Nagyon felkavaró és egyben rettenetesen megható film. Szinte már sokkolóan megszólítja az embert és nem csak azokat, akik már vesztettek el valakit, hanem azokat is, akik még nem. A Levelek a túlvilágról hiteles és megnyugtató képet ad arról, hogy van élet a halál után, és hogy szeretteink boldogak és jó helyen vannak.
Chico Xavier nem kitaláció, már korábban is esett szó a különleges tehetséggel megáldott brazil médiumról az Az Otthonunk (Nosso Lar) c. film kapcsán. Ebben a filmben, melynek eredeti címe „Chico Xavier Anyái”, bepillantást enged a mindennapjaiba. Temérdek ember várakozik rá abban a reményben, hátha levelet kapnak a túlvilágról az elhunyt szerettüktől. Egy csodálatos és mélyen megrendítő igaz történetet láthatunk. Megszámolni sem lehet, hogy életében – és tán holtában is – Chico mennyi nőnek és férfinak nyújtott vigaszt!
A sztori
Adott Chico Xavier, aki átveszi az üzeneteket a holtaktól és papírra veti őket. Plusz van három másik szál. Három nő. Éppen erre utal az eredeti cím is, azokról a szenvedő anyákról, akik elvesztették gyermeküket. A történet párhuzamos szálakon halad. Megismerjük a három nőt és a velük történt tragédiát. Ebből kettőnek meghal a gyermeke.
Egy kisfiúnak, Theo-nak – akit az édesapja, Guilherme a feleségével, Elisával együtt elhanyagolt –, egy szerencsétlen baleset folytán el kell távoznia.
Egy házaspár, Ruth és Mário pedig azt a nehéz döntést hozza, hogy a drogos fiúkat, Rault bezáratják az elvonóra, ahonnan megszökik és sajnos a drog lesz a veszte.
Végül van egy fiatal párocska is, Lara és Santiago. A férfi nagy álmokat dédelget, lehetősége nyílik arra, hogy megvalósítsa őket, ám kiderül hogy a kedvese terhes, aki viszont nem akarja a gyermeket, mert nem érzi rá magát felkészülve és elakarja vetetni.
Olyan kérdéseket feszeget a film, minthogy megakadályozhattuk-e volna a tragédiát? Van-e bármi hatalmunk hogy gátat vessünk a sorsszerű eseményeknek? Nem a család lenne-e a legfontosabb, nem pedig a munka? Mert olyan értékes időt veszíthetünk el a hozzánk közel állókkal, amit sose kaphatunk vissza. Mivel nem tudhatjuk mit hoz a holnap, ma kell szeretni.
Megtudunk-e bocsátani annak, aki látszólag ártott nekünk? És akkor itt hadd mondjam el a legszebb és talán legértékesebb tanítást a filmből. Az egyik édesanya a kisfia haláláért a figyelmetlen bébiszittert okolta:
Chico Xavier: Gyermekem, megköszönted a bébiszitternek?
Elisa: Nem, Chico. Őszintén megbocsájtottam neki, de nem köszöntem meg.
Chico Xavier: Meg kellett volna. A fiadnak mindenképpen el kellett mennie. A bébiszitter az eszköze volt ennek. Képzeld el, ha a te öledből esett volna le, nem a bicikliről. Elviselnéd azt a bűntudatot?
Elisa: Nem. Köszönöm, Chico. Köszönöm.
Itt mutatkozik meg az igazi megbocsátás, az ok-okozat törvénye és a szent szolgálat. A bébiszitter dolga a „figyelmetlenség” volt, a fiúé az, hogy elmenjen. Nem akadályozták, hanem segítették egymást a cél, a terv megvalósításában. Márpedig nem az a legfontosabb hogy a lélek teljesíthesse a céljait, a feladatát? Ha úgy tetszik, a karmáját? (Illetve ebben az esetben a fájdalomtól és további kínoktól is meg lett kímélve.)
Ezért is dedikálták a filmet azon lelkeknek, akik abortusz következtében távoztak el. Hiszen az élet a legnagyobb ajándék és mindig okkal érkeznek, egyesek viszont meggátolják ebben őket.
Mit tanulhatunk a filmből?
Azt, hogy semmi sem történik ok nélkül, pláne nem a halál. Ha valakinek mennie kell, akkor mennie kell, méghozzá jó okkal. Az ok és okozat törvénye pedig hozzásegít bennünket a céljaink beteljesítéséhez.
Hogy nyugodjunk meg, mert szeretteink boldogok odaát és nincsenek egyedül. Találkoznak a többi rokonukkal, segítőkkel, akik felkarolják őket és utat mutatnak, és mikor készen állnak, akkor üzennek nekünk…
Illetve személy szerint úgy gondolom azt is tanítja a film, hogy egész nyugodtan hihetünk abban, hogy van élet a halál után…
