Az a szabad lélek, illetve szabad szellem, akit a hagyományos társadalmi normák, elvárások nem gátolnak. Egy szabad szellem mer sodródni az árral, úgy élni az életét, ahogy neki tetszik. Rendhagyó módon él, a belső ösztöneire és vágyaira hagyatkozva. Nyíltan vállalja érzéseit, gondolatait, véleményét. Egyszerre szelíd és erős, de főként: szabad.

Minél több jel igaz rád a következőkből, annál biztosabb, hogy igazi szabad lélek vagy:

1. Hallgatsz arra, amit a gyomrod súg

A szabad szellemű ember követi ösztöneit. Odafigyel arra, amit a gyomrában érez, igazán mélyen, legbelül. Főként csak a saját belső útmutatásait követi, ami mentes minden elvárástól. Az ösztönök követése pedig számos előnnyel jár. Először is, így elkerülheti a kellemetlenségeket, ugyanakkor szerencsés helyzetekbe csöppenhet és még a döntések meghozatalában is segíthet.

2. Nem hagyod, hogy a társadalmi nyomás befolyásolja az életedet

Te döntesz arról, hogyan élsz. Nem érdekel, mások mit gondolnak. Azt viselsz, eszel, amit csak akarsz. Akkor házasodsz meg vagy alapítasz családot, amikor te szeretnél. Azzal foglalkozol, ami a szenvedélyed vagy legalábbis jól esik. Tudod, hogy mit és miért teszel, nem tartozol magyarázattal senkinek. A te énképedet és boldogságodat nem befolyásolhatja mások véleménye.

3. Nem követed a divatot vagy a tömegeket

Nem szokásod követni a divatot. Nem érdekel mi most a menő, a trendi. Nem vagy átlagos ember, emiatt nem fog meg az, ami általában a nagy tömegeket meg igen.

4. Nem akarsz, „jó kislány/kisfiú” lenni

Nincs rád hatással az, amit mások elvárnak. Nem próbálsz megfelelni a jó kislány /jó kisfiú ideálnak. Nem hagyod, hogy rád kényszerítsenek egy bizonyos szerepet és például nőként csendes, visszafogott, háztartásbeli legyél, aki gyereket nevel. Ahogy férfiként sem akarsz mindenáron te lenni a családfenntartó vagy a rettenthetetlen hős. A saját szívedet követed és felvállalod önmagadat. Elsősorban önmagadhoz akarsz hű és szeretetteljes lenni, nem pedig máshoz.

5. Gátlástalannak és szabadnak érzed magad

Persze nem negatív értelemben. Nem fogsz átgázolni másokon a magad érdekében. De nem is félsz harcba szállni vagy kiállni magadért. Életedben te állsz az első helyen és ez nem önzőség, hanem egyszerűen tudod, hogy erre van szükség a testi és lelki jólétedhez. Kimered mondani az érzéseidet, a gondolataidat, megtenni, amit jónak látsz. Nem félsz szeretni vagy elbukni és tanulni a hibáidból.

6. Imádsz utazni és új kultúrákkal vagy emberekkel ismerkedni

A “szabad szellem” jelentése azt is jelenti, hogy mindenütt jól vagy akár otthonosan tudod érezni magad. Imádsz utazni, új élményeket szerezni és új embereket megismerni. Nincsenek előítéleteid, mindenkivel szemben nyitott vagy. Kíváncsi vagy a világra, az emberekre.

7. Nem hasonlítod össze magad másokkal

Eszedbe nem jutna azon agyalni, hogy valaki szebb, okosabb vagy sikeresebb nálad. Nem vagy irigy a rokonaidra vagy a barátaidra. Ha jobb is akarsz lenni valamiben, azt önmagadért teszed. De nagyon is tisztában vagy azzal, hogy mindenkinek más életút jutott, más előnyök és sem magadat, sem másokat nem az alapján ítéled meg, mijük van. Büszke vagy magadra és mindarra, amit eddig elértél.

8. Szeretsz élni

Egy kifejezetten életigenlő, életszerető ember vagy, aki nem fél új dolgokat kipróbálni. Úgy éled az életedet, hogy jól érezd magad: szórakozol, akár bulizol, élményekkel töltöd meg az életedet.  Tudod, hogy az élet csupa meglepetés, ezért nem akarsz mindig irányítani. Olykor csak sodródsz az árral, emiatt nem félsz a spontán tettektől. Már az is boldogsággal tölt el, ha egyszerűen csak fekszel a szabadban és álmodozol. Nincsenek hatalmas igényeid, mert mindenben (és mindenkiben) képes vagy meglátni a szépet és jót.

9. Az érzelmek embere vagy

Kimondottan szenvedélyes típus vagy a szerelemben, a munkában, mindenben. Tele vagy érzésekkel, amelyeknek nem félsz hangot adni. Meglehet, hogy rajongsz a művészetért, az új dolgokért vagy valami olyan iránt, ami örömmel, lelkesedéssel tölt el. Ha valamibe belevágod a fejszédet, azt igazán szenvedéllyel csinálod.

10. Tele vagy szeretettel

Alapvetően egy nyíltszívű ember vagy, aki nem fél bizalmat szavazni másoknak. Szeretsz szeretni és nem igyekszel folyton bezárni a szívedet. Csupa szív és szeretet vagy. Szinte mindig, mindenkihez van egy-két jó szavad. Amit adsz, mindig önzetlenül adod, nem vársz cserébe semmit. Nem akarod megváltoztatni az embereket, olyannak fogadod el, amilyenek. Nem tartod vissza a szeretetedet, de nem is hagyod, hogy mások kihasználjanak. Ugyanakkor nem is azért cselekszel, hogy mások elismerjenek vagy csodáljanak.

11. Nem félsz elengedni

Nem esik nehezedre kilépni egy kapcsolatból, ami nem ad neked semmit, esetleg csak mérgez. Nem félsz hátat fordítani azoknak, akik nem szeretnek, nem becsülnek, nem tisztelnek. Elengeded azt, ami nem működik, amiről azt érzed: nem neked szól, nem neked lett kitalálva. Az élni és élni hagyni életfilozófiát követed.

12. Nem félsz az öregedéstől

Ahogy a tapasztalástól, az élményektől, úgy az öregedéstől sem félsz. Tudod, hogy az élet természetes része. Nincs kapuzárási pánikod, nem tartasz attól, hogy az életed mindjárt véget ér. Valószínűleg mindemiatt a haláltól sem tartasz. Az élet természetes velejárójaként tekintesz rá, akárcsak az öregedésre. Nem próbálod mindenáron elkerülni és görcsösen megőrizni fiatalságodat, szépségedet.

13. Nem bánod, ha egyedül vagy

Ha éppen egyedülálló vagy, esetleg egyedül kell menned valahova: nincs vele semmi bajod. Nem félsz egyedül lenni. Attól még, hogy szingli vagy, nem érzed magadat kevesebbnek. Sőt, néha kifejezetten szeretsz egyedül lenni, még párban is. Jól érzed magadat magányos perceidben.

fotó

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Szólj hozzá!
Ezt olvastad már?