Az igaz történeten alapuló Igazából mennyország tényleg egy olyan film, ami után a nézőnek még kicsit tovább kell ücsörögnie, és meg kell várnia, amíg véget ér a menete az érzelmi hullámvasúton, amire felült. Egyszerre megható, dühítő, ámulatba ejtő, és minden percét megéri.
A sztori
Todd és Sonja Burpo tipikus amerikai – hívő – család két gyerekkel. Teljesen átlagos életük megváltozik azután, hogy a négyéves fiuk, Colton majdnem belehalt a vakbélgyulladásba. Szerencsére sikerül időben megműteni, tökéletesen fel is épül, de mikor visszatér, arról kezd beszélni: járt a mennyben. Holott meg sem halt. Persze egy spirituális ember tudja, hogy simán lehetett testen kívüli élménye, de az emberek egyik nagy problémája az, mégis miként járhatott a mennyben, ha meg sem halt. Ugorjuk át ezt!
Ami igazán megdöbbentő a 2014-es filmben, hogy az egész közösség, és maga a család is, kétkedve fogadják Colton állításait, még az édesapja, a tiszteletes is. Mindenki elmondja, hogy hinni akar neki. Mégsem tudják feltétel nélkül elfogadni, mert túl „egyszerű”, túl „könnyű”. Inkább tűnik egy kisfiú színes ábrándozásának, mígnem elkezd olyanokat mondani, amitől leülnek. Persze a szkeptikusoknak erre is van magyarázata, ahogy mindig. Colton élménye lehet hallucináció, stressz, a hormonok is kiválthatták, de a vallás, neveltetés is közrejátszhatott.
Ettől olyan jó ez a film, hogy életszerű
Nem arról van szó, hogy egy kisfiú járt a mennyben és a vakbuzgó családja elhiszi. Nem is az volt az első dolguk, hogy hasznot húzzanak belőle és nyomban megosszák az egész világgal (pedig igencsak rájuk fért volna a pénz). Nagyon érdekes és üdítő volt látni a tiszteletes lelki tusáját önmagával, aki hitről prédikál és arról, hinni kell a gyerekeknek, de ő maga nem képes rá, amíg persze meg nem kapja a maga bizonyítékát.
Ugyanilyen meglepő és valahol felkavaró volt a hitgyülekezeti vezetők reakciója is. Egyrészt, ők maguk sem képesek hinni Colton történetében. Másrészt, nehezükre esett elfogadni, hogy Todd tiszteletes válságos időszakon megy keresztül, aki nem kíván olyan dologról prédikálni, amiben nem tud hinni. Eljutott az önreflexiójában ahhoz a kérdéshez: hogyan beszélhetne arról, amiben maga sem hisz?
Pedig mindenki tudni akarja a választ, méghozzá tőle. Valóban járt a fiú a mennyben vagy sem? Ő a tiszteletes, neki kellene tudnia. De ez a szép a sztoriban, ami azt mondja: még egy tiszteletes sem tudhat mindent. Ugyanolyan ember, mint bárki más. És ugyanúgy szívhatják a vérét az emberek azért, mert a fia azt állítja hogy járt a mennyben, ahogy a gyerekeit is szekírozzák érte a suliban. Nem mindenki borult térdre annak hallatán, hogy egy négyéves kisgyerek Jézussal sétált a mennyekben, és angyalokkal diskurált, akik énekeltek neki.
Mit tanulhatunk az Igazából Mennyország című filmből?
A film valahol egy görbe tükör. Rámutat arra, hogy bármennyire is vágyunk a csodára, a csodás történetekre, mikor megkapjuk őket, mégsem tudunk hinni bennük. Végre történik valakivel valami olyan, ami igazolná a hitünket, és azt mondjuk: áh, hát ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Hiszen, miért épp vele történik ilyen csoda? Mivel különb ő mint a többiek? Valamiért jobban szereti őt Isten másokhoz képest?
Nem az a célja az Igazából Mennyországnak, hogy bizonyítékokkal szolgáljon, átmossa a fejünket és hívőt faragjon belőlünk. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az apa-fia kötelékre, a családi összetartásra, és az önmagunk elvesztésére majd megtalálására, és épp ettől élvezhető bárki számára a film. Van néhány érzelemdús monológ benne, ami valószínűleg könnyre fogja fakasztani a nézőket, pláne akkor, ha van gyerekük vagy érte már veszteség az életben.
Sokak véleménye az – ahogy az gyakran megesik –, hogy a 2010-es Todd Burpo-Lynn Vincent: Igazából mennyország című könyv, ami alapján a film készült, sokkal mélyrehatóbb. Aki teheti, olvassa el, de ettől függetlenül a filmet is érdemes megnézni, ugyanis a színészektől nagyszerű alakítást láthatunk, és a kis Colton is tüneményes. Érzelmileg egyáltalán nem gejl, valóban egy könnyű, szórakoztató és gondolatébresztő produkció. Végezetül: van egy hatalmas csattanó a végén, amit nem lövök le.
Szóval, a fim egyik nagy tanulsága az, hogy ne nézzük bolondnak a gyereket!
A másik pedig: nem baj, ha néha eltévelyedünk. Ér elbizonytalanodni, kérdéseket feltenni, mert így találhatunk vissza önmagunkhoz újra meg újra.
