Írhattam volna „érett” helyett spirituális embert, de lássuk be: ez nyilvánvaló. Egy spirituális ember nem ítélkezik, ergo nem is az alapján ítél meg valakit, milyen színű a bőre. Viszont léteznek nem spirituális emberek, akik ezt ugyanígy gondolják. Ők egyszerűen érettek. A kérdés csupán az, vajon hányan lehetnek? Mennyi olyan érett ember él a világon, aki az egyént látja és nem annak a bőrszínét?
Nem politizálok, nem gyűjtök támogatókat, csak leírom, amit gondolok. Márpedig meglehetősen gondolatébresztő dolgok történnek a világban. George Floyd halála elindított egy láncreakciót. Sajnos a probléma idáig is élt, jelen volt, csak ez a tragédia olaj volt a tűzre és feltépte a régi sebeket.
Ezért találkozni mindenütt a black lives matter (fekete életek számítanak) feliratokkal
Elkeserítő, hogy ezt manapság is hangoztatni kell. Hogy még mindig nem jutottunk el odáig, hogy ezt mondani se kelljen, kampányolni se kelljen érte, olyan egyértelmű és természetes legyen. De ennek a cikknek nem az a lényege, hogy múltat idézzünk, felemlegessük a történelmet, a rabszolgaságot és egyáltalán bűnbakokat keressünk. Csupán azt mondom, hogy aki igazán érett felfogással bír, az nem ítélkezik. Az nem az alapján ítéli meg az embert, milyen a bőrszíne. Nem azt nézi, hogy fekete, fehér, sárga, réz, mert ez neki nem számít. Ez csak egy test, egy ideiglenes porhüvely, amit kaptunk egy utazás erejéig. Ami örök és ami igazán számít, az odabent van.
Egy bölcs ember – függetlenül a korától – az egyént nézi, a személyt, a lelket
Nem attól lesz valaki intelligens, tehetséges, becsülendő, tisztelni- és szeretnivaló, hogy milyen bőrszínnel született. Egy érett ember tisztában van azzal, hogy a külső nem elég ok arra, hogy bárkit is megítéljen. Kifejezetten abszurdnak találja a gondolatot, miszerint a külseje alapján hozzon valakivel kapcsolatban bármilyen döntést. Nem sok jóról árulkodik az, ha valaki érzéseit, véleményét egy ember külseje, bőrszíne határozza meg. Persze megteheti, joga van így élni az életét. Csakhogy ezzel nem szolgálja az emberiséget, a békét, az egyenlőséget.
Egy értelmileg és érzelmileg érett ember a kapcsolatait sem ez alapján szűri, választja, építi. A partner, a legjobb barát, a beosztott nem annak a függvénye, hogy afrikai, kínai vagy más etnikumból származik. Ugyanúgy bánik vele, mint bárki mással. Ha szimpatikus és megfelelő a végzettsége, látja benne a potenciált, alkalmazni fogja. Amennyiben meglátja benne a barátot és kölcsönösen tisztelik, becsülik egymást, akkor barátra lelnek egymás személyében. Hogyha felfedezi benne a lelki társát, azt, akire vágyik és boldoggá teheti, akkor társak lesznek.
Rengeteg kiválóság élt és él a világban, akik nem fehérek és rengeteget tettek az emberiségért, vagy tették jobbá a világot. Afroamerikai, indiai, afrikai, japán, mexikói, arab és így tovább.
Minden ember ugyanolyan ember
Emberek élnek a Földön, nem pedig színek. Nem számít, milyen borítással jöttünk a világra, egyformák vagyunk. Senkinek sem értéktelenebb, csekélyebb az élete a másikéhoz képest. Ugyanolyan fontosak és értékesek vagyunk. Ha valakire mégis azt találnánk mondani: rossz ember, akkor azt a tettei alapján jelentsük ki, ne a bőrszínére hivatkozva. Senki sem lesz több vagy kevesebb a bőrszíne alapján. Ezt kellene megtanulniuk a felnőtteknek is és ha nekik sikerült, ezt kellene átadni a következő generációnak is. Méghozzá sürgősen. Hogy ők már egy elfogadó, nyitott világba szülessenek és nevelkedjenek, ahol egyformán szeretik és értékelik a vietnámi vagy afroamerikai gyökerekkel rendelkező osztálytársukat, nem csak az európaiakat. Jó volna, ha elfogadást tanulnának és nem azt, hogy kell ítélkezni a másik felett.
Természetesen minden szülő úgy neveli a gyermekét, ahogy akarja. De mivel szolgálja csemetéje boldogságát és fejlődését azzal, ha azt mondja: csak fehér gyerekekkel barátkozz? Vagy: haza ne hozz nekem egy feketét, fehérekkel ismerkedj! Majd megmagyarázza (ha egyáltalán veszi a fáradtságot) hogy az ő szemében mivel rosszabbak a színes bőrűek.
De nincs rá logikus, valódi magyarázat, mert igazából semmivel sem rosszabbak.
Így csak azt éri el, hogy gyűlöletet, ellenszenvet, netán félelmet ébreszt a gyermekében, ami később vissza fog ütni. Ahogy az is, hogy emiatt eshet el barátságoktól, munkától, szerelmi kapcsolattól vagy lehetőségektől.
Lehet, hogy a szegénység megszüntetésén és a világbéke előmozdításán még hihetetlenül sokat kell dolgozni. Talán a rasszizmus kérdésén jóval könnyebben lehetne segíteni. Lehetne ez az első lépés a szebb világ megteremtésében. Egyszerűen csak meg kellene változtatniuk az embereknek a gondolkodásmódjukat. (Többé kevésbé minden itt kezdődik.)
Az egyik félnek maga mögött kellene hagynia a sértettséget, a múlt okozta lelki terheket és sebeket, amin egy elfogadó, szerető környezet könnyen segíthetne. Az egyenlő bánásmód. A másik félnek azt kellene megtanulnia, hogy ne az egót helyezzék a középpontba, és ne gondolják, hogy a bőrszínűk valamiféle előnyt, kiváltságot jelent, míg másoké nem. Ha ez megtörténne, rengeteget javulhatna a világ. Biztonságosabb, barátságosabb, szebb lenne. Nem lenne több megkülönböztetésből származó visszaélés, gyilkosság, haláleset, tragédia… Ne színeket, hanem embereket, egyéneket lássunk!
Fotó: freepik.com
