, William Stacy szerint, Bridget felajánlotta neki és másoknak, hogy boszorkányt farag belőlük. Persze ő egy igazi istenfélő hős volt és elutasította a kísértést, de ezért Bridget megkínozta a boszorkány képességeivel.
John és William Bly, apja és fia azt vallották, hogy megtalálták a nő házában az említett babákat, és hogy miután beszéltek vele, még a malacukat is megmérgezte. Ezek mellett számtalan másik hasonló vád érte Bridgetet, akinek így esélye sem volt…
Karin Svensdotter – A Tündérkirály szeretője
1656-ban a svédországi Småland térségben, az erdőkkel borított kis faluban, Västra Häradban tartották a boszorkánypereket. Élt itt egy szobalány, Karin Svensdotter, aki éppenséggel azt állította, hogy hét gyermekének apja nem kevesebb, mint a Tündérek Királya, aki egy gyönyörűséges férfi, és aranyszínű ruhát visel. A Grönskulle hegynél találkozott vele, ahol valamiféle tündérbuli volt. A férfi Älvakungen-nek (Tündérek királya) nevezte magát, illetve Älven-nek (Tündér). A király pedig azzal ajándékozta meg, hogy hét alkalommal is közösült vele. Így születtek gyermekei, a földtündérek. Egyébként senki nem látta, hogy várandós lett volna, vagy a tündérgyerkőcök máshogy születnek?
Karin gazdája alátámasztotta a nő vallomását, hogy többször hallotta, ahogy az erdőben a tündérgyerekeit keresi. Persze az igazság mellett azt sem lehet kizárni, hogy nem volt-e zakkant, vagy túlontúl magányos.
1656-ban bíróság elé állították, ugyanis Svédországban tilos volt a tündérekkel érintkezni. Viszont érdekes, hogy a bíró nem ítélte halálra Karint, inkább együtt érzett az ő szemében egy őrült lánnyal. Ellenben az egyháznak nem tetszett ez a döntés, – mert milyen már, hogy peridőszakban csak úgy elengednek egy tündérrel ágybabújót – ezért kibulizták, hogy ördögűzést végezhessenek rajta, hiszen akkoriban az elmebetegséget bizony a Sátán okozta. Tény és való, az ördögűzés után Karin többé nem látott tündéreket, vagy nem mert? Szegény… lehet tönkre tettek egy nőt, aki valóban különleges képességekkel bírt és puszipajtás volt a tündérekkel.
Malin Matsdotter – A babalopó
A finn származású svéd boszorkányt máglyán égették el Svédországban, mivel azzal vádolták, hogy elrabolt egy gyermeket és a hírhedt Blockula mezején tartandó boszorkányszombatokra vitte a Sátánhoz. A szerencsétlent még a saját lányai is megvádolták, hogy az unokáit és dédunokáit is elvitte. Minden vádat tagadott, ezért rendre-módra elítélték. Állítólag egy hang sem hagyta el a torkát a máglyán, nem sírt, nem sikoltott, nem könyörgött. Persze ez igazolás volt a bíráknak, hogy „íme egy igazi boszorkány”, mert csak azok nem éreznek fájdalmat.
De ha akkoriban hittek ebben a hiedelemben… akkor mégis mi futott át az agyukon, a világ számos pontján, amikor egy nő vagy férfi vadul sikoltozott és kínlódott a máglyán? Hogy hú bakker, ez ártatlan volt?
Vagy nem minden boszorkány bír ugyanezzel a képességgel?
Később újra elővették Malin Matsdotter ügyét és akkor meg az sült ki a dologból, hogy mégsem volt boszorkány, ezért a lányait végezték ki hamis tanúzásért… Erre meg mások azt mondták: „íme, a boszorkány bosszúja”.
Fotó: pixabay.com
