Január. Újra eltelt egy év. Vannak, akik melankolikusan élik meg az idő rohanását, míg mások örök kíváncsisággal. Persze akadnak olyanok is, akik teljesen a jelenben vannak, és számukra az idő nem egy rohanó árny, hanem egy lassan vánszorgó szivárvány. Igen, azt hiszem ez a legalapvetőbb különbség az emberek között. De lépjünk is túl ezen, hiszen ez a bejegyzés nem erről szól, hanem az ijesztő mumusról: az újévi fogadalmakról.
Ebben az időszakban még többet szabadkozunk, hogy jövőre minden más lesz. Persze nem lesz az. Mert ha változtatni akarnál, nem várnád meg az újévet. Akkor már most, ebben a pillanatban neki állnál, vagy már egy hónappal ezelőtt megtetted volna. És nem holmi fogadalmakra fecsérelnéd az energiáid, nem szabadkozásra és beteljesületlen ígéretekre. Akkor cselekednél!
A tettek számítanak, és nem a szavak. Nem csak újévkor, mindig. Regényíróként rendkívül sokszor hallottam, hogy ne mondd, hanem mutasd. A szereplők megalkotásának ez az elsődleges szabálya: ne mondd, mutasd! Különben senki nem fogja elhinni. Nem lesz hiteles.
Sőt! A marketingnek is ez a legfőbb szabálya: ne mondd, mutasd! Ugyanis ha egy cég azt mondja magáról, hogy kiérdemli a bizalmat, azt senki nem fogja elhinni. Ellenben ha tesz érte, ha megmutatja az embereknek hogy rászolgált, akkor el fogják.
A fogadalmak is ilyenek. Elvesztették értéküket. Szavak lettek tettek nélkül. Persze én sem vagyok különb. Ezért szoktam rá arra, hogy szilveszterkor inkább hálát adok. Összeírom, mi mindenért lehetek hálás a mögöttem álló évben és tudom, hogy jövőre még több csoda vár rám.
Újévi fogadalmak… Ugyan már!
Ha nem akarod igazán, fogadkozhatsz napestig. Én mindig megfogadtam, hogy egészségesen fogok élni. Figyelek a táplálkozásra és eljárok mozogni. Szerinted így tettem? Nem. Mindig azt mondtam: „sosem tudok leszokni a csokoládéról. Lételemem a csokoládé és mindennemű édesség.” Ezért van halálra ítélve nálam minden diéta. Ám ekkor történt valami… Kiderült, hogy tejintoleranciám van, ráadásul a hasnyálmirigyem gyengébben működik. Aki nem tudná, ez egyenlő a cukorbetegséggel, ha nem figyelek oda.
Vagyis: muszáj egészségesen étkeznem, muszáj letennem a cukrot, muszáj mozogni járnom. Mert az egészségem a tét. Mert fontos vagyok magamnak annyira, hogy nagy becsben tartsam a testem. Jelenleg két hónapja mozgok rendszeresen, és a diéta hatására már nem is kívánom az édeset. Ó, és képzeld! A csokoládéról sem kellett teljesen lemondanom, mert a tejszármazékot nem tartalmazó, 70% fölötti kakaótartalmú étcsokoládét még megehetem! Oké, kicsit magasabb árkategóriába tartozik, de mi ez, ha nem egy tökéletes kompromisszum? Mindig azt mondtam: „nem tudok diétázni. Gyűlölök diétázni.” Erre kialakult egy olyan helyzet, amikor meg kellett tennem. Különben az egészségem bánja…
Úgyhogy nem fogadalom kell ide, hanem egy megdönthetetlen motiváció. Én kaptam egyet. Bár nem túl örömteli dolog, de ez van. Annyi kifogás jött ki a számon az évek alatt, hogy az élet, a sors, az univerzum, vagy hívhatjuk akárminek, megelégelte a dolgot. Talán azt mondta: „nesze neked kifogás! Na, erre mit lépsz anyukám?!” Jól behúzott a csőbe. Mert csak egy irány maradt.
Ezért azt mondom: ne a fogadalmaidra pazarold az erőd, hanem a hálára. Mivel ha hálás vagy, utat engedsz a csodának. Lehet, hogy sok szörnyűség történt veled ebben az évben, de így meglátod, hogy pont ugyanennyi jó dolog is. Vagy még több. És aztán csak a jó dolgokra fogsz koncentrálni. Ez pedig hova fog vezetni? Segítek, a teremtés alapja a fókusz. Hol van a fókuszod? A hálán vagy a negativitáson? Ha a hálán, még több dolog fog az életben történni, amiért hálát adhatsz. Ha a negativitáson, akkor pedig nem kell tudósnak lenned, hogy kitaláld: tele leszel negatív történésekkel.
Ezért felteszem neked a kérdést: Te miért vagy hálás?
Fotó: unsplash.com
