Ez a 8 spirituális film mondhatni alapmű minden spirituális úton járónak és azoknak, akik szeretik, ha egy filmnek van mondanivalója, és nem spórol az életeket megváltó bölcsességekkel.
A következő 8 spirituális film szinte garantáltan mély benyomást fog tenni rád, és megváltoztatja a gondolkodásodat, sőt, akár az életedet is.
1. Nosso Lar – Az otthonunk
Sokunkat foglalkoztatja a kérdés: mi történik velük a halálunk után? Egész pontos képet kapunk róla Nosso Larnak köszönhetően, ami egy brazil médium, Chico Xavier könyve alapján készült. A történetet az egykori doktor, André Luiz diktálta le, aki a saját életét mesélte el. A háromgyerekes apuka egy napon a Pokolban ébredt, végül megbocsátást nyert és felkerült az Otthonunknak nevezett helyre, ahol meggyógyították a lelkét, és új életet kezdett. A film során megismerjük Otthonunk működését és a lélek útját. Egy kicsit fantasztikusnak tűnhet, de mégsem tűnik olyan hihetetlen, hogy a halál után csakugyan egy másik élet veszi kezdetét.
2. A békés harcos útja
Dan Millman igaz története, illetve az azonos című regénye alapján készült film több millió ember életét megváltoztatta. A sikeres, ígéretes jövő előtt álló tornász karrierje egy baleset következtében szertefoszlott. De hamarosan megismerkedik egy különös, idős benzinkút tulajdonossal, akit Szókratésznek nevez el. A fickó egy szempillantás alatt ugrik fel a benzinkút tetejére, úgy kap el tárgyakat, hogy oda sem néz, és képes az álmokban megjelenni. Ez a rejtélyes férfi lesz Dan mestere, akinek a segítségével a fiatal tornász meggyógyul és megvalósítja az álmát. A filmben olyan bölcsességek hangzanak el, amiket mindannyiunk nyugodtan megszívlelhetünk, habár nagy az esélye annak, hogy akaratlanul is belénk ivódnak.
3. Gyönyörű zöld
Azt mondják, nem hivatalosan, de betiltották ezt a filmet. Valószínűleg egyeseknek nem volt ínyére az, hogy már az első tíz perceben erőteljes társadalomkritikát kap az emberiség a távoli bolygón élő embertársainktól, akik sokkal tisztább, boldogabb és jobb életet élnek, hála annak, hogy mentesek a tipikus emberi hibáktól, viselkedésmintáktól. Az a legjobb benne, hogy a bölcsességet kifejezetten humorosan, szarkasztikusan adják át a Földre érkező „idegenek”, akik segítenek néhány embernek megvilágosodni.
4. Mennyei prófécia
James Redfield azonos című regénye alapján készült film tömény bölcsesség. A központi témája a kilenc tekercsből álló mennyei prófécia, ami az emberiséget megváltoztató eszméket, a megvilágosodást tartalmazza. A főszereplő, John Woodson Peruba utazik, hogy találkozzon egy barátjával, aki belerángatja egy vad, megvilágosító erejű kalandba. Még néhány új barát kíséretében – akiket összekötnek az előző életeik – , együtt kutatják fel a kilencedik tekercset, hogy aztán megvédjék az egyház emberei elől. Nagyon összetett film, amit többször is meg lehet nézni, mert mindig talál magának benne az ember egy újabb tanítást.
5. Cafe de Flore
Minden, amit tudni szerettél volna az előző életekről, megtalálható ebben a szövevényes, romantikus, egyúttal megható családi filmben. Megértheted, miért kísértenek az előző életeid, hogyan befolyásolják a jelenedet, és mitől olyan különleges egy ikerláng kapcsolat. Az egyik szálon egy 60-as években élő édesanya és Down-kóros fiának történetét ismerheted meg. A másik sík napjainkban játszódik, ami egy édesapa és egyben szerelmes férfi élete körül forog.
6. Beszélgetések Istennel
Neale Donald Walsch, a három Beszélgetések Istennel kötet szerzője, aminek első kötetéből készült az igaz történeten alapuló film. Neale-t baleset éri, majd elveszíti a menő állását és az utcára kerül. Miközben éhezik, fázik, guberál, egyre csak arra kíváncsi: hol van ilyenkor Isten? Mikor ismét munkához jut, és kezdene az élete egyenesbe jönni, megint beüt a krach. Ekkor fordul megint Istenhez, aki hirtelen válaszolni kezd a kérdéseire. A filmből és a könyvekből végre megkaphatjuk a legégetőbb kérdéseinkre a válaszokat, méghozzá ha minden igaz, magától Istentől.
7. A viskó
Paul Young A viskó című könyve alapján készült a film, ami szintén olyan kérdésekre igyekszik választ adni, minthogy, miért engedi Isten a szenvedést, miért nem bünteti meg a gonoszokat, miért engedi, hogy kicsi lányokat öljenek? Leginkább az utóbbi kérdés foglalkoztatja a családapát Macket, akinek a lányát meggyilkolják egy családi kirándulás alkalmával. Évekkel később levelet kap Papától (így hívja a család Istent), aki találkozóra invitálja oda, ahol feltételezhetően végeztek a lányával. Érzelmileg felkavaró, de igazán felemelő egy spirituális film.
8. Tavasz, nyár, ősz, tél…
Ki-Duk Kim filmje nemzetközi elismerésben is részesült, ami egyáltalán nem meglepő. Egyszerűnek történhet a történet: egy tó közepén álló buddhista templomban él egy középkorú szerzetes, és a kis tanítványa. A fiú buddhista neveltetésben részesül, és úgy tűnik maga is szerzetes lesz, ahogy felcseperedik, de aztán berobban az életébe a szerelem, ami az egész jellemét átformálja. Valójában ez egy végtelenül összetett film, mert mindennek jelentése van benne, de legfőképpen a karma működését értheti meg a néző, ha elég nyitott és befogadó hozzá.
fotó: pinterest.com