Mikor apámmal láttam először a moziban, még nem értettem. De azóta felnőttem, és vagy tízszer láttam – ha nem többször –, mert végre megvilágosodtam és azóta imádom.
Egy különleges, nem hétköznapi teremtés, Amelie (Audrey Tautou) világába kalauzol el minket a film. Amelie élete bárkié lehet. Az enyém, az olvasóé, akárkié. Csak ki kell nyitni a szemünket és részt venni a játékban, ami nem más, mint az életünk megélése, ami akár egy mese is lehet. Olyan világot teremthetünk magunknak, amilyet csak akarunk. És igen, vannak az Amelie félék, akik kilógnak a sorból, akikre sokan azt mondják „flúgos”, és hogy soha nem fog beilleszkedni a társadalomba. De lehet nem is akar, mert neki úgy tökéletes a világa, ahogy van és mert valójában nem flúgos, „csak” egy fantáziadús lélek, aki felmeri vállalni önmagát.
Erről szól Amelie csodálatos élete, ami nem véletlenül söpörte be anno az Oscar-, az Európai film-, a Cézar-, a BAFTA- és a Golden Globe díjakat.
Amelie Poulain-nek teljesen hétköznapi az élete. Kislány korában képzelt barátai voltak, és a többi gyerektől eltérően cipőtisztítókrémből készített palacsintát, ujjairól ette meg az epret, fülére akasztotta a cseresznyét és vicces papírmasékat készített.
Aztán tizennyolc évesen elköltözik otthonról és Párizsban próbál szerencsét. A Montmartre-on, a Kék Malom bisztróban szolgál fel, ahol közeli barátokra tesz szert. A szomszédjaival bensőséges, meghitt kapcsolatot ápol. Az élete aznap változik meg, amikor a hírekben bemondják Diana hercegnő halálát és felfedez egy rejtett zugot a fürdőszobájában, ahol egy kis dobozkát talál, amiben egy kisfiúnak a kincsei lapultak. Ekkor eldönti, hogy visszaadja a dobozt a tulajdonosának. „Ha sikerül az egy jel, és ezen túl jobbá teszi majd mások életét. Ha nem, akkor mindegy.”
Természetesen a doboz kalandos úton, de célba ér, és Amelie élete megpecsételődik. Kerek lesz számára a világ, és egyensúlyba kerül önmagával. Onnantól kezdve mindenkinek csak segíteni akar, és kifejezetten keresi erre a lehetőségeket. Összehozza a szerelmes párokat, látást ad a vak embernek, életkedvet az életunt festőnek, reményt a feleségnek, aki azt hitte, hogy a férje nem szerette és ugyancsak hitet és ihletet ad egy bukott írónak is. Egyszóval, mindenki életét megváltja. Csakhogy közben szerelmes lesz, és ez okozza benne a konfliktust, hogy mindenkinek tud segíteni, csak magának nem. De miközben megfejti a titokzatos fényképgyűjtő Nino Quincampoix (Mathieu Kassovitz) kilétét, aki ugyanolyan habókos, szórakozott és individuum, akárcsak ő, Amelie érzi, hogy ő a lelki társa. Ezért jeleket hagy maga után, hogy elvezesse magához: izgalmas szórólapokat készít, cetliket, nyilakat hagy lépten-nyomon, és még Zorrónak is beöltözik. Végül Nino megérkezik hozzá…
Egy igazán szép film
Megható és egyszerre meghitt a rendezése (Jean-Pierre Jeunet). Szép. A képek gyakran melegséget, örömöt, és izgalmat árasztanak magukból. Barátság, biztonság, otthonosság érzetét kelti az emberben. Táncoló poharak a szélben. Ujjak, amik a babszemek közé fúródnak. Nekem a legszebb jelenet benne az, amikor megérkezik hozzá Nino, Amelie pedig megmutatja, hova adjon neki csókot. Egyet a homlokára, egyet a szemhéjára, és egyet az ajkaira.
Részletesen mutatják be a szereplőket, a gondolataikat, érzéseiket, életüket, és aprólékosan tárja fel előttünk a narrátor az eseményeket. A filmzene meg egyenesen mesés! A múlt századi pezsgő, vidám Párizst idézi, a szerelmeseket, a bohémeket, a szabad lelkű szellemeket. Ez az andalító szellemidézés Yann Tiersen műve.
Amelie élete lehetne a mintaélet?
Adott egy nő a mindennapokban. Aki lélekben egy különös személyiség, akire azt szoktuk mondani, hogy furcsa, mert… kicsit eltér a megszokottól. Ugyanúgy dolgozik és él, mint mások, de jóhiszemű, önzetlen, szeretetteljes, és együtt érző. Azért van azon mindennap, hogy valami jót tehessen másokkal, mert ezáltal úgy érzi, segített a világnak, és közben saját lelkével is jót tesz, hiszen mindenki szereti azt az elégedett érzést, hogy: na, most valami jót cselekedtem. Amelie egy ilyen hétköznapi hősnő, aki boldogságot és örömöt csempészik mások életébe. De mi van akkor, ha fordul a kocka, és a hős van bajban? Hiszen ha a hős élete nem rendezett, akkor hogy tudna másokon segíteni? Így a környezet kezdi meghálálni önmagát, és segít be Amelie-nek, hogy végre ő is igazán boldog lehessen. A kölcsönös segítségnyújtásról, az önzetlen szívességekről és barátságokról szól ez a film. Arra hivatott, hogy erre emlékeztesse az embereket, és hogy ösztönözzön, fedezzük fel a saját világunkat, álmodjunk, képzeljünk és kezdjünk el játszani, megélni az életünket. A szerelem mindehhez a ráadás, mert ha két ember teszi ugyanezt, akkor még érdekesebb tud lenni az élet.
