Oda vagy a Nicolas Cage féle Angyalok Városáért? Nem is csodálom, Hollywood kiválóan feldolgozta az eredeti (Berlin felett az ég) verziót, amiért rendezője, Wim Wenders nem kevés díjat bezsebelt. Az angyalfanoknak és a romantika híveinek egyenesen kötelező megtekintenie ezt klasszikus kiválóságot!
Wim Wenders 1987-ben mutatta be a művész filmet, és még akkor elnyerte a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező címet is.
„Mikor a gyermek, gyermek volt…” kezdődik el a fekete-fehér, német-francia film, ami nagyon retro és művészien hat, ugyanis a rendező így akarta érzékeltetni az angyalok világát, hogy miként tekintenek le ránk. Szürkében látják a világot, mert nekik csak egy szín létezhet, az Isten aranysárga fénye. (Egyébként, az angyalok természetesen színesen látnak, de ez most mellékes.) Persze tudjuk, hogy az angyalok Istenen kívül mást nem dicsőíthetnek és szerethetnek. Ebből adódnak majd a gondok, hogy ha már egyszer az angyalok gondolkodó lények… ki fogják agyalni, mivel is lehetne jobb az életük.
A főszereplő és a mellékszereplő angyal, Damiel és Cassiel egy közös füzetbe gyűjti az emberek örömeit és bánatait, a haláluk előtti utolsó mondatokat és egyéb pillanatképeket, amik számukra szép és kincset ér. Például a nő, aki bátran elázik az esőben. Mindaz, amiben nekik nem lehet részük, csak „színileg”, hiszen ott vannak velük, de mégsem érzik át istenesen, ami az emberekkel történik. Ebből kifolyólag kezdik el hangoztatni vágyaikat, mi mindent lenne jó megtenni. Vadnak és rossznak lenni, hazudni. Amiket ők soha nem tehetnek meg.
A gyerekeknek kiemelkedő szerep jutott a filmben. Gyakran hangzik el a: „Mikor a gyermek gyermek volt…” és Damiel elmondja, mi minden volt, avagy nem. A gyerekek ugye őszinték, ártatlanok, tiszták, nem fertőzte meg őket a civilizáció és ebből kifolyólag láthatják az angyalokat.
Az egyik központi helyszín a filmben a könyvtár, ahol az emberek csendben vannak, pörgetik az agyukat és aktív szellemi tevékenységet űznek ami az angyalok specialitása, akik megihletik az embereket, segítenek nekik a tanulásban és hallgatják a gondolataikat. A könyvtárban jelenik meg Homer, az idős költő is, aki egyfajta mesemondó. A film végére egészen úgy fog kinézni, mintha ő lenne Isten, aki elmeséli a maga történetét, ezáltal teremti is azt. Azt a gondolatot ébreszti a nézőben, hogy a saját életünk is egy mese, amit mi magunk is szövögethetünk. Kivéve persze, ha Isten akarja nagyon szőni a mi életünk meséjét…
Homer ellenpárja Peter Falk, a filmsztár, aki önmagát játssza, és ha nem is látja, de érzi az angyalokat és beszél hozzájuk. Nosza, akkor ő most egy bukott angyal, vagy maga a Sátán? Azt ecseteli Damielnek, hogy milyen jó a földi élet, és kissé mintha ajánlgatná is, hogy leszabad zuhanni, megoldható öregfiú, gyere csak.
Angyalunknak sem kell túl sok biztatás miután szerelmes lesz. A cirkuszban megismeri Mariont, az artista nőt. Damiel hozzászegődik és Peter Falk gonosz kis lurkóként suttogja neki továbbra is a lezuhanás tényét. A film második felében zuhant egyet és mikor magához tér, nyomban színes lesz a világ. Ugyanis a földi élet színes dolog, ahogyan azt már elképzelték.
Aztán rohanás megkeresni a nőt, aki szintén angyalunk után vágyik. A végére tartogatták a megható és romantikus jeleneteket – bár megható akad közben is, elnézve az angyal vágyakozását a nő iránt –, de szerencsére nem szirupos és csöpögős. De a vége így is szép lett, ahogy láthattuk, miként találja meg magát a Test és a Szellem, hogyan teljesülnek be a vágyak és lelik meg a boldogságot azok, akik elérhetetlennek hitték. Mint egy mese…
Dráma, és szerelmes sztori is, de miután nem hollywoodi szinten, ezért nagyon is fogyasztható. Lehet, hogy időnként túlságosan elszalad velük a ló a nagy filozofálgatással, de legalább nem egy egyszer-nézhetős film, érdemes többször megnézni, ha valaki meg akarja érteni. Ugyanis van benne tartalmi mondanivaló, aki figyel, meg is hallja.
