A boszorkányság nem ott kezdődik, hogy a boszik csúcsos kalapban pálcát suhintgatnak, átkokat szórva tűzcsóva jön ki a kezükből és úgy repülnek, mint Superman. Ja, és az időt sem fagyasztják meg. Rengeteg félreértés kering a boszorkányokkal kapcsolatban. Vizsgáljuk meg történelmi szinten azt a kérdést, hogy kik is valójában a boszorkányok. Előljáróban annyit: nem wiccák.
Tehát, más ez a fajta ősi boszorkányság – amit legfeljebb anno nem így neveztek – és más a wicca is. És sajnos az ősi boszorkányság kapott a középkorban egy igen csúnya színezetet. Hozzá kell tenni, biztos volt, aki erre rátett egy lapáttal, hiszen bizonyára akadt olyan, aki tényleg elátkozta a szomszédját vagy elcsábította a másik férjét. Kezdésnek leszögezhetjük azt, hogy boszorkányság mindig is létezett és a pogányságban nőtte ki magát, ami majdhogynem egyidős az emberiséggel. Erre jó bizonyítékok a barlangrajzok is, amiken őseink a természet szellemeihez fohászkodtak a sikeres vadászatért. De ott vannak a híres esőtáncok és az étel-italáldozatok az isteneknek a jó termésért. Aztán ennek a szép hagyománynak vége is lett, ahogy megkezdődtek a középkorban a boszorkányüldözések és kitárta félelmetes karmait az inkvizíció. Tehát a kultusz a 18. század elejéig virágzott és a 19. század végén került ismét előtérbe, amikor is sikeresen összekeverték a wicca vallással, mint „modern boszorkányság”.
Ugyanakkor a sötét középkor híresen buta és barbár volt. Eluralkodtak a hiedelmek, minden sarkon a gonoszt látták ólálkodni és bűnbakok kellettek. Ők lettek a boszorkák, akik a rossz termésről, a betegségekről, a szegénységről és még kitudja mi mindenről tehettek.
És tudjuk jól, hogy még csak igazi boszorkánynak sem kellett lenni ahhoz, hogy valaki máglyán végezze. Olyan „erők” mozgatták az embereket mint a félelem, irigység, féltékenység és ez elég volt ahhoz, hogy feljelentsék a másikat.
Vicces eredet, és a boszorkány mint sokoldalú egyén
Elsőre nagyon bulisnak fog tűnni a boszorkány szó eredete. A baszargan, baszirgan ótörök szavakból származik, amelynek a basz- („nyomni”) igető az alapja. Igazából innen ered a magyarok által oly népszerű és sűrűn használt, közkedvelt igéje. Mondd, hogy vágod, mert ennél szebben már nem írhatom körbe…
Úgy jutott ehhez a „megtisztelő” definícióhoz a boszorkány, hogy egy kéjsóvár perszónának tartották, aki éjszaka besurrant a kiszemelt férfi házába és pofátlanul rácsücsült az alvó ember mellére, hogy „megnyomja” őt az éjjel, amivel kellemetlen vagy éppen szexuális álmokat idézett elő. (Persze ezt simán megtehette akkor bármely nő is, akit a légyott után nem leku**áztak, hanem leboszorkányoztak.)
De a boszorkányokhoz sorolták azt a „bűbájos” és „igéző” személyt is, akit szintén a gonosszal és romlottsággal hoztak összefüggésbe. Ráadásul a bű és a báj gyökérszavak eredete is összekapcsolható a boszorkányéval, ugyanis e szavak az ótörök báj szóból erednek, ami a következőket jelenti: kötelék, bilincs. Később már nem feltétlenül gonosz személyként kezelték őket, hanem mint a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő.”
Visszakanyarodva az őskortól egészen a középkor végéig, a boszorkányok lehettek gyógyítók, jövendőmondók, füvesemberek, bábák és mindenféle varázstudó egyének.
A kivételesen nagyhatalmúak nem csak csodálatos módon gyógyíthattak, hanem éppen életet is elvehettek. Mint már említésre került, képesek voltak megigézni, elbájolni az embereket. Megköthették az illető személyt, legyen szó fizikai vagy lelki szinten. Példádul a látását (ergo megvakult), a kezeit (ne tehessen semmit), a nyelvét (ne beszélhessen), a szívét (hogy valakit szeressen, vagy éppen hogy ne). Ezt megtehették szóban is, de bevált módszer volt a csomó készítése, ami jelképezte az átkot, amit aztán a célszemély közelében rejtettek el. Más boszorkányok pedig pont ezzel ellentétesen cselekedtek és levették az átkokat.
Mert mint azt tudjuk, nem csak emberből, angyalokból és minden másból létezik a jó és gonosz verzió, hanem a boszorkányokból is.
Végezetül, a híres bájitalkészítés tudományukat se felejtsük el, amivel ugyancsak gyógyítottak, vagy egy asszony termékenységét, esetleg egy férfi potenciáját növelték. Persze a leghíresebb a mai napig mindközül a szerelmi bájital. Állítólag az időjárás alakításához is értettek, és képesek voltak vihart, jégesőt, hófúvást, akármit előidézni.
Boszorkányfajták, avagy szakmára specializálódott boszik
Hiszed vagy sem, eredetileg a boszorkányok nem Amerikából „érkeztek”. A legtöbb néprajzi tény és információ róluk a régi Svájcból, Ausztriából, Magyarországról, és a német területekről származik. Elvégre, ha a szó is a törököktől ered, gondolnunk kell arra, hogy olyan területek jöhetnek szóba, ahol jártak, vagy amik szomszédságban állnak azokkal a helyekkel.
Mindenesetre a régi néphit szerint a boszorkány egy olyan nő, aki természetfeletti, illetve démoni képességekkel rendelkezik. A férfiakat boszorkánymesternek nevezték, akik irányították a boszorkányok tevékenységét. Ezek után milyen „véletlen” egybeesésnek tűnhet az, hogy idővel cédának nevezték a boszorkányokat, ami a mai prostituált nők régi jelzője, és akiket ugyancsak egy férfi szokott „koordinálni”… ugye képben vagy?
Úgy tartják, minden boszorkány rendelkezik csodás erőkkel, és tudásukat öröklik vagy egymástól tanulják. Az öröklésnél a szülő a gyerekre (anya a lányára, apa a fiára) hagyja a tudományt.
A boszorkányoknak fajtájuk is létezett. A latin eredetű striga, azaz „seprűs boszorkány”, varázslónő, aki különböző állatok alakját képes felvenni. WOW. A malefica (nő), ritkábban maleficus (férfi) a „rontó”, „ártó” boszorkány. Magyarországon a népmeséből ismeretes vasorrú bábával is azonosítják őket. Aztán ott vannak a bűbájosok (a Charmed rajongók legnagyobb örömére), akinek tevékenysége a bűvölés-bájolás.
Viszont jó tudni, hogy van egy finom kis teológiai különbség a boszorkány és a varázslónő között aszerint, milyen formában hívták segítségül a démoni erőket. A varázslónő parancsolt, a boszorkány inkább feladatokat teljesített és utána követelt.
Tovább is van, mondjam még?
A tejboszorka volt az ingyenélő, aki a falu bármely tehenét meg tudta fejni. Ült szépen otthon és egy zsebkendő vagy asztalterítő sarkát „fejve” varázserejével kicsalta a tejet a kiszemelt tehéntől. Ez azért mekkora kunszt már!
Az istállóboszorkány célja az volt, hogy a jószágot (tehén, kecske, borjú, disznó) megbetegítése. Véres tejet adott a tehén, amikor már meg volt rontva. Egy másik típus a lóboszorka, aki rontásával riogatta a lovakat, amik megvadultak, megbetegedtek vagy meg is haltak. Ilyenkor a gazda az istállót csipkebogyóval próbálta védeni úgy, hogy a küszöb alá ásta, mert a boszorkány nem tud tőle belépni. Bevált szokás volt az, hogy a veszélyeztetett állatot ördögcérnával megsuhintják, ezzel hozva fájdalmat, szenvedést, akár halált a rontás küldőjére. De a fehér üröm elégetése is szokás volt, mert állítólag nem bírják a boszorkányok a növény füstjének szagát.
Fotó: pixabay.com
Forrás: Szendrey Ákos – A magyar néphit boszorkánya
