Miért háborúznak az emberek? A hatalomért, egy darab földért, a pénzért. A vágy, a félelem, máskor a győzelem vagy a pusztítani akarás hajtja őket. Csupa olyan motiváció húzódik meg a háború hátterében, ami vért és áldozatokat követel. Egy értelmileg és érzelmileg fejlett ember sosem választaná a népirtást azért, hogy előnyhöz jusson ő maga vagy az országa. Nem létezik olyan probléma, amit csak háborúval lehet megoldani.
A fejletlen lélek sokszor nem kér, csak elvesz. Méghozzá erőszakkal. Aztán megmagyarázza tettét, miért volt jogos, miért őt illeti jobban, miért nincs semmi rossz a cselekedetében. De olyan is van, hogy ez a bizonyos éretlen lélek előbb kér, csak éppen nem tudja elviselni a nem választ. Megint ott tartunk, hogy akkor elvesz. Ugyanis neki kell győznie, görcsösen meg akarja szerezni azt, amit megkívánt a szeme. Nem számít, milyen áron, hány emberen kell átgyalogolnia vagy egyenesen kioltania az életet. Nem érdekli. Hiányzik belőle az empátia, ami visszafoghatná. Őt csak a saját önös érdeke foglalkoztatja. Aki ennyire csökönyös és makacs, arra nem hat a szép szó, sem az árván maradt gyerekek könnyei, sem a gödrökben felhalmozott holtestek látványa.
A háború árát mindig az ártatlanok fizetik meg
Emberek halnak meg nap, mint nap. Idősek, nők, gyerekek. A túlélők éheznek, elárvulnak, gyászolnak. Lebombázzák az otthonaikat, lemészárolják a családjukat. Elveszik a férjüket, az anyjukat, az otthonukat, a méltóságukat, a reményeiket, a jövőjüket. És mi végre történik mindez? Miért kell az embereknek meghalniuk? A hatalomért, a pénzért? Tudjuk, miért törtnek ki a háborúk, és mit akarnak azok, akik támogatják. De ez nem ok. Nem elfogadható ok arra, amiért képesek egy nemzetet tönkretenni és elpusztítani.
Van, amikor értelme van a harcnak, amikor annak célja nemes, jó szándékú, vagy előmozdítja a változást. Lehet harcolni a munkahelyi sikerért, a biztonságért, a házasságunkért, a Földért, az igazunkért, azért, hogy valami jobb legyen. Még a saját belső démonjainkkal is megéri harcolni. De csak akkor, ha közben nem okozunk kárt magunknak vagy másoknak. Léteznek harcok, amelyek előrébb visznek. Ám egy háború, amiről egy maroknyi vagy néha csak egyetlen ember döntött egy mondvacsinált, vagy egyedül számára fontos indok miatt, az nemcsak értelmetlen, hanem bűn is. Bűn az emberiség ellen, amiért csak a saját önző vágyai érdeklik és nincs lelkiismeret-furdalása azért, mert embertársai vérével locsolja fel a földet.
Ahelyett, hogy kérne és beérné azzal, amit kap. Ahelyett, hogy békés módon igyekezne elrendezni a gondjait és kompromisszumot kötne. Lehetne tárgyalni, megérteni a felek nézőpontjait, igényeit, és lehetne osztozkodni. El lehetne kerülni a vérontást, az értékeink, a világunk lerombolását. Mindent meg lehetne oldani, olyan nincs, hogy ne lehessen. Csupán néhány nyitott gondolkodású, érzelmileg és értelmileg is fejlett emberre lenne szükség.
Szomorú, miszerint egy ilyen fejlett világban egyesek még mindig a háborúban látják a megoldást és képtelenek felmérni, micsoda károkat okoznak. Szörnyű, hogy egyesek még mindig holttesthegyekre akarják építeni a birodalmukat.
Egyszer minden háború véget ér, de addigra túl sok lesz a testben és lélekben egyaránt megnyomorodott ember. Túl sok halottja lesz az értelmetlen vérontásnak. Mert nem tudják, hogy a háború eszméi illúziók, egyedül a béke lehet valódi.
Fotó: unsplash.com
