Emlékeztek még a ’90-es évek Sabrina, a tiniboszorkány című sorozatra? 2018-ban elkészítették a „sötét” verzióját, a Sabrina hátborzongató kalandjait. Aki szereti a horrort, a boszorkányos műfajt, annak garantáltan tetszeni fog.

A sztori

A történet középpontjában az Archie Comicsból ismert Sabrina Spellman áll, akit Kiernan Shipka alakít, méghozzá pazarul. Szerencsére a Netflix rátette a kezét a sorozatra, így mindenki számára elérhetővé vált.

Az alapsztori hasonlít a régi sorozathoz és mégsem. Nagyrészt megvannak ugyanazok a szereplők, ám itt sokkal a hangsúlyosabb a varázslóvilág, vagyis pontosabban a Rejtett Tanok Akadémiája. Másrészt az egész sorozat kapott egy sötét hangulatú atmoszférát, ugyanis itt nem a klasszikus „jó boszorkányok” dominálnak.

Sabrina Spellman tizenhatodik születésnapjának közeledtével el kell hagynia a halandó világot. Részt kell vennie a Sötét Keresztelőjén, ahol beírja a nevét a Fenevad könyvébe, ezzel beléphet az Éj Egyházába és egyúttal eladja a lelkét a Sátánnak hatalomért cserébe. Bizony. Ebben a sorozatban „Sátán szerelmére” van meg „Dicsértessék a Sötét Nagyúr” és az „Angyal vigyen el…”

Tehát nagyon szépen kifordították a sorozatot, de épp ettől lett sokkal szórakoztatóbb, izgalmasabb és egyúttal humorosabb is!

sabrina hatborzongato kalandjai pinterest

Visszatérve a történetre: Sabrina nem akar választani a két világ között, hiszen ott van neki a nagy szerelme Harvey Kinkle, a barátai, Roz és Suzie, de közben a hatalomról sem szeretne lemondani.

4 évadon keresztül élvezhetjük Sabrina, a félig ember, félig boszorkány történetét, amiből az első két évad a legjobb, amelyek hihetetlenül csavarosak, miközben bepillantást nyerhetünk egy sátánista család mindennapjaiba. Nem hiányzik a sorozatból az imádnivaló Salem, sem pedig Zelda meg Hilda néni. Mi több, Sabrina kapott egy igencsak jópofa kuzint is, Ambrose-t. De olyan új karakterek teszik még színesebbé a sztorit, mint maga Sátán és Lilith a kedvese, nem beszélve a három Vészbanyáról (Pudence, Agatha és Dorcas). A 4. évadtól pedig már bejön a képbe H.P. Lovecraft úgynevezett Cthulhu-mítoszának elemei is.

Összességében nézve egy érdekfeszítő, szórakoztató, szellemes, egyedi és nagyon boszorkányos sorozatot kaptunk, ami nemcsak a fiatalokat, hanem a felnőtteket is lazán leköti!

Mi tanulhatunk a Sabrina hátborzongató kalandjaiból?

Nem éppen a leglélekemelőbb és bölcsességekkel telezsúfolt sorozat, hiszen inkább a szórakoztatás a lényege, de azért találni benne értékes szösszeneteket, minthogy…

  • Ne akarjunk élet és halál urát játszani, (még akkor se, ha nagyhatalmú boszorkányok/mágusok vagyunk) mert úgyis visszaüt.
  • A sorsunk elkerülhetetlen, mindegy mennyire próbáljuk kicselezni.
  • A tetteinknek mindig következményei vannak, ezt sem lehet megúszni.
  • A mágia nem oldhat meg minden problémát.
  • (A Sátán nem szereti a hagymát, mert megríkatja.)

Szóval egy csokor olyan bölcsesség van benne, ami roppant hasznos egy szárnyait bontogató boszorkánynak.

sabrina hatborzongato kalandjai pinterest kep2

Fotók: pinterest.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

 

Hasonló cikkeink

Boszorkány- és vámpírszerelem újszerű megközelítéssel – A boszorkányok elveszett könyve

További cikkeink