Boszorkánynak lenni nem a varázslásban merül ki és pláne nem a Harry Potter meg a Bűbájos Boszorkák imádatában. A boszorkányság életforma, sajátos hitrendszerrel. Minél több jelet tapasztalsz a következőkből, annál biztosabb: hív a boszorkányok útja és ideje rálépned!
1. Mély szeretet van benned szinte minden felé
Ez nem azt jelenti, hogy minden embert szeretsz a bolygón (ezért a „szinte”). Ez egyszerűen azt jelenti, hogy mindent megbecsülsz és tisztelsz. De az állatvilággal, a természettel, a Földdel kapcsolatban feltétlen szeretetet érzel.
2. Van familiárisod
A középkorban úgy vélték, hogy a familiárisok – házi állatok – megvédik a gazdájukat a bajtól, szerencsét hoznak nekik és segítik őket a mindennapokban. Régen, a boszorkányüldözések idején úgy gondolták, hogy ezek démonok állati bőrbe bújva.
3. Képes vagy kapcsolatba lépni a halottakkal és/vagy más entitásokkal
Ha nem is tudsz feltétlenül úgy beszélgetni a holtakkal, mint a Szellemekkel Suttogó Melinda Gordonja, képes vagy álmokon vagy meditáción keresztül üzeneteket, benyomásokat fogadni. Érzed a jelenlétüket. De ugyanilyen jó kapcsolatod lehet az angyalokkal vagy más entitásokkal.
4. Összhangban vagy a holdciklusokkal
Sok boszorkány szerint a hangulatuk változik a holdciklusokkal együtt. Talán ezért mondják, hogy az emberek megőrülnek telihold idején? A hold jelképezi az anyaistennőt, aki szimbolizálja a szeretetet, a termékenységet, a halált, a rejtélyt, a szenvedélyt és még sok minden mást. A holddal összhangban lévő boszorkányok azt mondják, hogy szinte mágnesként vonzódnak a Hold felé, különösen telihold és újhold idején. Sőt, sokuk holdnaptár nélkül is érzi, hogy milyen holdállás van.
5. Egynek érzed magad a természettel
Patak, rét, virágok, néhány ugráló nyuszi és már meg is lelted a békédet. Úgy érzed, a természet része vagy, mindennel és mindenkivel tudsz benne azonosulni. Rendszeresen látogatod a természetet. Minden elemmel (víz, tűz, levegő, föld) képes vagy kapcsolatba kerülni, de előfordulhat, hogy az egyik különösen vonz.
6. Minden évszakban érzed a változást
Észrevetted már, hogy az egyes évszakoknak külön érzete van? Különálló illata? Ahogy érzed magát a természetet, a holdciklusokat, úgy az évszakok változását is. Emiatt a hangulatod is változhat vagy éppen a személyiséged.
7. Empata vagy
Az empata képes átérezni mások érzelmeit úgy, mintha a sajátjai lennének.
8. Szenvedélyed mások segítése vagy gyógyítása
Sok boszorkány dönt úgy, hogy képességeit vagy éppen tudását mások szolgálatába állítja. A mágia segítségével segítenek másokon vagy gyógyfüvekkel, kristályokkal és más módszerekkel gyógyítanak.
9. Vonzod magadhoz a gyerekeket és/vagy az állatokat
Sokan azt mondják, hogy a gyerekek és az állatok vonzódnak hozzájuk, ez azonban nem teszi őket automatikusan boszorkánnyá. Meg persze nem szabad idevenni az ismerős gyerekeket és állatokat. Ha véletlenszerűen is megtalálnak az állatok, vonzódnak hozzád, a gyerekek pedig keresik a társaságodat, akkor már igenis lehetséges, hogy boszorkány vagy!
10. Nem félsz a sötétségtől
Egyesek szerint a sötétség a gonoszt és a negatívumokat szimbolizálja. A démoni oldalt, a bennünk rejlő sötétséget. A boszorkányok tisztelik ezt a sötétséget, de nem félnek tőle. Inkább magukhoz ölelik, mert tudják, hogy értékes tanítások rejlenek benne. Másrészt régen is úgy hitték, hogy az éjszaka a boszorkányoké, olyankor a legaktívabbak.
Mások viszont félnek a sötétségtől. Legalábbis addig, amíg nem ismerik fel önmagukat és képességeiket. Talán hangokat hallanak, különös jelenségeket tapasztalnak (szellemi tevékenységet). Amíg nem ismerik fel ezeket, tarthatnak a sötétségtől.
11. Babonás vagy
Talán nem betegesen, de mégiscsak babonás vagy. Például, ha nem akarsz valamit elkiabálni, akkor azt lekopogod. A babonásságod arra is utal, hogy tiszteled a hagyományokat.
12. Pszichés jelenségeket tapasztalsz
Valóra válnak az álmaid, bekövetkeznek az előérzeteid, képes vagy mások gondolatát olvasni és így tovább. Valamiféle különleges képességgel bírsz.
13. Megszállottan vonzanak a paranormális, a természetfeletti témák, a mítoszok, a legendák, stb.
Ez azt hiszem, ez nem igényel komolyabb magyarázatot, nem igaz?
Fotó: unsplash.com
Forrás: thoughtcatalog.com