Nagyon durva kérdésekre igyekszik választ adni ez a film, illetve a könyv, A viskó. Miért engedi Isten a szenvedést? Miért volt olyan kegyetlen, hogy keresztre küldte a saját fiát? Miért nem bünteti meg az „igazi” gonoszokat? A film után sokan érezhetnek megvilágosodást, eufóriát, döbbenetet vagy értetlenséget.
A viskó című könyvet a kanadai William Paul Young írta, és 2007-ben adta ki. Igaz, hogy eredetileg karácsonyi ajándéknak szánta hat gyermeke részére és nem akarta publikálni, csak barátai unszolásának tett eleget, a kérésnek hogy kiadják. Csakhogy éreztessem, mekkora sikere volt: a New York Times első számú bestsellere volt 2008 júniusától 2010 elejéig.
Azért lett A viskó a könyv címe, mert ez egyfajta metafora arra, hogy egy viskót építünk magunk köré a fájdalmunkból, a sérelmeinkből, a szégyenünkből, ahová beragadunk.
A sztori
A főszereplő Mackenzie Allen Philips (Sam Worthington), de mindenki csak „Macknek“ szólítja. Van egy gyönyörű felesége, két lánya és egy fia. Az egész család vallásos, rendszeresen járnak templomba, de Mack kissé hadilábon áll Istennel gyerekkora óta. Ugyanis a piás apja folyton verte a feleségét, meg őt is, míg nem Mack mérget tartó keze megbillent apuka piája fölött…
Aztán egy családi kirándulás alkalmával az idősebbik lánya és fia felborul egy kenuban. Mack azonnal a segítségükre siet. Ám eközben eltűnik a legkisebb – és talán legkedvesebb – lánya és később a véráztatta ruháját egy viskóban találják meg, aki sajnos a „katicás gyilkosnak” titulált pedofil rabló újabb áldozata lett. Nem csoda, hogy Mack hite finoman szólva is megrendül és elveszíti a kapcsolatát szeretteivel. Olyanok lesznek, mint egy szellemcsalád. Mack természetesen magát hibáztatja a történtekért, hogy nem tudta megvédeni Missy-t.
Mack egy napon kap egy rejtélyes levelet „Papától”, vagyis Istentől (Octavia Spencer). Igen, őt ilyen bensőségesen szólítja a család. A levélben az áll, hogy várja őt a kunyhóban és szeretné vele helyrehozni a kapcsolatát.
Mack el is utazik, hogy találkozzon Papával, ahol tényleg megtörténik a csoda. A téli tájból pár méterre tavasz lesz, egy gyönyörű, paradicsomi környezetbe vezeti el őt Jézus, ahol találkozik a barátságos Istennel. Illetve ott ismeri meg a Szentlelket, Sarayut is, és kész is a Szentháromság. Onnantól kezdve Mack ott fog nyaralni, jobban mondva terápiázni náluk…
Érdekes eszmecseréket folytat Papával, Jézussal és Sarayuval az emberi természetről, a hitről, a gonoszról és Istenről. Igyekeztek az ő szemszögükből válaszolni meg azokat a nagy kérdéseket, amelyekre mind tudni szeretnénk választ, és hogy ők miként élik meg az emberek tetteit, bűneit és anno Krisztus keresztre feszítését. Feltűnik még egy női alak is, Sophia, aki Isten bölcsességének megtestesülése. Az ő feladata elérni, hogy megmutassa Macknek, hogy Istennek igenis van szíve és nem mindig esik jól meghoznia bizonyos döntéseket. Aztán megmutatja neki Missy-t, aki boldog és jól érzi magát a Mennyekben.
Végül Papa eléri, hogy Mack képessé váljon a megbocsátásra. Megbocsát apjának és a gyilkosnak majd megmutatja, hol van Missy teste elrejtve. Miután Mack meggyógyult, megbékélt, helyre állt a kapcsolatuk, felajánlják neki, hogy ott maradhat velük és persze Missy-vel. De Mack úgy dönt, hazamegy. Akkor felébred és a viskóban találja magát, ahol nemrégiben a dührohama után elaludt. Ám hazafelé balesetet szenved és jó alkalom nyílik arra, hogy helyrehozza családjával is a kapcsolatát, főleg a nagyobbik lányával, aki saját magát okolta Missy haláláért.
A filmből nem derül ki, de a regény végén sikerül felderíteni a katicás gyilkos kilétét és rács mögé juttatni, aminek egyébként szép befejezése van. A család többé nem csonka család és Mack is megtalálta szívében Papát.
A viskó c. film nagyon szép és igényes. Gyönyörű tájakra kalauzolnak bennünket, törekednek az érthetőségre és a jó színészek mindig élvezhetővé varázsolnak egy filmet! De lássuk be, sok kérdés marad bennünk utána! Nagyon sok bölcsességet is kapunk vele, de egyes kérdések ugyanúgy nyitva maradnak.
Mit tudtunk meg A viskóból?
Hogy Isten mindenkit szeret, a jót és a gonoszt egyaránt.
Egyáltalán nem boldog, amikor meg kell valakit büntetnie, fájdalmat kell okoznia vagy ezt végig kell néznie. Ugyanis nem mindenről ő tehet, itt is a Gonosz állt a háttérben.
Sosem hagyta el Jézust, végig vele volt a kereszten is és ugyanúgy szenvedett vele.
A lelki sebek gyógyulásához meg kell bocsátani magunknak és az ellenünk vétkezőnek is.
A rossz létezésének oka a szabad akarat. Minden rossz a világban saját hibáink és rossz döntéseink következménye.
Mi emberek túl könnyen ítélkezünk. Azt hisszük tudjuk ki jó és ki rossz, és hogy mi mik vagyunk. Pedig mindez relatív. Isten szemében egyformák vagyunk, ezért olyan nehéz neki a döntés.
Istennek mindenre oka van. Arra is, hogy engedje a rossz dolgokat megtörténni. Sajnos mi emberek ezt nemigen láthatjuk át, azokat a nagyobb összefüggéseket, amiket Papa igen, azt a sok okot és okozatot, ami az isteni terv része. Ezért kell maximálisan bízni és hinni benne, hiszen ő minket szolgál.
Ugyanakkor ki van mondva: azért nem kapunk magyarázatot a nagy-nagy kérdéseinkre, mert Istennek nem dolga megmagyaráznia a tetteit, sem pedig bizonyítania bármit is. Köszi…