Mi a szinkronicitás? Nagyon leegyszerűsítve az, amikor csak döbbenten állsz egy esemény láttán, megtapasztalván és azt mondod, „ez nem lehet véletlen”. Ilyenkor egy nap harmadszorra találkozol valakivel, vagy megvalósul a tegnapi álmod egy jelenete.
Magát a szinkronicitás szót először a pszichológiában egy svájci pszichológus, Carl Gustav Jung kezdte használni valamikor az 1920-as években. Jung úgy vélte, hogy a szinkronicitás a spirituális ébredés alapvető eleme, hogy felismerjük ezeket a „véletleneket”, amik csak nekünk tűnnek annak, mert amúgy nagyon is összhangban állnak az események. Erre van szükség ahhoz, hogy elhagyjuk az egocentrikusságot, hogy mi irányítunk mindent. A szinkronicitás út az ösztönvilágba, ahol fel kell tudni ismerni azt, hogy nem minden felett van hatalmunk, és a dolgok csak úgy megtörténnek. Szerinte a kiindulópont az emberi tudatban gyökerezik, ami meg ugye kapcsolatban áll az univerzummal. Aztán, mikor elérünk egy bizonyos szintet, vagy történik velünk egy kirívó esemény (akár halálközeli élmény, tragédia, születés) átjönnek az univerzum üzenetei a valóságunkba.
De mégis… mi a szinkronicitás?
Mondjuk úgy, hogy az, amikor kettő vagy akár több dolog is egyszerre történik, összefüggésben állnak egymással, pedig „lehetetlennek” tűnik. Vagyis véletlenek(nek) (tűnő) sorozata, ami gyakran ismétlődik.
Gondoljunk csak bele, mindennek oka van, nincsenek véletlenek és létezik valamiféle sors is. Több ezer alkalom lehetett már az életünkben, amikor tudattalanul ilyen „véletlenek sorozatát” éltük meg, és ennek köszönhetően találkozunk a párunkkal, barátainkkal vagy lett belőlünk híres bűvész. Persze nehezebb észrevenni ezeket az eseményeket történés közben, de sokszor utólag egyenesen kiszúrják a szemünket.
Tessék egy példa, hogy könnyebben megértsd a szinkronicitást: Azt mesélem neked, hogy egy fekete macskával álmodtam. Elindulsz hazafelé, és útközben találkozol eggyel.
Mint ahogy az is, ha észreveszed a blokkon, hogy például 333-az forintot fizettél. Este pedig a 333-as szobát adják neked a hotelben. Másnap a 333-as buszra kell szállnod állásinterjúra menet, de fogalmad sem volt arról, hogy erre a járatra lesz szükséged.
Sőt, az is annak számít, ha arra gondolsz hogy felhívod egy ismerősödet, mert ezer éve nem találkoztál vele, aztán napközben szóba elegyedsz valakivel, aki pont felhozza az illetőt. Végül nap végén felhív téged a szóban forgó ismerős vagy össze is futsz vele.
Természetesen az is szinkronicitás, ha egy szép napon találkozol valakivel, akár egy régi barátoddal, és a beszélgetésből az derül ki, hogy majdnem ugyanazok a dolgok történtek veletek.
Ezekből a példákból láthatod, hogy a szinkronicitás számos formát ölthet. Lehet egy dal, személy, név, szám, tárgy, élőlény, szimbólum, szinte akármi. Egy jel, egyenesen az univerzumtól.
Ugyanakkor Paul Kammerer, osztrák biológus volt az, aki elsőként kutatta a szinkronicitás jelenségét méghozzá tudományos módszerekkel. Mivel számára is a tény, hogy bizonyos dolgok, események szokatlan gyakorisággal újra és újra megesnek, nem magyarázható puszta véletlennek. Krammer arra jutott, hogy hasonló a hasonlót vonzza (tehát a fel akarod hívni az ismerőst példa nyomán az, hogy gondolsz rá és megjelenik a személy) és hogy ezek az egybeesések fontos, megvilágosító üzenetet hordoznak. Ugyanis ezek az üzenetek mindig személyesek, az fejtheti meg, aki kapta őket.
Krammer és Jung gondolatmenete is egyezik abban, hogy ezek a „véletlenek” valamiféleképpen a valóságot, a valódi világot segítenek megismerni. Ugyanakkor biológusként nyilvánvaló volt számára a természet alapvető tulajdonsága: az ismétlődés.
Egy szó, mint száz: nincsenek véletlenek. Mindennek oka van. Még akkor is, ha elsőre nem úgy tűnik a számunkra, ne aggódjunk, majd később megértjük. A sorsnak mindig konkrét szándéka van, még ha „véletlennek” is próbálja álcázni.
Fotó: unsplash.com
