Igen, ez az A titok, de nem keverendő össze Rhonda Byrne azonos című regénye alapján készült dokumentumfilmmel. Ez 2020-ban jelent meg A titok: Merj álmodni címmel, ami attól még tény és való a vonzás törvényét, a „titkot” népszerűsíti. A lényege nem más, mint az, hogy akármit elérhetünk. Bármi megtörténhet velünk, ha igazán hiszünk benne.

 

A sztori

Van nekünk egy Miranda Wells-szünk, akit Katie Holmes alakit. Egy fiatal özvegyasszony, aki egyedül neveli három gyermekét. Ez már önmagában is kihívás, hát még az, hogy totális anyagi csődben élnek napról-napra, miközben Miranda kezd fizikai és lelki roncs lenni.

Életüket egy sorsfordító vihar változtatja meg, illetve az, aki épp a hurrikán idején érkezik: Bray Johnson (Josh Lucas). Miranda már kezdi totálisan elveszíteni a hitét, a reményét, hogy valaha is bármi jó történik vele és családjával, mikor jön ez a férfi, aki megszereli a kocsiját, majd a tetőt és összességében nézve a házat. A gyerekek megmagyarázhatatlanul kedvelni kezdik a pozitív, mindenre van egy jó válasza, csodatévő férfit, aki mondhatni egy csettintésre teljesíti a srácok és Miranda vágyait.

Csakhogy ugyanúgy igyekszik egy Tucker nevű fiatal fiú is teljesíteni Miranda vágyait, aki a pasija és főnöke egyben.

kép

Amíg szépen kialakul a szerelmi háromszög, egyre nyilvánvalóbb, hogy Bray konkrét céllal érkezett New Orleansba, egyenesen Mirandához, ám az ügy folyamatosan halasztódik, míg ő egyre közelebb kerül a családhoz. Majd kiderül érkezésének oka.

Igazából egy nagyon egyszerű film. Nem látványos, még csak nem is izgalmas. Inkább szép, nemes célja, üzenete van. Egy könnyed, kellemes történetbe van belecsomagolva a fő üzenet. De talán épp azt a célt szolgálja a történet hétköznapisága, hogy rámutasson: ez bármelyikünkkel előfordulhat. Bármelyikünk életébe becsöppenhet egy Bray, aki fenekestül felforgat mindent…

Mit tanulhatunk A titok: Merj álmodni című filmből?

Lényegében egy dolgot mantráz végig Bray: ha mindig jóra gondolsz, akkor jó dolgok történnek veled. Illetve, aki ismeri A titok lényegét, az tudja, hogy lényegében a film is a vonzás törvényéről szól. A pozitív a pozitívat, a negatív, a negatív energiákat, eseményeket vonzza.

Igen, azt is tudjuk, hogy bármely vágyunk teljesülhet a törvényt alkalmazva, akár kicsi, akár nagy vágyról legyen szó, mert az Univerzum számára semmi sem lehetetlen, minden csak hozzáállás kérdése. De ami miatt mégsem lehet ennyivel elintézni ezt a filmet és cikket, az az a gondolat, hogy…

kép

Bárkiből lehet csodatevő. Persze nem úgy, hogy ölbe tett kézzel várunk egy Bray-re, hanem mi magunk is lehetünk azok. Jótevők, akik önzetlenül segítenek másoknak. Nem azért, hogy utána visszakapjuk vagy fényesebben ragyogjon a glória a fejünk felett és eggyel több lájkot kapjunk a közösségi oldalakon.

Léteznek jótevők és belőlünk is lehet az annak örömére, hogy fényt viszünk mások életébe. Érdemes kipróbálni milyen érzés az, amikor azért segítesz valakinek, hogy megmentsd az illetőt vagy boldognak lásd.

Szóval… mindenki számára van remény, lehetőség egy szebb, jobb életre! Csak tegyen érte és kezdje azzal, hogy megváltoztatja a gondolkodását, utána pedig cselekszik!

főkép

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Ezt olvastad már?