Őszintén mondom, ez egy olyan film volt, amikor nem a meghatódottságtól, hanem a röhögéstől sírtam. Bár az Életrevalók c. film kimondottan humoros, de tökéletesen átjön az üzenete! Az igaz történet lényege nem más, mint hogy szeressük az életünket – amiből jelenleg csak ez az egy, a mostani van –, ne tékozoljuk el, hanem éljük meg!
A 2004-es Életrevalók besöpört egy rakat díjat. A francia drámai vígjáték film igen népszerű lett, mert rendkívüli a mondanivalója és ráadásul humorba csomagolva kimondottan élvezetes és üdítően változatos lett.
Magát a filmet Philippe Pozzo di Borgo Le Second Souffle: Suivi Du Diable Gardien című könyve alapján készítették, ami 2012-ben itthon is megjelent Életrevalók címmel.
A könyv, ahogy a film is, igaz történeten alapszik: a Pommery Pezsgőgyár ügyvezető igazgatója, Philippe Pozzo di Borgo 1993-ban 42 évesen, egy siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult. A közel-keleti származású Abdelt pedig a származása, szociális helyzete miatt nézték ki a társadalomból. Philippe később ördögi őrizőjeként nevezi őt.
A sztori
A nehéz sorsú, rosszéletű, de nagydumás szenegáli férfi, Driss (Omar Sy) csak a segélyét akarja megkapni. Egy aláírás kellene neki, ám helyette mindjárt munkát kap. A mozgássérült Philippe-t (François Cluzet) kellene gondoznia. Bár semmi kedve hozzá – nem hogy képzettsége –, de munkaadója azzal cukkolja, hogy egy hónapig se bírná ki. Ez persze mindjárt kellően motiválja Drisst, aki megmutatja, milyen akaratos, kitartó, keménylegény tud lenni. Elszegődik ápolónak.
Eleinte mindenki ki van tőle bukva: nevetlen, tiszteletlen, arrogáns, műveletlen, bunkó és nem is ápoló. De pont ez fogta meg a gazdag, francia arisztokratát, Philippe-t, akinek nem tutujgatásra, szánalomra van szüksége, hanem arra, hogy úgy bánjanak vele, mintha semmi baja nem lenne. Nem tömény szeretetre, hanem életre vágyik.
Mindjárt kezelésbe is veszik egymást. Philippe próbál egy kis kultúrát verni Drissbe, aki pedig humort, lazaságot igyekszik a munkaadójába csepegtetni. Találkozik az ellentétes világuk, de mégis tökéletesen megértik egymást – nincs több fal a „sznob” meg a „proli” között –, és az egy hónap egy szempillantás alatt eltelik és igazi barátság alakul ki közöttük. Persze Drissnek meg kellett küzdenie az ápolás nehézségeivel, bár csak neki volt az, a nézőnek inkább kabaré. Hogy lehet valaki olyan lökött, hogy forró teával locsolja a rokkant lábát, mert az úgysem érzi?! Idézem: „Beszarás!“ És ki gondolná, hogy az egészségügyi harisnya felhúzása férfiak között túl intim és még szívességből sem csinálnák egymásnak? A szomszéd szerint nem vágta, hogy sírok-e vagy nevetek.
Miközben összebarátkoznak, megismerjük Driss szomorú gyerekkorának történetét és Philippe balesetének körülményeit is.
Legyen elég ennyi ízelítőnek, komolyan mondom, hogy a filmet látni kell! Nem csak azért, mert valahol felüdíti a lelket, hanem mert őszinte mosolyt csal az arcodra, és értékes mondanivalója van!
Mit tanít nekünk az Életrevalók?
Becsüljük meg a családot, az életünket és mindazt, amink van. Egy családunk, egy életünk van. Legyünk hálásak az életünkért és a benne élőkért!
Szeressük az életet és használjuk ki. Mert csak a MOST van. Most kell élni.
Próbáljuk meg nem eltékozolni ezt a jelenlegi egy életünket.
Érdemes feszegetni a határainkat, mert ha kilépünk a komfortzónánkból, csodákra vagyunk képesek. A tipikus rosszfiú Drissből is ápoló lett, majd saját vállalkozást indított. Philippe pedig… na a lényeg, hogy az ő élete is happy end lett. A film azt sejteti, hogy sokunkban több rejlik, mint amennyi elsőre látszik, és jó, ha van valaki, aki elindít bennünket az úton. Ezért ne ítéljünk soha első benyomás (se bőrszín, se a múlt) alapján.
Sokan vágyunk arra, hogy kitörjünk a ránk vasalt sztereotípiából. Driss sem akart mindig a bugyuta vagy sötét múlttal rendelkező fickó lenni, mint ahogy Philippe sem a tolókocsiba ragadt házsártos gazdag pacák. Mindketten kitörtek a rájuk ragadt szerepek világából.
A remény óriási erő. Aki remél, az hegyeket képes mozgatni. Csak a remény és hit segíthet abban, hogy kimásszunk életünk legsötétebb gödreiből.
Aki hisz a sorsban, a karmában, az gondolhat arra, hogy Abdel Sellou, illetve Driss és Philippe találkozása is sorsszerű volt. Mindketten tanultak valamit egymástól. Visszaadtak valamit a másiknak. Új életet adtak egymásnak.
