A spirituális emberek között is vannak olyanok, akik előszeretettel ünnepelik a Valentin-napot, míg mások ugyanolyan napnak tekintik, mint az év bármelyik részét. Mindenesetre van 6 olyan dolog, amit biztos nem tesznek meg február 14-én.
Eredetileg a szexet ünnepelték Valentin-napon
A Valentin-nap önmagában véve egy szép ünnep. Ha már a kávénak, a kádban olvasásnak, rejtvényfejtőknek, ejtőernyősöknek is van világnapja, mi a gond azzal, hogy a szerelemnek is jutott? Ráadásul sokkal ősibb, mint a csúnya pulcsik világnapja…
Habár eredetileg nem is kimondottan a szerelmet, sokkal inkább a szexet ünnepelték, mivel ez egy ősi római ünnep, a Lupercalia, és bár homály fedi a teljes eredetét, annyi bizonyos hogy Lupercus és Faunus isteneket tisztelték meg ezen a napon, valamint Romulust és Remust, Róma legendás alapítóit. De ezen a napon lényegében a szex, a szerelem, meg a termékenység dominált.
Aztán jöttek a keresztények, gyorsan lecsiszolták az ünnepet a kőbe vésett naptárról és lett belőle a 14. században Szent Bálint-nap, így már valóban a szerelmesek, a jegyesek és a friss házasok ünnepe lett. De még így is azt lehet mondani: egy szép és kedves szokás.
Tehát a nap varázsa, energiái adottak, akárcsak a halottak napjáé vagy éppen a karácsonyé. Emiatt érdemes szem előtt tartani, mit nem célszerű Valentin-napon tenni:
1. Negatív mantrákat használni
Bármennyire is szomorúnak, magányosnak érzi magát az ember aznap – vagy bármely másnap –, óvakodni kell attól, hogy olyan dolgokat mantrázzunk, mint hogy: „Egyedül fogok meghalni”, „Olyan ronda vagyok, hogy senkinek sem kellek”. Az univerzum csupa fül, pláne a mágikus erejű napokon, így érdemes ügyelni arra, hogy ne kívánjunk rosszat magunknak, sem pedig másnak.
2. Szerelmi kötést végezni
Valentin-napon nagyszerűen működnek a szerelmi mágiák, legalábbis szakértő kezei között. De nem fair arra használni, hogy bárkit is megkössenek a beleegyezése nélkül. Ha éppen remekül is alakul a kapcsolat, akkor sem ajánlott kötést tenni rá, hiszen mi van, ha évekkel később valamiért épp a megkötő válik boldogtalanná? Esetleg váltani szeretne, de képtelen rá, vagy a párja nem engedi el. Sokszor épp az ilyen mágiák miatt alakul ki a se veled, se nélküled szerelmi viszony.
3. Sajnálatot közvetíteni
„Jaj, de sajnállak, hogy nincs senkid és egyedül kell ma lenned.” Ezektől célszerű megkímélni az egyedülálló rokonokat és barátokat. Nem szabad (le)sajnálni őket még akkor se, ha valaki jó szívvel teszi. Lehet hogy csak meg akarja vigasztalni, de valójában sajnálatot közvetít. Együtt lehet érezni az illetővel csendben, akár a tudta nélkül is. Vagy elég lehet egy ölelés, kedves szó, de bölcs dolog kerülni a sablonos megjegyzéseket és a szomorú energiák közvetítését. Amivel igazán jót lehet tenni ilyenkor az egyedülállóval, ha szeretetet közvetítenek felé, mert azzal legalább feltöltik őt és nem lehúzzák!
4. Jelnek venni, ami nem jel
Sokan hisznek a jelekben. Keresik, követik őket. De időnként hajlamosak lehetnek jelnek venni azt is, ami nem jel, vagy mondhatni kreálni egyet magunknak önigazolás gyanánt. Ilyenkor az érzelmeik vezérlik az embereket. Például akadnak, akik jelet keresnek arra, hogy ráírjanak az ex-partnerükre, ami gyakran rosszul végződik. Bármennyire is nagy a kísértés, előre kell menni és nem hátrafelé. Nem szabad bolygatni a múltat csak azért, hogy az ember ne legyen egyedül Valentin-napon. Gondolj szeretettel az exe(i)dre, de ne keresd fel! (Kivéve persze, ha azóta is jó barátok vagytok.)
5. Bánkódni a múlt miatt
A spirituális emberek igyekszenek hálásak lenni a múltjukért, és tanulni belőle. Szeretettel gondolnak vissza rá és jó szívvel nosztalgiáznak. Arra törekednek, hogy megértsék és elfogadják a történteket. Nem emésztik magukat, hogy „mi lett volna“, nem menekülnek vissza a régi időkbe, hogy végül azt a következtetést vonják le: egyedül halok meg és senki sem szeret.
6. Rosszat kívánni féltékenységből vagy irigységből
Nincs azzal semmi baj, ha valaki szomorú Valentin-napon vagy magányosnak érzi magát, hiszen ennek számos oka lehet és teljesen természetes. A probléma akkor kezdődik, ha valaki emiatt rosszat kíván másoknak vagy ontja magából a negatív megjegyzéseket, csak mert valójában féltékeny vagy irigy. Ez egyrészt azért veszélyes, mert így rontást tehet másokra, másrészt pedig kiszúr magával és visszavághat a karma. Ezért akármennyire is nehéz legyen, küldjön az ember szeretetteljes áldást ezen a napon mások (és önmaga) irányába, vagy inkább semmit.
Tetszett a cikk? Akkor az is érdekelhet, hogy mi az a 6 dolog, amit ajánlatos megtennie egy spirituális embernek Valentin-napon!
Fotó: freepik.com