Az empaták a való élet szuperhősei, akik részt vesznek az emberiség gyógyításában. Sokszor talán nem éppen áldásnak élik meg azt, hogy empaták, pedig fantasztikus képességekkel rendelkeznek.

 

Ha nem vagy biztos abban, hogy empata vagy, akkor kattints ide és olvasd el a jeleket!

1. Tisztánlátás

Az empaták képesek meglátni a helyzetekben a rejtett jelentést. Megértik a jeleket és valósággal belelátnak az emberekbe. A legkisebb gesztusaikból is tudják értelmezni, ezenfelül képesek a szívükből és elméjükből is olvasni. Olyannak látják az embereket és a világot, amilyen, nem pedig ahogy látni szeretnék. Ez egy rendkívüli képesség, ezért felelősségteljesen kell használni és nem szabad önkényesen „turkálni” másokban.

2. Intuíció

Mindenkinek van intuíciója, de az empatáké jóval erősebb, pláne, amit a gyomrukban éreznek.

Caroline Myss, Ph.D. „A szellem anatómiája” című könyvében azt mondja, hogy a napfonat csakra az erőközpont, amely harmonikus működés esetén önbecsülést, illetve önmagunk iránti tiszteletet biztosít.

Ez a csakra magában foglalja „túlélési intuíciónkat”, amely megvéd minket, ha fizikai veszélyben vagyunk, és figyelmeztet bennünket más emberek negatív energiájára és tetteire.

Főleg azok rendelkeznek ezzel az erőteljes intuícióval, akik szeretik és tisztelik magukat, mert ők képesek kiállni magukért és ellenállni a negatív energiának.

3. Pszichés képességek

Akármilyen földöntúlinak is hangzik, de a tisztánlátás révén az empaták képesek lehetnek belelátni a jövőbe vagy éppen látni a különböző entitásokat, mint amilyenek a szellemek vagy angyalok. Sőt, erőteljesen működhet náluk a telepátia képessége is.

4. Jelenlét

Az empaták törekszenek arra, hogy a jelenben éljenek, hiszen tisztában vannak azzal: csak afelett van hatalmuk. A múlton nem változtathatnak, a jövőt pedig a jelenben építik. Ez a jelenlét ad nekik erőt az életük aktív megéléséhez. Bíznak a képességeikben, önmagukban, és nyitott szívvel mernek élni. Mi több, a kapcsolataikban is ugyanígy jelen vannak, valódi minőségi időt szánva a szeretteikre. Ez a jelenlét pedig sokszor gyógyító, mert figyelemmel, megértéssel, szeretettel ajándékozzák meg a másik felet.

5. A gyógyítás hatalma

Az empaták sokoldalú gyógyítók és nem feltétlenül azért, mert kézrátételesen meggyógyítják az embert. Hol a szavaik, hol a csend által gyógyítanak. Már az is segít egyeseken, ha meghallgatják őket. Mások esetén pedig belenéznek lelkükbe és segítenek szembenézni a problémával vagy akár felszínre emelni egy képességet. Az együttérzésük szíveket gyógyít. Másfelől, mint tudjuk, gyakran a  lelkünk betegíti meg a testünket, éppen ezért segíthetnek abban, hogy meglássuk azokat a bizonyos jól elrejtett gondjainkat magunkban.

Persze nemcsak másokat, hanem önmagukat is képesek meggyógyítani.

6. Kreativitás

A legtöbb empata kreatív. Sokuk művész, vállalkozó, gyógyító, tanító, de legalábbis olyan területen dolgozik, ahol emberekkel foglalkoznak.

Az egyik természetes ajándékuk, hogy kifinomult képességük van arra, hogy az ötleteket kézzelfoghatóvá alakítsák. Gyakran a hit, a spiritualitás vagy egyszerűen a természetesség, az őszinte élet ad nekik kreatív energiát.

Ők maguk pedig szeretnek adni, kifejezni érzéseiket, ezt pedig kismillió módon képesek megtenni.

Végezetül: számukra fontos, hogy olyannal foglalkozzanak, amit szeretnek, és ezért – vagy az álmaik megvalósításáért – nagyon is képesek küzdeni, dolgozni.

kép

Ezt olvastad már?