Létezik egy olyan jelenség, amely „lélekvesztés” néven ismert, és minden korosztálynál, illetve nemnél előfordulhat. Az őslakosok évezredek óta ismerik a lélekvesztés fogalmát, amikor a lélek egy része kiszakad belőlünk vagy túlságosan legyengül egy durva traumatikus élmény hatására.

Hogyan következhet be?

Először is fontos tudni, hogy a lélek az anyagtalan isteni részünk, ami felerősödhet, elgyengülhet, visszahúzódhat, teret is változtathat és többdimenzionális is lehet. A lélekvesztés során a lélek legyengül, megtörik és akár le is válhat egy darabja. Ennek következtében az ember idegennek érezheti önmagát, a környezetét vagy az egész életét is.

Ez egy jelentős traumatikus esemény hatására jöhet létre. Lehet a testet érő baleset, halálos vagy legalábbis az életünket fenyegető betegség, szexuális bántalmazás és egyéb olyan tevékenységek során, amelyek a lelket finoman szólva is próbára teszik.

A sámánok szerint ilyenkor a lélek egy része leválik a túlélés érdekében. Emiatt érezhetjük magunkat üresnek, megtépázottnak. Ezért törhet ránk menekülési kényszer ebből a világból vagy hogy önpusztító tevékenységbe kezdjünk.  Példának okáért, szenvedélybetegség alakul ki, mert droggal vagy alkohollal próbáljuk enyhíteni a fájdalmat, illetve kitölteni az űrt.

Ugyanakkor mi magunk is adhatunk a lelkünkből egy darabot, nem véletlenül mondják: „A férjem halálával a lelkem egy darabja is odaveszett.” De a folyamatos veszekedések, harcok is ugye „lélekölőek” lehetnek, akárcsak a se veled-se nélküled, illetve a különböző mérgező kapcsolatok is.

Hová tűnik a lélekdarab? A sámánok szerint a lélek ilyenkor más birodalmakba vagy alternatív valóságokba utazik, rosszabb esetben szellemek birtokolják vagy éppen az a személy, akinek „adtuk”. Más vélekedés szerint visszahúzódik a testünkben, csak nagyon mélyre.

A pszichológia ezt disszociációnak nevezi, ami egyfajta önvédelmi mechanizmus. Az alábbi példa segítségével mindjárt meg is érted:

Képzeld el, hogy egy kisgyermeket molesztálnak vagy bántalmaznak. Annak érdekében, hogy megbirkózzon a szörnyű tapasztalatokkal, a gyermek úgy „szökik” meg, hogy elhatárolja magát vagy leválasztja magát a helyzetről. Az önvédelem során a gyermek különféle alteregókat vagy teljesen más személyiségeket hoz létre magában. A pszichológiában ezt „többszörös személyiségzavarként” kezelik (ma disszociatív identitászavarként ismerik).

Minél több igaz rád a következő 21 jelből, annál biztos, hogy nálad is bekövetkezett a lélekvesztés:

  1. Bizonyos emlékeid blokkolva vannak vagy érzed azt, hogy semerre sem halad az életed.
  2. Durva depressziós időszakokat tapasztalsz.
  3. Úgy érzed, valami hiányzik belőled.
  4. Közömbösséget érzel önmagaddal és másokkal, az egész élettel szemben.
  5. A félelem vagy a szorongás állandóan jelen vannak a napjaidban. Reménytelennek érzed a helyzetedet.
  6. Már jó ideje álmatlanságtól szenvedsz.
  7. Eltévedtnek érzed magad.
  8. Más embernek érzed magadat egy sokkoló vagy traumatikus esemény után.
  9. Úgy véled, hogy elakadtál, netán képtelen legyőzni egy bizonyos problémát az életében.
  10. Csalódottnak érzed magad.
  11. Úgy érzed, mintha több “én” lenne benned.
  12. Alkohol-, kábítószer-, szex- vagy internetfüggőség alakult ki nálad.
  13. Méltatlannak érzed magad, nem hiszed, hogy szerethető vagy.
  14. Azt érzed, sötétség borult rád.
  15. Meg akarod találni az életed célját és értelmét.
  16. Értelmetlennek érzed az életedet.
  17. Távol tartod magadtól az embereket, nehogy megszeress valakit vagy függni kezdj tőle.
  18. A teljességre és az összetartozás érzésére vágysz.
  19. Néha úgy érzed, hogy nem te irányítod az életedet.
  20. Folyamatosan fáradtnak érzed magadat, testi és lelki szinten is, orvosi magyarázat nélkül.
  21. Szeretetre, elfogadásra vágysz.

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Ismered már a személyes lélekcsoportodat a lélek társaiddal együtt?

leadkép

forrás