Önsorsrontó. Az a valaki, aki szánt szándékkal, és nagyrészt tudatosan vágja maga alatt a fát, saját magát gáncsolja ki a boldogság elérésnek útján, önmagát golyózza ki, ha fejlődésről vagy előrehaladásról van szó. Hogy miért tenne ilyet bárki is? Számtalan oka lehet, mint amilyen a félelem és a kishitűség. Az önsorsrontó így próbálja megóvni magát a kudarctól, a csalódástól, a fájdalomtól. Vajon te is az vagy?
1. Nem élsz a lehetőségeiddel
A sors odakínálja neked a jobbnál jobb lehetőségeket. Király munka, puccos pozíció, tálcán érkező pasi/csaj, meghívások barátoktól, fantasztikus ingyenes programok. De hiába is szórja neked az ég a sanszokat, esernyőt tartasz a fejed fölé és messzire elkerülöd őket. Elveted őket, nemet mondasz rájuk, szabályosan menekülsz előlük. Mert ennyire reszketsz a változásoktól, a beláthatatlan helyzetektől, a jövőtől, de talán még az emberektől is. Szinte egyáltalán nem bízol magadban vagy abban, hogy jó is történhet veled.
2. Nem fogadod el a segítséget
Lecsóban vagy. Segítségre lenne szükséged. Kölcsönre, szívességre, arra, hogy valaki besegítsen a munkahelyeden, vigyázzon egy órát a gyerekre. Talán még csak kérned sem kell, a környezeted önként és dalolva felajánlja, mire te mit teszel? Rácsapsz a segítő kézre, mintha büdös lenne. Az emberek azt hiszik derogál elfogadni a segítségüket, és lehet, hogy büszke teremtés vagy, de sokkal inkább gyerekes, amiért úgy gondolod, te nem szorulsz rá másokra, egyedül is megtudod oldani a gondjaidat, közben nagyon nem… félsz a kiszolgáltatottság, a gyengeség érzetétől, ezért jóformán inkább kilököd magadat az ablakon. Miközben az ajtón is távozhattál volna…
3. Felégeted a kapcsolataidat
Már ha egyáltalán volt mit, ugyanis hatványozottan bizalmatlan vagy az emberekkel. Alig van vagy már csak volt néhány barátod. Elüldözöd őket a lehetetlen viselkedéseddel, meg azzal, hogy nem kérsz senki tanácsából, segítségéből, de még csak társaságából sem.
Vagy pont ennek az ellentéte, pocsék kapcsolatokkal veszed magadat körbe, olyanokkal, akik lehúznak, kritizálnak, kihasználnak, mert azt hiszed, neked úgy sem jár jobb.
Elzárkózol a világ, az emberek és az érzések elől. Nem ismerkedsz, nem barátkozol, javarészt magányos ember vagy. Félsz attól, hogy megbántanak, csalódni fogsz másokban, ezért megspórolod magadnak a köröket azáltal, hogy már most egyedül vagy.
De láttam már az önsorsrontásnak olyat példáját is, amikor valaki azért szakított a kedvesével, mert az „túl jó” volt hozzá, márpedig annál nagyobbat fog koppanni, mivelhogy „tutira” koppanni fog…
4. Mindent feladsz
Hiányzik belőled a motiváció, a szenvedély, a tűz. Ha még fel is lángolnak valamiért, egy leendő kapcsolatért, egy állásért, hobbiért, teszel érte két lépést és ha nem sikerül elsőre már hanyagolod is. Azon nyomban kudarcként éled meg. Pedig ezek voltak a jobbik esetek. A rosszabbak azok, akik neki se futnak „mert úgy sem jönne össze” vagy „mert nem érdemlem meg.” Csak várják a sült galit a szájukba. Aztán ha elúszott az esély, ők vannak a legjobban kiakadva, hogy velük miért nem történik soha semmi jó…
Mert mondjuk nem is tettek érte… már az elején a csalódást választja a küzdés helyett. Végül is… kényelmes…
5. Meg vagy húzatva
Léteznek egészen durva változatai is az önsorsrontóknak. Olykor teljesen váratlan, hajmeresztő tettekre szánják el magukat, csakhogy megakadályozzák mindazt, amitől félnek, ami történhet velük és természetesen ezzel együtt minden jótól is megfosztják magukat. Ergo kifordulnak magukból, természetet váltanak, elüldözik szeretteiket vagy éppen bárki ágyába bebújnak. Vad és veszélyes dolgokat csinálnak, olyan sportot, hobbit választanak, hogy ezer százalékosan kockáztathassák a testi épségüket. Még rosszabb esetben az alkoholhoz és a drogokhoz nyúlnak, de legalábbis aktívan dolgoznak azon, hogy szerencsétlenek legyenek, mintegy megelőzve azt, ami szerintük úgyis be fog következni vagy mert az „ezt érdemlem” szindróma hajtja őket.
6. Fontolgatod az öngyilkosságot
Az esetek felében az önsorsrontók depressziósak. Elégedetlenek magukkal, a környezetükkel, az egész életükkel. Gyakran az a gondolat üt szöget a fejükben, hogy jelenlegi életüknél még a halál is jobb. A túlvilágon már nincsenek gondok, nem kell aggódni, félni, sem megfelelni az elvárásoknak, a társadalomnak. Elegük van mindenből és mindenkiből és azon morfondíroznak, „bár csak többé ne ébrednék fel…”
Kép: csfilm.org
Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!
