Szilveszter az év utolsó napja és óriási jelentőséggel bírhat bármely ember számára. Ám egy spirituális ember tudatosan áll ehhez a naphoz, mivel tudja: eljött a lezárás, az elengedés ideje. Éppen ezért törekszik arra, hogy megtegye a következő 7 dolgot.
A spirituális ember másképp vélekedik a szilveszterről. Számára nemcsak egy bulis éjszakát jelent vagy a napot, amikor a puha ágyból búcsúztathatja az óévet. December 31-e számára egy energiákkal teli nap, mivel tudja, hogy következő évének megalapozása többek között ezen a napon kezdődik el. Ehhez pedig igyekszik megtenni az alábbi 7 dolgot:
1. Számot vet az idei évről
A spirituális ember alaposan átgondolja az idei évét és nem menekül előle. Visszaemlékszik a kellemes és kellemetlen momentumokra egyaránt. Felidézi milyen hibákat követett el, milyen lehetőséget hagyott ki, mit kellett volna másképp cselekednie. De ugyanilyen alapossággal gondol vissza elért sikereire és eredményeire. Reálisan tekint vissza a múltba, mert tudja hogy ez a fejlődésének kulcsa.
2. Hálát ad
Alapvető szokása a spirituális embernek a hálaadás, nemcsak szilveszter napján. Hálát ad mindazért, amit az idei évben kapott, akár önmagának, akár egy szerettének, akár az égieknek köszönheti. Ugyanakkor nemcsak a jó dolgokért ad hálát, hanem a negatív, fájó, kellemetlen eseményekért is, mivel tisztában van azzal, hogy ezek is hozzájárultak a fejlődéséhez. Sőt, nemcsak lélekben, hanem szavakban is kész köszönetet mondani azoknak, akiknek hálás lehet, mert segítséget nyújtottak neki az évben.
3. Érzelmi tisztítást végez
Meditáció, vizualizáció vagy bármely más gyakorlat révén érzelmi tisztítást végez. Tudja, hogy az a legjobb, ha tiszta, könnyed vagy pozitív, reményteljes szívvel lép be az új évbe. Ezért nem hagyja, hogy a harag, félelem vagy bármely más negatív érzelem kísérje el ezen az úton. Igyekszik nyugodt, vagy ami még jobb, szeretetteljes állapotban várni a következő évet és nem vinni át magával azokat az érzéseket, amiket nem kíván tovább cipelni.
4. Gyakorolja a megbocsátást
Ahogy a karácsonyi ünnepekkor – és igazság szerint mindennap – ma is gyakorolja a megbocsátást, hogy véletlenül se haraggal a szívében lépjen át a következő évbe. Igazán dolgozik azon, hogy őszintén megbocsásson önmagának és mindazoknak, akik ártottak, fájdalmat okoztak neki. A megbocsátáshoz pedig arra van szükség, hogy ne akarjon szenvedni, hajlandó legyen az elengedésre és szeretettel forduljon önmaga vagy az illető felé.
5. Készen áll az elengedésre
Sajnos nem tudjuk egyetlen nap vagy pillanat alatt letenni a lelki terheinket, félelmeinket, csak kemény munka során. De a szilveszter is éppen egy ilyen „munkanap” a spirituális ember számára, amikor átgondolja, mitől szeretne megszabadulni. Vannak, akik ilyenkor gyertyát gyújtanak és kis cetlik segítségével rituálisan elégetik a félelmeiket, problémáikat, rossz szokásaikat, mindazt, amitől szeretnének megszabadulni. Mások pedig vizualizálják ezt a folyamatot, hogy sikerül az elengedés.
6. Ünnepel
Lélekben és testben egyaránt, de megünnepli a maga módján a szilvesztert. Az ünnep lehet buli vagy visszafogott összejövetel a barátaival, esetleg meghitt pillanatok a kedvesével. De az igazság az, hogy az ünnep leginkább a lelkében van. Örömmel, reménnyel és hittel telve köszönti az új évet, miközben búcsúzik az előzőtől, megadva a neki járó tiszteletet, amiért annyi mindent hozott számára. Jó hangulatban, nevetve, szórakozva, akár pihenve tölti az év utolsó napját, hogy hasonló érzéseket, élményeket vonzzon be.
7. Áldást mond
Nemcsak a tízmilliószoros napokon működik hatványozottan a bevonzás, hanem az év utolsó napján is. Éppen ezért igyekszik szilveszter napján a pozitív dolgokra fókuszálni. Vagyis, ahogy egy tízmilliószoros napon, úgy december 31-én is igyekszik letenni a negatív érzéseit, mindazt, amitől szeretne megszabadulni, miközben áldást mond szeretteire vagy arra, akire csak óhajt. Tele van szeretettel mások irányába. Sok boldogságot, szerencsét, jó egészséget kíván szeretteinek, barátainak, akár az egész világnak és attól függetlenül teszi hogy tudja, a szívből mondott jó kívánságok és energiák visszatérnek hozzá.
Fotó: unsplash.com