Elsőre könnyen azt hihetné az ember, hogy a Csillagainkban a hiba nem más, mint egy picsogós nyáltenger: szerelmes tinédzserek és halálos betegség. Ám a film meglepően humoros, csavaros és könnyed. Bár súlyos témát dolgoz fel, mégsem 2 órányi tömény szenvedés vár ránk, hanem nevetés, léleksimogatás és a végén természetesen az elengedhetetlen könnyzápor.

 

A sztori

A John Green regényéből készült 2014-es Csillagainkban a hiba kezd örökzöldé válni.  Sokan megszerették, hála a nagyszerű színészeknek, akik mára szép karriert futottak be. A főszerepeket a fiatal Shailene Woodley (Hazel) és Ansel Elgort (Gus) játssza.

Szóval a két tinédzser sokban hasonlít egymásra: mindketten súlyos rákbetegek.  Hazel jóformán egyszer már meghalt, azóta pedig állandóan egy vontatható oxigénpalackkal kell közlekednie, Gusnak pedig amputálni kellett az egyik lábát. Egy önsegítő csoportban ismerkednek meg és szökik szárba előbb a barátság majd a szerelem közöttük.

Mindketten ugyanarra vágynak: arra, hogy teljes életet éljenek. Olyanok akarnak lenni, mint bármely másik kamasz.

Annak ellenére, hogy a film lényege két rákbetegségben szenvedő tini, akik tulajdonképpen a halálra várnak, mégsem érzelmileg túlcsordult filmet látunk. Annyi dráma és érzelem van benne, amennyi szükséges, nincs rájátszás és felesleges ömlengés. Épp ettől a finomságtól válik reálissá. A szereplők ugyanúgy szenvednek a betegségüktől, ahogy a környezetük is. Nem szépíti meg a rákos betegek életét.

Amitől különleges ez a film, hogy nem arról szól, mint várnánk, a megadásról, a látványos szenvedésről. Az emberek természetes vágyát hozza előtérbe: szerelemre, romantikára vágynak, álmaik megvalósulására, arra, hogy ugyanolyan életet élhessenek, mint mindenki más. De mindeközben nem tesznek úgy, mintha nem lennének betegek vagy túl sok reményük lenne a gyógyulásra. Az optimizmusuk találkozik a valósággal, és elfogadásba, de ugyanakkor motivációba torkollik.

Mit tanulhatunk a Csillagainkban a hiba c. filmből?

Léteznek olyan emberek, mint Hazel és Gus, akik betegek, a halál árnyékában járnak, de mégis élni szeretnének. Ez nem görcsös élésben mutatkozik meg, hanem a nemes egyszerűségben, hogy úgy élik a napjaikat, mintha lenne holnap.

Szerintem még mindig példamutatóak ezek az emberek, akiknek sokkal nehezebb sorsuk van, mint nekünk, mégis a helyzetükhöz képest tudnak boldogok lenni és nem felejtenek álmodni. Mernek szeretni, szerelmesnek lenni, és nem félnek attól, hogy ez bármikor véget érhet, csak örülnek a pillanatnak, annak, ami éppen megadatott.

Ezek az emberek még mindig képesek nevetni. Nem veszítik el a képességüket, hogy mulassanak magukon, meglássák egy helyzet iróniáját vagy egyáltalán: elfeledjék az állapotukat és önfeledten megéljék a jelenüket.

Természetesen a film tele van az élettel, halállal és az idővel kapcsolatos filozofikus gondolatokkal, amiket kár lenne ide leírni. Érdemes megnézni, hogy abban a közegben lásd és halld, mert úgy tudod igazán megélni és befogadni a mondanivalóját.

Ez egy őszinte, romantikus és megható film, ami játszi könnyedséggel csalhat könnyeket a szemedbe és ébreszthet rá arra, hogy az életed talán nem is olyan rossz, mint gondolnád. Csak meg kellene tanulnod kihozni belőle a maximumot.

 

Hasonló cikkeink

Tanulságos film arról, hogyan kellene bánni azzal, aki más, mint a többiek – Az Arc

Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon is!

főkép: youtube

További cikkeink