Az angol cocker spániel rendkívül népszerű kutyafajtának számít – amin cseppet sem lehet meglepődni, tekintve a szóban forgó kutyus rendkívül bájos megjelenését. A hosszan lelógó fülével, az édes gombszemeivel, a simogatásra csábító bundájával e négylábú könnyedén rabul ejti bárki szívét.
Mókás jelenség
Nemcsak a mutatós külső jegyei, de a kétségtelenül egyedi természete is a közkedvelt ebek soraiba emeli az angol cocker spánielt. Nagy bohóc ő, aki bármikor kész a mókára. Az angol cocker spániel rendkívül nyitott kutyus, ennek köszönhetően pedig a tanítása sem ütközik akadályokba. Bár viszonylag jól nevelhető és idomítható, olykor-olykor a felszínre kerül a másik jellegzetes jellemtulajdonsága – ez pedig a makacsság.
Angol cocker spániel vs. amerikai cocker spániel
Az angol cocker spániel egyik alfaja Amerikában tűnt fel és vált különálló fajtává. Az amerikai cocker spániel külső jegyeiben rendkívül hasonlít a brit rokonhoz. Igazából a két fajta közötti különbség a habitusukban ütközik ki. Az angol spániel vadászösztöne sokkal erősebb, mint az amerikai cocker spániellé. Ezen jellegzetes tulajdonsága miatt az előbbit nehéz erdei sétára vinni – ha szagot fog, egy pillanat alatt lefoszlik róla a jómodor.
Ezzel ellentétben az amerikai fajta sokkal könnyebben irányítható, „jólneveltebb” kutyus, aki az erdei vadszag ellenére sem vedli le az idomítást magáról. Talán e markáns jegyük miatt az amerikai cocker-ek népszerűbbnek számítanak, mint a brit spánielek. Különösen kezdő gazdiknál figyelhető meg ez a jelenség – ők, ha egy új kutyus beszerzéséről van szó, hajlamosabbak a kevesebb idő- és energiaráfordítással járó nevelést előnyben részesíteni a vadabb, kontrollálhatatlanabb ösztönökkel szemben.
Mind az angol, mind az amerikai faj rendkívül családcentrikus eb, és nem utolsó sorban lelkitárs
Négylábú barátaink jóval többek egyszerű házőrző jószágoknál. Ember és kutya között többezer évre visszanyúló baráti kötelék van. Az őszinte szeretetnek és ragaszkodásnak köszönhetően az angol és az amerikai cocker spániel is igazi lelkitárs, akinek a társaságában sokkal jobb a közérzetünk. Bár mindkét fajról elmondható, hogy családi kutya, talán az amerikai fajtára még inkább igaz ez a kijelentés. Sőt, az amerikai rokon még őrzésre sem alkalmas, hiszen az idegenekkel is azonnal megbarátkozik. A „kékvérű” brit rokon valamivel tartózkodóbb az ismeretlen emberekkel szemben, viszont a családtagokat, akiknek a szolgálatába szegődött, feltétel nélkül szereti. Legyen szó akár az amerikai, akár az angol fajtáról, mindkettőről elmondható, hogy bolondulásig szeretik a gyerekeket.
