Életünk minden pillanata hatással van ránk. Impulzusok vesznek minket körül már a születésünk percétől kezdve. Ez akár egy varázslatos történet kezdete is lehetne, de nem az.
Miattunk. Azok miatt, akik körülvesznek minket. Azok miatt, akik valamilyen módon befolyásolták a személyiségünk megszületését.
Mert miről van szó? Arról, hogy gyerekként bármit mondanak Neked, te elhiszed. Ha nem is érzed, a tudatalattidba akkor is belevésődött.
„Nem vagy olyan ügyes, mint Julcsi.”
„Esztike sokkal okosabb nálad. Te meg buta vagy.”
„Csak egy hülyegyerek mond ilyesmit.”
És még sorolhatnám…
Mert ezek és az ehhez hasonló mondatok még nem a legdurvábbak, amelyeket gyerekeknek mondtak. Mert az a kislány, aki nem jó matekból, de a rajztudása kiváló, nem kreatív, hanem buta. Mert nem megy a matek. „Mi az, hogy nem megy a matek? Hogy lesz így belőled VALAKI? A nyakunkon fogsz maradni!”
Arra meg, aki képtelen végigülni 45 percet csendben, odafigyelve, ráaggatják hogy hiperaktív. „Hülye leszel, fiam, ha nem tanulsz.”
Tudod, egy ember átlagosan meddig tudja fenntartani a figyelmét? 12 másodpercig. És ez az érték egy 2000-es adat. Azóta a figyelem csökkent. És mit mondunk a gyereknek, aki nem tud 45 percig figyelni? Hogy buta. Hogy hiperkatív. Hogy semmi nem lesz belőle.
Ő meg, szegény, elhiszi… Bekajál mindent, amit mondanak neki, mert ugyan mit tehetne? Hiszen még csak egy gyerek. Na, de mi lesz később? Nem meri majd megpályázni álmai állását, mert ő „nem elég jó”. Hiszen a tanárai is megmondták, hogy nem lesz belőle semmi. A szüleitől is azt hallgatta, mennyire buta. Hogyan kaphatná meg akkor a munkát? Hogyan akarhatna magasabb fizetést? Jobb állást? Hogyan boldogulhatna külföldön, ha már gyerekként is hülye volt? És úgy élik le az életüket, hogy azt hiszik: nem elég jók, nem elég okosak, nem elég szerethetőek.
És miért? Mert ezt mondták neki gyerekként, ő meg bekajálta. Mert ha visszavág anyunak, hogy ne nevezze hülyének, akkor anyu még ráadásul rá is ripakodik. Talán még egy taslit is kap. Életek mennek „kárba” azért, mert az ember képtelen meglátni, mennyire értékes és mennyire tehetséges.
Mert mit hallott mindenkitől? Hogy hülye. Mit mond ő is magának mindennap? Hogy hülye.
Nem! Elég ebből! Meg kellene tanulnod levetkőzni ezeket a tévképzeteket. Felnőtt fejjel már meg kellene látnod, mennyire értékes vagy. Mennyire tehetséges. Mennyire szerethető. Úgy kellene felkelned minden reggel, hogy örömmel nézel a tükörbe. Hogy azt mondod magadnak: BÁRMIRE KÉPES VAGYOK. Lehet, hogy nem hittek benned. Lehet, hogy ostobának bélyegeztek. Lehet, hogy csak akkor szerettek, ha jól teljesítettél az iskolában. De már nem vagy gyerek… Felnőtt vagy. Egy erős és kiváló felnőtt!
Fotó: pixabay.com
Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!
Hasonló cikkeink
