Az átok egy szörnyen erős, negatív kívánság, amit általában egy varázslatba sűrítenek bele. Ha megvan a kellő rossz szándék és akarat, már puszta szavak is elegendőek lehetnek, de mágikus úton is előidézhető. Az átok kötődhet személyhez, tárgyhoz, állathoz, szinte bármihez. Hogyha téged átkoztak el, az sajnos a környezetedre is kihathat. Amennyiben élsz a gyanúval, hogy el vagy átkozva, ellenőrizd ezt a 10 jelet!

 

Az, hogy el vagy átkozva vagy a családod rendkívül valószínűtlen! Nem lehetetlen, de hihetetlenül ritka eset. A legtöbb ember, aki azt hiszi, hogy átkozott, egyszerűen nem akar szembenézni a valósággal, hogy néha rossz dolgok történnek velünk ismeretlen okból vagy éppen saját maguknak köszönhetően. Ilyen az élet. Kevesen szeretnek szembenézni az igazsággal, de nem vagyunk mind átkozottak, amikor betegség és balszerencse ér minket.

Mindenesetre, ha sejtéseid szerint elátkoztak, vizsgáld meg a következő 10 jelet. Minél több igaz rád, annál inkább élhetsz a gyanúval, hogy csakugyan gonosz mágia áldozata vagy:

1. Megmagyarázhatatlan betegség súlyt

Ha összességében egészséges ember vagy, és megmagyarázhatatlan betegségekkel, fizikai kellemetlenségekkel, szépséghibákkal kezdesz küzdeni, az átok jele lehet. Persze csak ha egy alapos orvosi vizsgálat során sem tudnak magyarázattal szolgálni az orvosok. Ne feledd, hogy a betegség általában az elmédben vagy szellemedben fellépő más problémákra reagál. Tehát először vizsgáld meg önmagadat, a lelki világodat is, mielőtt átokra gyanakodnál.

2. Folyamatos balszerencse

Általában szerencsés ember vagy. De az elmúlt hetekben/hónapokban úgy tűnik, hogy rendíthetetlen balszerencsével van dolgod. Még mielőtt átokra gyanakodnál, vizsgáld meg az életben hozott döntéseidet. Nem lehet ez a „balszerencse” reakció a tetteidre? Ha a válasz nem, előfordulhat, hogy valaki megátkozott.

A balszerencse magában foglalja: pénzügyi problémákat, egészségügyi problémákat, a kisebb-nagyobb fizikai sérülésüket és a munkahelyi, szerelmi gondokat is.

3. Furcsa állati események

Gyakori jel a furcsa állati jelenések. Például napi szinten kísér téged egy varjú vagy váratlanul az otthonod közelébe költözött. Netán döglött állatokat találsz a lakásod környékén. Esetleg váratlanul megbetegedtek a kedvenceid, netán meg is haltak. Sajnos az állatokra is kihat az átok, vagy ők maguk lépnek fel rossz ómenként.

4. Törött üveg

Látszólag a semmiből találsz törött üveget az otthonodban?  Az ártó szándék egyik gyakori jele, amely évszázadokra nyúlik vissza. Például a hoodoo hagyományok szerint az átok egyik összetevője a törött üvegek, amit az ellenség küszöbére vagy a bejárati ajtóra tesznek.

5. Örökös negatív gondolatok

Jellemzően pozitív, optimista ember vagy, de hirtelen lehangoló, esetleg öngyilkossági gondolataid támadnak. Észrevetted, hogy ezek a gondolatok nem belülről jönnek, de mégsem tudod megmagyarázni, honnan eredhetnek. Vedd figyelembe, hogy ezek a gondolatok talán NEM a sajátjaid. A gonosz mágia jele lehet, és azt, hogy lelki támadás ért. Kivéve persze akkor, ha a háttérben depresszió vagy akár más tudatalatti lelki probléma rejlik.

6. Tönkre ment kapcsolatok

Hirtelen véget ér egyik-másik kapcsolatod vagy durván összeveszel másokkal. Valaki váratlanul elárul, elpártol tőled. Az átok célja lehet az is, hogy magányossá, keserűvé tegyen, megfosszon minden örömtől, így a kapcsolataidat is támadhatja.

7. Állandóan akadályokba ütközöl

Semmi sem akar összejönni, amibe belekezdesz. Folyamatos kudarcok, csalódások érnek. Egy lépést teszel előre és kettőt hátra.

8. Furcsa tárgyak a környezetedben

Ha követlen közeledben van az illető, aki megátkozott, könnyen lehet, hogy ehhez amuletteket vagy más eszközöket is használt. Tehát, ha megmagyarázhatatlan, nem odaillő dolgot, esetleg szimbólumot találsz a munkahelyeden vagy bárhol a környezetedben, az könnyen lehet, hogy eszköze az átoknak.

9. Hiányzó személyes tárgyak

Ez az előbbihez köthető. Amennyiben a közvetlen környezetedben van az, aki meg akar átkozni, az személyes tárgyakat csenhet el tőled a sikeres varázslathoz. Például eltűnik a tollad, hajkeféd, rúzsod, bármi, ami a tiéd. De előbb győződj meg arról, hogy nem te keverted el őket!

10. Rémálmok és ismétlődő álmok

A felsőbb énünk vagy éppen szellemi segítőink gyakran figyelmeztetnek bennünket álmainkon keresztül. Ha van egy visszatérő álmod, esetleg rendszeresen vannak rémálmaid, akkor meglehet, hogy pszichés támadás alatt állsz. A rémálmok az átok az mellékhatásai. De előbb ismerd meg a tudalattidat és félelmeidet, mert az is lehet, hogy saját magadnak generálod őket.

Hasonló cikkeink

10 ok, ami magyarázat lehet arra, miért kerül el a szerencse és a siker

Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon is!

főkép: pixabay

forrás

 

 

További cikkeink