A gázlángozás vagy gaslighting, ha úgy tetszik, az érzelmi bántalmazás egyik kevésbé ismert formája. Sokaknak nem tűnik fel, hogy érzelmi manipuláció áldozatai. Viszont téves dolog azt gondolni, hogy csak a partnerünk lehet rá képes. Ugyanúgy előfordul rokonok, barátok, és kollégák között is. Ez a 10 jel segíthet ráébreszteni, ha te is gázláng jelenség áldozata vagy és elkerülheted a mentálisan romboló hatásait köztük azt, hogy az illető valósággal átmossa az agyadat.

Mi az a gaslighting?

Az 1940-es és 1944-es „Gázláng” című film ihlette a kifejezést, amiben a férj szisztematikusan manipulálja feleségét, hogy megőrüljön. A gázlángozás kifejezést ma már általánosan használják az eredendően manipulatív viselkedés leírására.

A gázláng jelenség lényegében az érzelmi bántalmazás egyik formája, amely lassan felemészti az ember ítéletalkotó képességét.

A manipuláló a maga javára fordítja negatív vagy pusztító szavait és tetteit, így lényegében mindent a másikra hárít. Ezt gyakran úgy érik el, hogy túlérzékenynek, paranoiásnak, mentálisan instabilnak, butának állítják be az embert, aki kezdi egy idő után úgy is érezni magát, miközben kétségbe vonja képességeit.

A pszichopata, szociopata és nárcisztikus típusú emberek által általánosan elfogadott gaslighting lassan felfalja az embert, amíg az rá nem ébred, hogy mi történik vele.

Honnan tudhatod, hogy valaki éppen gázlángoz téged?

Mindenképp célszerű foglalkozni vele, mert szorongást, depressziót okoz, és néha idegösszeomlást válthat ki.

A következő jelek segíthetnek felismerni azt, ha érzelmi manipuláció alatt állsz:

  1. Zavartnak és tanácstalannak érzed magad egy bizonyos ember jelenlétében.
  2. Fenyegetve érzed magad egy személy mellett, de nem tudod, miért.
  3. Úgy érzed, állandóan bocsánatot kell kérned azért, amit teszel, vagy azért, aki vagy.
  4. Soha nem érzed magad „elég jónak” és próbálsz megfelelni mások elvárásainak és követeléseinek, még akkor is, ha azok ésszerűtlenek, vagy valamilyen módon ártanak neked.
  5. Úgy gondolod, valami alapvetően nincs rendben veled.
  6. Úgy véled, hogy folyamatosan túlreagálod a dolgokat és „túl érzékeny” vagy.
  7. Elszigeteltnek, reménytelennek, félreértettnek és depressziósnak érzed magad.
  8. Nehezen bízol a saját ítéletedben, és ha van választásod, az érzelmi manipulátorra bízod a döntést.
  9. Úgy érzed, sokkal gyengébb vagy most, és sokkal erősebb, magabiztosabb voltál a múltban.
  10. Félsz a véleménynyilvánítástól vagy az érzelmek kifejezésétől, ezért inkább csendben maradsz.

Az érzelmi manipulátorok által használt taktikák

Különféle finom technikákat alkalmaznak, hogy aláássák valóságodat, és zavartnak, hibásnak mutassanak be. Ilyenek például:

  1. Őrültnek állít be. Lejárat téged azzal akár mások előtt, hogy olyanokat mond: őrült vagy, nem beszámítható. Vagy butának, tudatlannak, sértődékenynek, hülyének titulál. A manipulátor tudja, ha megkérdőjelezi a józan eszedet, az emberek nem fognak hinni neked.
  2. Kirívó hazugságokat mond. Tudod, hogy nyílt hazugság. Mégis egyenes arccal mondja a hazugságot. Még „igazolja” is. Ha kitartóan váltig állítja és hisz benne, egy idő után te is hinni kezdesz neki és azt gondolod, talán mégis igaza van.
  3. Lekicsinyel téged és az érzéseidet. Elbagatellizálja, amit érzel és gondolsz, így egyre nagyobb hatalmat szerez feletted, pl. „Miért vagy ilyen érzékeny?”, „Nem kell haragudnod egy ilyen apróság miatt! Csak vicceltem, miért veszed olyan komolyan a dolgokat?”.
  4. Tagadja, hogy valaha is mondott neked egy bizonyos dolgot. Azzal, hogy nem hajlandó elismerni érzéseidet és gondolataidat, egyre inkább kétségbe vonod saját magadat. Például azt mondja: „Nem emlékszem rá, biztosan álmodtad!” vagy „Hazudsz, ezt sosem mondtam. Nem tudom, miről beszélsz.”. Még ha bizonyítékod is van rá, akkor is tagadni fog.
  5. Fegyverként használja azt, ami számodra kedves. Tudja, hogy mennyire fontosak neked a gyerekeid, és tisztában van azzal is, mennyire szereted a hobbidat. Tehát ezek jelentik neki az elsőszámú támadófelületet. Ha van gyereked, azt mondja: nem kellett volna gyereket vállalnod, vagy rossz szülőnek fest le téged. Amennyiben magabiztos vagy, megpróbálja lerombolni az önbizalmadat. Beleköt a hobbidba és azt sugallja, tehetségtelen vagy.
  6. Lassan tönkretesz. Fokozatosan, idővel tönkretesz a rendszeres hazugságokkal, negatív megjegyzésekkel. Még a legokosabb, leginkább öntudatos embereket is magával ragadhatja a gázlángozás.
  7. A tettei nem egyeznek szavaival. Amikor gázlángozóval van dolgod, inkább azt nézd, hogy mit csinál, és ne azt, hogy mit mond. Amit mond, az nem jelent semmit; az csak üres beszéd. Az a kérdés, hogy mit tesz.
  8. Pozitív megerősítést dob be, hogy összezavarjon. Ez a személy, aki lebecsül téged, hirtelen megdicsér valamiért, amit tettél. Ez további nyugtalanságérzetet ad. Azt gondolod: „Nos, talán nem is olyan rossz.”. Pedig az. Ez egy megfontolt kísérlet arra, hogy elhitesse, valami nincs rendben veled és ismét megkérdőjelezd a valóságodat. Gondold át, miért dicsért meg: valószínűleg olyat tettél, ami a javát szolgálta.
  9. Tudja, hogy a megtévesztés gyengévé tesz. A gázlángozó felismerte azt, hogy az emberek szeretik a stabilitást és a normális dolgokat. Célja, hogy ezt gyökerestül kitépje, és állandóan mindent megkérdőjelezzen az, akire kivetette a hálóját. Az emberek természetes vágya, hogy valaki mellett biztonságban legyenek és sajnos erre a feladatra épp a gázlángozó jelentkezik.
  10. Kiforgatja a szavaidat. Gyakran úgy próbálja elterelni magáról a gyanút vagy a témát, hogy vetít és kiforgatja az ember szavát. Például kifolyik a keze közül a pénz, de téged állít be olyan embernek, aki nem tud takarékoskodni.
  11. Megpróbálja ellened hangolni az embereket. A gázlángozó mestere a manipulációnak és ellened hangolja az embereket vagy éppenséggel azt éri el, hogy te fordulj el tőlük és olyan kijelentéseket tesz: „Ő is tudja, hogy nincs igazad.”. „Nem mondja neked, de ő is bolondnak tart téged.”. Az a célja, hogy maximálisan elszigeteljen, így nagyobb hatalma lesz feletted.
  12. Azt mondja, mindenki más hazug. Azt állítja: mindenki más (a családod, a barátaid, a média) hazudik, ezzel ismét megkérdőjelezi a valóságodat. Ez arra késztet, hogy az érzelmi manipulátorhoz fordulj a „helyes” információért – ami egyáltalán nem helyes.

Kép: unsplash.com
Forrás: psychologytoday.com

Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!

Hasonló cikkeink

Ezért veszélyes az empata és a nárcisztikus kapcsolata – így néz ki egy lélekölő szerelem