Háromszor is megnéztem a Keleti nyugalom – Marigold Hotelt. Fantasztikus film és tényleg, miközben nézi az ember, azt érzi: megpihen a lelke. Nem azért, mert olyan csodálatos látványelemekkel van tele. Sokkal inkább a benne található monológok és a történetszálak mondanivalója az, ami segít kikapcsolódni és feltöltődni.
A sztori
Hét angol nyugdíjas életéről szól a film. Gondjaik vannak, változásra vágynak, elegük van a jelenlegi életükből. A közös bennük az, hogy rátalálnak a lélegzetelállító Marigold hotel reklámjára. Az indiai Jaipurban található a paradicsomi hotel, ahol mesés körülmények között leélhetik életük hátralevő részét.
Mindjárt szedik is a sátorfájukat és mikor megérkeznek: nem azt kapják, amire számítottak. A helyszín nem éppen édeni. Mindennek a tetejében nem számoltak a zajos helyiekkel és a zsúfolt várossal. Épp az ellenkezőjét kapták mindannak, amihez hozzászoktak.
A legtöbben mégis maradnak és új életet kezdenek. Egyesek lelkesen igyekszenek meglelni egykori szerelmüket, míg mások a romokban heverő házasságukat készülnek megmenteni. Egy özvegy szeretné meglelni az élete új értelmét a férje halála után, míg más új szerelem után sóhajtozik. Egy idős, kissé rasszista, házsártos vénasszony pedig csak a műtétjére vár. Mindeközben pedig szépen összebarátkoznak és összefonódik a sorsuk.
Igazán életvidám, boldog film, melyben ráadásul betekintést nyerünk az indiaiak életébe. Az embernek valósággal megjön a kedve az utazáshoz!
Olyan nagy nevek vettek részt a produkcióban és tették még élvezhetőbbé a filmet, mint Judi Dench, Maggie Smith, Bill Nighy és Tom Wilkinson.
Akit pedig magával ragad az első rész, az egyenesen követelni fogja a második részt is: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel, amelyben még otthonosabban mozognak a helyben maradt nyugdíjasok, az életük lassan révbe ér. Elégedetten, izgalmak közepette élik napjaikat.
Mi a Keleti nyugalom – Marigold Hotel mondanivalója?
A film egyik nagy tanulsága természetesen az, hogy egy életünk van. Ugyan sok dobásunk lehet, de igazán nagy esélyek csak egyszer vagy kétszer akadnak.
Nem kell ahhoz nyugdíjasnak lenni, hogy az ember átgondolja: boldog vagyok? Büszke lehetek eddigi életemre és sikereimre? Sikerült nyomot hagynom a világban? Azzal foglalkozom, amit igazán szeretek? Azzal élek, akivel igazán szeretnék? Ott élek, ahol valóban boldog lehetek?
A Marigold Hotel másik nagy mondanivalója pedig nem más, mint hogy: sosincs késő. Nincs késő egy új élet kezdéséhez, sem ahhoz, hogy belevágjunk egy új kalandba. Sosincs késő kimondani az érzéseinket vagy megtenni azt, amire mindig is vágytunk, és olyan irányba terelni az életünket, amilyenbe szeretnénk.
Végezetül: az időnk nem végtelen. Nem tudhatjuk, mikor ér véget. Érdemes hát olyan alaposan megfontolni, mire szánunk időt. Egyedül a MOST számít. A múlt elmúlt, a jövő még meg sem történt és itt, a jelenben lehetünk rá hatással. Nem érdemes arra várni, hogy majd egyszer sok pénzünk lesz, majd egyszer lesz családunk. Nincs tökéletes időpont a szerelemre, a gyerekvállalásra, az újrakezdésre, az élésre. Az élet az, amivel megtöltjük. Néha jó, néha rossz időket élünk, de ahogy a filmben is elhangzik: mindig van jobb.
„A végén minden jóra fordul. Ha még nem jó, akkor nincs itt a vége.”