Nagyon elgondolkodtató, fajsúlyos tartalommal ellátott film Az utolsó szó. Arról, hogy a gondolatébresztés szórakozva történjen, Shirley MacLaine gondoskodik, aki egyenesen ragyog ebben a filmben.
A sztori
Harriet (Shirley MacLaine) egy nyugdíjas, de korábban rendkívül sikeres üzletasszony volt. Hihetetlenül kemény, szilárd, nyers őszinteséggel megáldott… mondhatni tökös asszony. Márpedig ezt nem sokan díjazzák a környezetében. Egyre inkább elszigetelődött az emberektől, magányosan tengeti napjait és kezd egy házsártos öregasszonyra hasonlítani. Egy szép napon kezébe akad egy gyászjelentés és arra gondol: milyen csodálatos ember volt az elhunyt!
Aztán ráébred arra, hogy ő sem él örökké, ellenben szeretné, ha róla is ilyen fantasztikus dolgokat írnának, miután elhunyt. Nem akarja a véletlenre bízni a magasztosnak képzelt sorokat, ezért megíratja a gyászjelentését egy fiatal újságíróval (Amanda Seyfried), ami borzalmasra sikeredik. A valóságot kapta Harriet és a legkevésbé sincs vele megelégedve (hiába, hogy magának köszönheti), ezért nem marad más… változtatni kell az életén.
Ezért lassacskán összebarátkozik az újságíróval, Anne Shermannel, akivel új kalandokba vágja fejszéjét. Olyan életet kezd el élni, amire csakugyan büszke lehet. Új élete boldogsággal, elégedettséggel tölti el. Válaszokat keres és kap is. Rendbe teszi a kapcsolatait, egy kicsit jótékonykodik, olyannal foglalkozik, amit szívből szeret, és közben igyekszik magából, illetve másokból is kihozni a legtöbbet. Felforgatja a saját életét és Anne-ét is.
A legkevésbé sem szirupos. Talán még csak nem is megható. Ezt a filmet leginkább Shirley MacLaine fantasztikus, meggyőző szereplése viszi el a hátán és maga az üzenet.
Mit tanulhatunk Az utolsó szó című filmből?
Az embernek szembe kell néznie az eddigi életével. Akár 40, akár 50, akár 60 éves. A kérdés pedig: Elégedett azzal, amit lát? Elégedett az addigi életével? Úgy élt, ahogy mindig is szeretett volna? Megfelelően bánt másokkal? Sosincs elég korán vagy késő ezen elagyalni és nem egy szépen megírt jövőbeli nekrológ miatt. Hanem mert mindig lehet változtatni. Sosincs hozzá késő.
Minden tönkrement, megszakadt, megromlott kapcsolat megjavítható.
A bocsánat és szeretlek szó tíz év múltán is gyógyító, csodatévő hatással bír.
A jó cselekedetek szavatossága sosem jár le. Mindig tehetünk valamit másokért és önmagunkért.
Végezetül… mondani sem kell – remélhetőleg – hogy mindegy mennyi idősek vagyunk: bármikor megváltozhatunk. A változás nem korhoz, hanem szándékhoz kötött.
Harriett első benyomásra minden, csak nem szimpatikus. Ellenben remek példája annak, hogy sose ítéljünk első látásra! Sokkal több rejlik benne, mint egy gonosz vén sárkány. Tele van olyan értékekkel, melyek bármely mai nő számára példaértékűek lehetnek. Erős, határozott, céltudatos, fontos számára, hogy ne vesszen el a tehetség és hogy az ember jobb legyen a jelenlegi önmagánál. Remek motivátor, aki nem másoknak, hanem önmagának akar megfelelni. Sosem tett olyat, ami nem önazonos. Ráadásul kész csiszolni a stílusán és változtatni a viselkedésén.
Ez a film nem látványos, de a tartalma mellbevágó, egy eszméletlen csavarral a vége felé. Ez az alkotás az élet szeretetéről szól, a kapcsolatokról és lehetőségekről. Amellett, hogy gondolkodóba ejt, kifejezetten szórakoztató is, és jókat lehet derülni a parancsolgatós, „márpedig az lesz, amit én akarok” Harrietten, aki az a típusú nő, akinek a temetésén bulizni, nevetni kell az életet ünnepelve, nem pedig sírni és szomorkodni.
Fotó:
