Legalábbis megpróbálom, mivel sokaknak akad gondja ezzel. Jelet kérni nem nagy ördöngösség, átvenni már kicsit nehézkesebb, na de értelmezni… az már komoly fejtörést szokott okozni. Éppen ezért igyekszem rámutatni, hogy mire érdemes figyelni és elárulok néhány tippet, aminek segítségével sikeresen megfejtheted az univerzumtól kapott jeleket!
Azt már mind tudjuk, hogy az univerzum akkor is küld jeleket, ha nem kérjük, mert mindig igyekszik bennünket terelgetni, meg aztán egyesek tudattalanul is képesek jelet kérni.
Szóval, úgy érzed kaptál egy jelet, de lövésed sincs arról, hogy mit jelent…
Vannak ugye egészen egyértelmű jelek. Például ha neked az a sanda gyanúd, hogy az univerzum a válaszát egy zeneszámban küldte el, akkor nincs más dolgod, mint párszor meghallgatni a számot, ami üldöz téged és kicsomagolni belőle a neked szánt üzenetet. Ugyanígy cselekedj, ha egy filmben hallasz egy érdekes mondatot vagy könyvben olvasol valamit, ami nem megy ki a fejedből vagy különös érzést ébresztett benned.
Megint csak így kell eljárnod akkor, ha megüti a füledet egy beszélgetés, ami pont olyan, mintha a te problémádról szólna, legalábbis hasonló az eset és elhangzik benne egy jó tanács vagy az, hogy mi történt, mi lett a sztori vége. Ilyenkor ugyancsak fel kell jegyezned, majd lehuppannod egy nyugodt pillanatban és átgondolnod: a hallottak miként ültethetők át az életedre. Ezek olyanok, mint a képletek, tudni kell őket magadra, a helyzetedre alkalmazni!
Az univerzum állhat akkor is a háttérben, ha valaki egy hete Louise Hay-t emlegeti neked vagy C.G. Jungot. Mintha mindenki csak erről beszélne. Lehet meg kellene nézned ki az, mivel foglalkozott vagy olvasni tőle valamit… ez vonatkozik arra is, ha visszatérő könyv vagy film címet látsz. Olvasd el, nézd meg!
Sokszor kimondottan világos és érthető az a bizonyos jel, csak mi vagyunk ilyen kishitűek, hogy kételkedünk benne és a képességeinkben, mert „jaj, mi van, ha csak képzelem”. Erre azt tudom mondani: „jaj, mi lenne, ha befejeznéd a kételkedést?”
Az univerzum gyakran adja fel a leckét, amikor valamilyen számot, szimbólumot küld. Ha bármikor ránézel az órára és 11:11 van, vagy konkrétan üldöz a 333 (ami angyali szám), vagy az 1808-ba ütközöl folyton. Esetleg állandóan tollpihékbe botlasz, vagy az elmúlt három napban mindenütt fekete macskákkal találkozol! Mikor ennyire üldöz egy kép, szám, szimbólum, elég egyértelmű, hogy ez a te jeled. Ilyenkor venni kell a fáradtságot és ráguglizni meg felütni a szimbólumtárat, mivel a legtöbb esetben ezeknek konkrét üzenetük, jelentésük van. Ha volt feltett kérdésed, akkor ahhoz kell igazítani a választ. Amennyiben nem, akkor csak a szimbólum, szám alapjelentésével gondolkodj. Például: Úton van már felém a szerencse? Hogy alakul manapság az anyagi helyzetem? Üldözni kezd a fekete macska… Az üzenet kb.: Igen, úton van. Kedvezően fog alakulni. Legalábbis, ha abban hiszel, hogy szerencsét hoz. Látod? Az univerzum a jeleit igyekszik személyre szabottan, a te hitrendszeredhez alakítani.
Számoknál kicsit csavarosabb. Ha mondjuk egy ilyen egyszerűnek látszó számmal találkozol, mint az 1808, akkor fontolóra kell venni, hogy születési dátum, hátha történt akkor valami fontos dolog, ami választ adhat neked, vagy címhez van köze, netán 08.18?
Dettó ez a helyzet az álmokkal is. Ha szerencsés vagy, akkor az univerzum valamilyen formában megjelenik az álmodban és egyértelműen közli veled a választ vagy az üzenetét. Megjelenik a halott nagyid és azt mondja: Holnap inkább ne menj randizni azzal a pasival. Vagy egy idegen azt mondja neked: Nézesd meg a szívedet. Felkelsz és az Istennek sem bírod elfelejteni a dolgot. Ne is, hanem tedd amit javasoltak neked!
Persze nem mindig van ilyen könnyű dolgod és az álmod is roskadásig van szimbólumokkal. Csapd fel az álmoskönyvedet és kezdj elemezni!
Az is lehet egyfajta válasz, jel, amikor sehogy sem tudsz haladni. Elakadtál. Mindenhonnan elkésel, lemaradsz dolgokról, lehetőségekről, sehogy sem bírod elindítani a vállalkozást vagy nem kapsz állást egy hónapig. Az univerzum nem kibabrálni akar veled, hanem felhívni a figyelmedet arra, hogy nem most van itt az ideje, még valamit meg kell tapasztalnod, nem ez a te utad és így tovább…
Nem utolsósorban az is jó megoldás lehet, hogy oké, kaptál egy jelet, Sherlock éppen nem veszi fel a telefont és Poirot is nyaralni ment, szóval nem marad más, minthogy az égiekhez fordulsz vagy legalábbis befelé. Próbálj meg rámeditálni! Pucold ki a fejedet, és tedd fel magadban a kérdést: Mit akar ez jelenteni? Koncentrálj a jelre és hagyd, hogy képek, gondolatok, érzések ugorjanak be. Hidd el, azért kaptad ezt a jelet, mert megtudod fejteni! Szóval nem kell mindjárt felcsörgetni a Nemzetközi Jelfejtő Szövetséget.
De kérheted az őrangyalod, a kedvenc istened segítségét is, ha úgy teszik. Vagy magát az univerzumot is megkérdezheted a relaxáció során, hogy „Kösz a jelet, de mit is akar jelenteni?”
És igen… talán ez a cikk is egy jel…
Fotó: freepik.com