A térdfájás lelki oka: valamit nem akarsz megtenni

Miért fáj a térded? – ezek a térdfájás lelki okai

Sokak életét keseríti meg a térdfájás. Ennek pedig nem feltétlenül csak szervi okai lehetnek. A térd spirituális értelemben az elfogadást, a meghunyászkodást, a tiszteletet, a behódolást szimbolizálja. A letérdelés az alárendeltséget jelképezi, míg az ellenkezője a büszkeséget. Így a térdben jelentkező fájdalom ezekkel állhat összefüggésben, ezért is érdemes ismerned a térdfájdalom lehetséges lelki okait.

Tekintsünk el a lehetséges szervi okoktól vagy a sérülés okozta problémáktól. Tételezzük fel, hogy megjártad az orvost és nincs fizikai oka a térdfájásodnak. Akkor mi lehet a térdfájdalom lelki oka?

Sokszor azért térdelünk le, hogy megkapjunk valamit: a gyógyulást, a vágyunkat (mikor ima közben térdelünk). Régen, amikor lovaggá ütötték az embert, letérdelt, hogy megkapja az elismerést.

A buddhizmus hívei körében szokás, hogy a gyógyulásért fel kell mászni a lépcsőkön a hegyen lévő kolostorhoz. Tudták, ha odaérnek, meggyógyulnak. Félretették a büszkeségüket és alázatosan felkapaszkodtak a gyógyítókhoz. Azok, akik nem hittek eléggé, egyszerűen megfordultak és hazamentek, mert túl nehéz volt számukra felkapaszkodni, mivel nem voltak hajlandóak áldozatot hozni.

Mi lehet a térdfájás lelki oka?

Amikor épp fáj a térded, az azt jelenti, hogy valami olyasmit teszel vagy tettél, ami az elveidbe ütközik, sérti az önbecsülésedet, a büszkeségedet, esetleg félelmet, bizonytalanságot kelt benned. A tested és lelked konfrontálódott és ez jelentkezett térdfájdalom formájában.

Példa:

„Nem akarok eleget tenni a szívességnek, de ha nem teszem, megharagszik a barátnőm.”

„Azt kell tennem, amit a főnököm kér, pedig nem értek vele egyet, de ha nem teszem, akkor kirúg.”

„Gondoskodnom kell a nagyszüleimről, de így nem tudok a saját életemre koncentrálni.”

Egyébként gyakrabban fordul elő a térdfájás az önérzetes, arrogáns vagy makacs személyiségűeknél, akik nem képesek meghajolni az új ötletek vagy mások igaza, elképzelése előtt. A rugalmatlan hozzáállás megakadályozza, hogy az ember könnyebben nézzen szembe a jövőjével és garantálja, hogy fizikai és lelki szinten se haladjon előre.

Rugalmasságod hiányáról beszélnek a térdeid, ha nehezen tudod behajlítani őket. Talán az állhat a lelki okok hátterében, hogy túlságosan mereven ragaszkodsz az álláspontodhoz és talán túl gőgös vagy. Nem vagy elég rugalmas ahhoz, hogy meghallgasd és elfogadd mások érveit. Továbbá, ha nem vagy hajlandó észrevenni bizonyos tüneteket, jelzéseket, előbb-utóbb a tested vagy a sors ha úgy tetszik, térdre kényszerít. Éppen ezért célszerű azt is átgondolni, mi lehet az, amivel kapcsolatban homokba dugtad a fejedet.

A térd- és ízületi fájdalmak metafizikai okai

A térdek olyanok az embernek, mint a lengéscsillapítók az autónak. Jelentős súlyhordozók, így, ha ez a súly túl nehéz lesz, a térdek fájni kezdhetnek a terheléstől. Ez a teher nem feltétlenül fizikai, hanem érzelmi súly is lehet, ami ugyanolyan nehéz tud lenni.

A víz a térdben az érzelmi energia megtartását jelzi, különösen az önátadással szembeni ellenállást, vagy túl sok érzelem van bennünk ahhoz, hogy megbirkózzunk vele.

A gyulladt térd azt jelzi, hogy valami vagy valaki ingerültté vagy dühössé tesz.

A kimozdult térd ellenállást mutat az engedéssel szemben. A térd már nem bírja a nyomást, ezért összecsuklik.

Louise L. Hay Gyógyítsd meg az elméd c. könyvében ez áll a térdfájdalomról:

A térdek, akárcsak a nyak, a rugalmassághoz kötődnek. A térdek fejezik ki a meghajlást és a büszkeséget, az egót és a makacsságot. Amikor előre haladunk, gyakran félünk a meghajlástól és rugalmatlanná válunk. Ez merevíti az ízületeket. Szeretnénk előrelépni, de nem akarunk változtatni a szokásainkon. Ezért tart olyan sokáig a térd gyógyulása, mert akadályozza az egónk: belevisszük a büszkeségünket és az önigazságunkat.

Ha legközelebb térdfájást tapasztalsz, kérdezd meg magad, öntörvényű vagy-e, ha igen, mivel kapcsolatban, hol, miben nem vagy hajlandó meghajolni? Dobd el a makacsságot és engedd el. Az élet áramlás, az élet mozgás, és ahhoz, hogy kényelmesen haladjunk, rugalmasnak kell lennünk és együtt kell mozognunk vele.

Más-más lelki üzenete van a bal és a jobb térd fájdalmának

A bal térdfájás hátterében a következő okok állhatnak:

  • Bizonytalan vagy a jövőddel, a sorsoddal, a tetteiddel kapcsolatban.
  • Nem vagy fogékony különböző élettapasztalatokra.
  • Nem mersz a szíved szerint cselekedni és félsz a tetteid lehetséges következményeitől.
  • Folyamatosan stresszelsz, szorongsz.

A jobb térd fájdalmát a következők okozhatják:

  • A határozottság hiánya.
  • Nem engedsz az egódból.
  • Olyat teszel, amit valójában nem szeretnél.
  • Frusztrált vagy, mert nem vagy képes olyan dolgok megtételére, amelyekre korábban igen.

Fotó: freepik.com
Forrás: ravenstarshealingroom, healing-affirmations

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!